Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.
Ülésnapok - 1875-137
137. országos ülés május 23. 1876. 305 lakos iíj. Kiripoczky István kovácsnak 4 frt 2 krról szóló nyugtáját, mivel ez iránt nevezett kovácsmester Örkény községházához behivatván, annak általa tett kiállítását megtagadta, s ez iránt felvett képviselői jegyzőkönyv következőleg van szerkesztve, ugyanis : 1-ör a napló 8 tétele alatt előforduló a nyugta szerint Kiripoczky István kovácsmesternek teljesitettt kovácsmunkáért állítólag kifizetett 4 frt 2 kr. el nem fogadtatik: mert a munkára, sem a teljesített munka részletesen megnevezve nincsen; — de különösen pedig azért, mert Kiripoczky István 1871. évben uradalmi kovács lóvén, mint ilyen a község részére semmiféle munkát sem teljesíthet ; valamint azon lényeges ok miatt is, mert nevezett kovácsmester irni tudván, ha a kérdéses összeget felvette volna: a nyugtát mindenesetre sajátkezűleg irta volna alá ; — mig ellenben a nyugtára csak keresztvonás van téve. Ez a nyugta az, mely mint hamis okmány az illetőket legjobban érdekelte, ennek kellett tehát a számadás mellől eltűnni, ós ily előzmények után, hogy áitalok lopatott el: bizton csak próba elégtelensége miatt nem állithatom; de hamis okmány készülőknek bátran nevezhetem, mert az ide eredetben csatolt öreg Kiripoczky István nevére kiállított nyugtát, (ki az Örkényi Kiripoczky Istvánnak édes atyja) a képviselő testület csak azért nem nehézményitette, mivel nem nagy összegről szól, s valódiságának kipuhatolása, a távolság miatt több időbe, fáradságba s költségbe is kerülne. Én azonban ezen nyugtát a számadás mellől magamhoz vévén, Gyónra a községházához átmenve, Kiripoczky István gyóni lakost magam elé hivattam, kiről jól tudva azt, hogy mesterségét több év óta nem folytatja, S Fabok P. János bíró, Dómján János jegyző és pálinkás Stenkó György jelenlétében kérdeztem tőle, 1-ör hogy mióta nem folytatja mesterségét ? Azt felelte, hogy két éve; 2-or kérdeztem : dolgozott-e valamikor Örkény község részére kovácsmunkát, erre ő azt felelte, hogy soha egy szeget sem csinált, és beszédét tovább igy folytatá : tudom én, mit akar a tekintetes ur, mert a múlt héten Csatár engem odahaza nem találván, felkeresett a szőlőben, arra szólitván fel, hogy a kérdéses Örkényi kovács-munkát vállaljam el magaménak lenni; mire én azt feleltem, hogy ha már becsülettel megöregedtem, most ilyenbe folyni nem akarok; — ezután felmutattam neki a csatolt njmgtát, mire azt felelte, hogy mivel ő Örkényre soha sem dolgozott, a nyugtát ő nem állíthatta ki, nem is állította ki, és nem is irta alá. Ugyanazért tisztelettol kérem a tekintetes kir. Járásbíróságot, hogy Csatár Zsigmond és Svájer Antal volt Örkény községi bírót, mint nóvharnisitó ós hamis okmány készítőket, és végre mivel fiam által nekik átadott számadásból a kérdéses és kifogásolt okmány eltűnt, mint sikkasztókat megbüntetni méltóztassék. Tisztelettel lévén A.-Dabason, KÉPV. H. NAPLÓ 1875-78. VI. KÖTET. 1876. ápril hó 21-én a tettes kir. járásbíróság alázatos • szolgája Gere Zsigmond s. k,, pesti j. számvevő. Emmer Kornél előadó: A törvényszék megkeresvónyével áttett iratok másodikát képezi a pestvidéki kir. törvényszók oldalán működő kir. ügyész indítványa e tárgyban. Beöthy Algernon jegyző : (olvassa a pestvidéki kir. ügyész indítványát?) KT.TT876, Gere Zsigmond által az ócsai kir. járásbírósághoz benyújtott feljelentés azon inditványnyal tétetik a pestvidéki kir. törvényszék tekintetes fenyítő osztályához, hogy miután Csatár Zsigmond ellen már több rendbeli bűnös cselekvényért vizsgálat van folyamatban, az előnyomozás az ezen feljelentésben foglalt vádra nézve is kiterjesztessék, előzőleg azonban Csatár Zsigmond mentelmi jogának felfüggesztése iránt, ezen vád tárgyában is a képviselőház hivatalosan megkerestessék. Budapesten 1876. ápril 29-én. Fuchs Aurél s. k. kir. ügyész. Végzés. 38 B. is76. m ' Ezen átküldött feljelentés folytán az előnyomozás Svajer Antal Örkényi és Csatár Zsigmond budapesti lakosok ellen elrendeltetik, annak eszközlésbe vétele előtt azonban, minthogy Csatár Zsigmond országgyűlési képviselő, ennek mentelmi jogának felfüggesztése végett, a magyar országgyűlési képviselőház megkerestetni, s erről a pestvidéki kir. ügyészség végzésileg értesíttetni rendeltetik. Budapesten, a pestvidéki kir. törvényszék, mint büntető bíróságnak 1876. évi május 6. napján tartott üléséből. Udvardy Kálmán s. k. jegyző. Einmer Kornél előadó: A pestvidéki kir. törvényszék a kir. ügyész indítványát elfogadta és megkereste a képviselőházat, hogy Csatár Zsigmond mentelmi joga felfüggesztessók. A mint a t. ház tudja, a mentelmi bizottság a képviselőháznak a mentelmi jognak felfüggesztését ajánlotta a kérvényben foglalt vádak tekintetében. Van szerencsém az indítvány elfogadását kérni. Simonyi Ernő: Bátor vagyok kérdezni, hogy miután felolvastattak mindazon iratok, melyek Csatár Zsigmondot terhelik: vajon nincs-e valami más irat, a mi Csatár védelme mellett szólhatna, mert akkor kérném azt is felolvastatni: mert ugy tudom, hogy az audiatur et altéra pars alapján a házszabály azt mondja, hogy a mentelmi bizottság szólítsa fel azt nyilatkozatra, a ki ellen kórvény adatott be. Vajon fölszólittatott-e Csatár Zsigmond, és ha igen, adott-e be nyilatkozatot? és ha tett nyilatkozatot: azt kérem felolvastatni. 39