Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.
Ülésnapok - 1875-95
8H 95. országos ülés február 21. 1S76. nyosnak azt, hogy az állam ily kétes követelésekre legyen utalva s legtöbb esetben pár évi perlekedés utján nyerhesse adóját meg, vagy még ekkor sem. Ezt nem tartom az államra nézve helyesnek. Tehát, ha a kincstár végrehajtója az előadott körülményeknél fogva arról győződött meg, hogy az be nem hajtható, avagy valódisága kétséges: ugy adassék meg az'* állam érdekében a jog egyéb könnyen pénzzé tehető ingóságok zálogo lására. Továbbá a 4. bekezdésben 15 helyett, ,, 30-i napot óhajtanék a méltányosság alapján tétetni. Tisztelettel beadván a módositványaimat, kérem a t. házat, méltóztassék azokat elfogadni. Gulner Gyula jegyző: (olvassa Remete Géza módositvávyát.) Mocsáry Lajos: T. ház! Nézetem szerint az egész előttünk fekvő törvényjavaslatnak alig van a jelenleginél fontosabb szakasza; azért azt hiszem, hogy az teljes mértékben megérdemli a t. ház becses figyelmét. Itt állunk, tudniillik szemben azon végletekkel, a meddig az adó-végrehajtásnak menni szabad; itt kell intézkednünk azon nagy visszaélések ellen, melyek e téren köztudomás szerint országszerte elkövettetnek. A szakasznak zálogolás alul kivett tárgyakra vonatkozó pontjai ugyanazok, melyek az 1868. XXI. törvényczikkben nevezetesen annak 40-dik §-ában foglaltatnak. Máskép volt ez tervezve a, t. pénzügyminister ur által beterjesztett eredeti törvényjavaslatban, inert abba — én most már hiszem, sőt meg vagyok győződve, — a t. pénzügyminister ur akarata és szándéka ellenére becsempésztetett az, hogy az adó-executió alkalmával való lezálogolás tárgyai közül csak azok vétessenek ki, melyek átalában bírói zálogolás tárgyát nem képezhetik ; ennélfogva,, ha megállt volna a szöveg a szerint: valóban el lehetett volna árverezni az igavonó marhát és a gazdaság folytatására szükséges eszközöket is. Ezt azonban a t. pénzügy minister ur módosította és most már a szakasz azon része, melyben erről van szó, (Halljuk!) tudniillik a negyedik pont, ugyanazon rendelkezéseket tartalmazza, melyek e tekintetben korábban fenállottak. Azonban nézetein szerint nekünk ennél maradnunk nem szabad; nem szabad pedig ennél maradnunk azért, mivel magának az eddig fenállott törvénynek nem eléggé praecis, nem eléggé világos rendelkezése következtében ezen törvény egyátalában nem respectáltatott az illető közegek által és a legnagyobb visszaélések követtettek el a legszegényebb néposztály ellenében a törvény értelmében. A törvény hiányát nézetem szerint az képezi, hogy ott van mindenütt ezen szó: „szükséges"; ezen szónak: „szükséges"' interpretatiója körül forog az egész kérdés. Példának okáért itt van a végrehajtást szenvedőnek ós családjának ágya és ágyneműje. Ha ugy magyarázzuk a „szükséges'' szót, hogy lehet-e vagy nem lehet-e elárverezni azon úgynevezett tornyos ágyakat, melyek luxus czikket szoktak képezni a parasztasszonyoknál és a parasztházak legnevezetesebb részét képezik : — erre kétségtelenül rá lehet mondani, hogy ez nem szükséges. Azonban ezen „szükséges" szónak elasticitásánál fogva ez akkép magyarázható, hogy hisz utóvégre el lehet hálni szalmán is, nem szükséges okvetlenül hogy derekaljon és párnákon feküdjenek, tehát az ágynemű egyátalában nem szükséges, minek következése az lesz, hogy országszerte kihúzzák a beteg emberek alól, kihúzzák a gyerekágyas asszonyok alól a párnát. Hivatkozom a t. ház tudomására, hogy igen gyakran fordult elő a törvénynek ily magyarázata és az általa mivelt ily visszaélések. Hasonló magyarázat történt a „szükséges" szóra nézve a ruhanemüeknél; ha van a szegény embernek szűre, bundája, csizmája : azt mondják, hogy hisz hozzá van szokva mezítláb járni, kivált nyáron ; tömegesen szoktak aztán ugy az ágynemüek, mint a jobb ruhaneniüek is elárvereztetni. Nézetem szerint ezen dolognak tovább igy maradni nem szabad; ezen okvetlenül kell változtatni. Es itt legyen szabad nekem előlegesen megjegyeznem, hogy én sem kívánok sentimentalis politikát űzni. Tudom, hogy a kincstárnak szüksége van arra, hogy a szegény embert, is megadóztassa, nem mintha igazságos lenne, hogy a legszegényebb néposztály is fizessen adót; hanem azért, inert e néposztály nagy számú és ennek filléreit az állam a mostani körülmények közt nem nélkülözheti. Nem igazságos az: mert méltóztassanak elolvasni azon tbeoretikusokat, kik a kérdésről írtak. Mindegyik azt a tételt állította fel, hogy van a jövedelemnek egy bizonyos minimuma és ezt a szoros életszükséglet képezi, melyen alul a megadóztatásnak mennie nem szabad. Sőt saját törvényünk is, melyet nem régiben hoztunk az általános jövedelmi adóról, — utoljára is minden adót csak a jövedelemtől lehet követelni — maga is azt mondja, hogy a 300 frton aluli jövedelem a jövedelmi adó tárgyát nem képezheti. Az igazság, a méltányosság szerint tehát nem volna szabad megadóztatni a legszegényebb néposztályt ; hanem mert az állam nagy szükségben van: lehetetlen nélkülözni azt, hogy azon apró kis házak, melyek az illetőnek alig tesznek más szolgálatot, mint a medvének az ő barlangja, szintén adót fizessenek; a szegény zsellér-napszámos és munkás keresete szintén adó tárgyává tétessék. Legyen szabad még megjegyeznem, a mit talán csak mellékesnek tartok. Igen gyakran tóté-