Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.

Ülésnapok - 1875-111

342 111. országos ülés inárczins 18. 1876. De t. ház! ily körülmények közt nem is igen vállalkozik oly csekély fizetésért, a melynek minimuma 300 írtban van megállapítva; mert azon csekély fizetésért ingenis sokat követelünk a tanítótól ; követeljük, hogy 8—10 évig iskolába járjon, a szegény szülő nem bírja ily hosszú időig iskolába járatni fiát; a gazdag pedig, távolról sem fogja tanítóvá nevelni gyermekét, hanem még egy pár évig áldoz reá és neveli ügyvédnek, doctornak, mérnöknek vagy bármi másnak. Tehát a mint előbb is hallottam említeni annak szükségét, én arra vagyok bátor kérni a t. házat és a t. mi nister urat, hogy segélyezzük a szegény ifjakat, kivált vegyes ajkuakat, a kik a tanítói pályára szánták magukat Azt mondják, nincs pénzünk: ez szomorú igazság; de legyen szabad nekem azon axióma szerint, hogy az erős akarat és jó szándék, igen sok korlátot legyőz : azt mondanom, hogy mindjárt lesz pénzünk, ha megszüntetjük azon állami iskolák felállítását, a melyek igen sok költséget elemésztenének és adjuk ezt azon szegény ifjaknak, kik iskoláikat nem tudják saját költségeiken végezni. (Helyeslés.) Mi nem iskola szűkében szenvedünk; hanem tanférfiak hiányában, tehát azokat kell teremtenünk. Bocsánatot kérek, hogy ezt állítom és engedjék meg, hogy bebizonyíthassam, miszerint nekünk iskola nem kell annyira, mint tanférfi. Nálunk Muraközben a múlt évben szintén fölállíttatott egy állami iskola és a siker az, hogy ott 80—90 gyermek részesül oktatásban; mig a másik iskolában mellette ugyanannyi gyermek oktatás nélkül marad. És miért? Azért, mert szükséges lóvén az uj iskola számára a tanító és ilyennel az állani nem rendelkezvén : a tanfelügyelő az én plébániámból vitt el egyet ós az iskola most, a melyet saját költségünkön és fáradsággal állítottunk fel, üresen áll. Muraközben mostan tehát 3 iskola áll üresen minden pályázat daczára; inert nem kaphatunk tanítót. Legyen szabad még azon tapasztalatomat és észrevételemet szellőztetnem, a melyeket tettem az állami iskolák felől. Bn azt vettem észre, hogy egyfelől a keserűség és irigység, másfelől édes semmit se tevés szemlélhető; a keserűség azon községekben, melyek saját költségükön már állítottak iskolát, mert azon lelkes iskolabarátokat támadjuk meg, kiknek nógatására és közreműködésével teremtek az iskolák, mondván: miért csináltak az urak ilyen költséget, hiszen az ország most ingyen adna iskolát nekünk is; keserűséget szült abban is, hogy most a felállított uj iskolákban igen sok község megtagadja a tanító fizetését, mondván: hogy ha azon gazdag községeknek az ország az iskolát megadta és fizeti tanítójukat: fizesse a mi tanítónkat is. Tunyaságra is szolgál másrészről, mert az olyan községek, a melyek még nem állítottak fel iskolát, ezek semmit sem tesznek; hanem azt kiváltják, hogy miután az ország egyik "helyen állított iskolát: köteles legyen nekik is állítani. Ezt nem azért hozom fel, mintha fölpanaszolnám ; igen jól tudom, hogy a cultusminister ur nem járhatván be az egész országot, minden község igényeit nem ismerheti; igen jól tudom, hogy a mi a vidéken történik, hogy azt mind nem tudhatja, ezeket csupán azért hoztam fel itt, hogy ne mondhassa senki, ha én a t. minister urnák ezt magán utón mondtam volna el, hogy talán itt nincs igazság ; vagy mint lelkész csak az állami iskolától félek. Pedig dehogy félek ; sőt kívánván az országnak olyan boldog állapotát, hogy minden egyes község állami iskolát állithasson. Ezek után ismédéin, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot elfogadom. B. Orbán Balázs: T. képviselőház! A népiskolai hatóságokról szóló törvényjavaslatot épen ellenkező indokból tudnám megtámadni, mint némely előttem felszólalt képviselőtársam •— különösen Trauschenfels — tévé, megtámadhatnám azt nem élességeért, hanem tulengedékenysógeért, állami nyelvünknek menthetlen elhanyagolásáért; mert t. ház! ha mi más önérzetes államok példáit akarnók követni: akkor törvénybe kellene iktatnunk az állam nyelvének kötelező jogosultságát ugy a nép- mint főleg a középiskolákban, a mint ezt tette Poroszország, Románia, Szerbia, tehát mindazon államok, melyekre a mi elégületleneink, a mi panaszkodóink mint hasonnyelvü államokra hivatkozhatnak. Ily erélyes eljárásra kihívnak nemcsak az ottani példák, hanem hazánk némely felekezeti tanintézetéinek eljárásai s felhívnak épen nem magyar ajkú testvéreink érdekében; mert az által, hogy a királyföld a szerb és a román vidékek minden nép- és középiskoláiból az állam nyelve ki van tiltva ; az által, hogy ott a magyar elleni gyűlöletnek oktalan érzetét csepegtetik a gyermekek lelkébe; az által, hogy a történelem meghamisítása által akarják e hazát megutáltatni: leginkább saját nemzetfeleiknek okoznak kárt; mert teremtenek boldogtalanokat, kik a szülőföldön kívül keresik boldogulhatásuk feltételeit s megfosztják honfitársaik ezreit attól, hogy a magasabb műveltséget elsajátítva, az állani s más hivatalok betöltésére tömegesebben képesítve legyenek. Itt tehát az államnak kell az önkárukra törők felett az atyai gondoskodást átvenni s ép azért, mert e törvényjavaslat népnevelési törvényünk e fő hiányán nem segit: azt czélra vezetőnek nem tartom. Én t. ház tökéletesen egyetértek Helfy barátommal abban, hogy addig a mi hazánkban a népnevelés zöld ágra nem juthat: mig mindenhol