Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.
Ülésnapok - 1875-111
Ili. országos ülés márczius 18 187ő. 339 egy rövid visszapillantást teszek ugy hazánk mint a külföld közművelődési ügyének fejlődésére, Én ugy találom, hogy ugy külföldön, mint nálunk a közművelődés és közoktatás eleinte az egyház által gyámolittatott és kizárólag kezeltetett is. Külföldön azonban régóta egész máskép fejlődnek a viszonyok. Az állam különböző sajátságos viszonyok befolyása alatt abban a kedvező helyzetben volt ott, hogy már századokkal ezelőtt figyelemmel kisérhette a közoktatás ügyét és e nagy fontosságú ügy. körül lényeges szolgálatokat tehetett. Sokáig ugyan az egyház által tett szolgálatokat az állam ott, nem zavarta, csak mint coneurrens lépett fel. Állított maga iskolákat ott, hol az egyház ereje csekély volt, s ez állami iskolák az évek hosszú során nagyobb fokra fejlődtek, mint azon tanodák, melyeket az egyházak, az iskolák tulajdonképeni alapitói állítottak fel. így volt ez már, mielőtt a mostani korszellemben rejlő élénkebb harcz kitört. Ezen élénkebb harezot és abban bátorkodom bizonyosan közegyetértésükkel jelezni, hogy az egyház által tartott és kezelt tanodáknak legalább egy része a tudomány vívmányaival ellentétbe állította magát ós itt hivatva érezte magát az állam szembe szállani az ilyen káros szük-keblüséggel és elmaradottsággal és regulázta és regulázza jelenleg is azon felekezetek tanodáit. így voltak és igy van jelenleg is a külföldön. Mit látunk ezzel szemben hazánkban'? T képviselőház! azt látjuk és azt tudjuk, hogy hazánkban egészen a legújabb korig állami tanrendszer nem is létezett, de még állami tanodák sem léteztek ; állami gondoskodás a tanodákra nézve csak annyiban létezett, a mennyiben, — ha jól tudom, — legalább a szűkebb értelemben vett Magyarországban némely t római katholikus iskolákat segélyezett az állam. Én ebben nem ütközöm meg, természetesnek találom ebben a par-excellence római katholikus országban, — itt természetesen csak a szűkebb értelemben vett Magyarországot értve. Hasonlókép történt Magyarország ujabban ide kapcsolt részébén Erdélyben is. Erdélyben szintén nem gondoskodott az állam tanrendszerről és a tanodákról; gondoskodtak azonban a felekezetek, és hogy nem roszul gondoskodtak : azt a t. ház több tagja is elismerte. Mit tett azonban a magyar állani azóta, hogy érezte, a mint én helyeslem, hogy érezte és felismerte kötelességét ezen nagyfontosságú ügy körül? Hogy találta a tanügy viszonyait? Tudjuk, hogy az e körüli intézkedéseit azon törvény alkotásával kezdette meg, melynek módosításához jelenleg fog hozzá a ház. Emiitettem már akkor, hogy az eredeti szöveget, melyet Eötvös József báró adott volt be, igen élesnek tartotta a ház némely tisztelt tagja az akkori képviselőháznak és iparkodott azon élességet mindinkább elsimítani azon bizottság, melynek művét azután igen rövid tárgyalás után elfogadta a ház. De mit látunk jelenleg? Ezen törvénynek intézkedéseit a t. közoktatási minister ur és, — a mint fájdalommal látom, — a t. ház többségének helyeslésével, sokkal nagyobb mértékben élesítette. Tekintsük, t. ház, az indokokat, melyek ezen nézetváltozásra alapul vagy ürügyül szolgáltak. Mit látunk a közoktatásügyi ministerek évenkénti jelentéseiből a tanügy fejlesztésére vonatkozólag? Azt, hogy az első fokot a protestáns hitfelekezet autonómiája alatt fejlődött, jelenleg létező tanodák fejtették ki; azt továbbá, hogy különösen a jelenlegi közoktatási minister ur is a legnagyobb elismeréssel volt azon buzgalom iránt, melyet a római katholikus egyház e téren kifejtett; azt tudom továbbá én, gondolom, el fogják ismerni mindazok, kik azon tájakon és viszonyokban otthonosak, hogy a görög nem-egyesült román egyházban körülbelül húsz év óta egész múltjában páratlan és váratlan buzgalom fejlett ki, különösen a boldogult s nagyérdemű Siaguna báró érsek által; tudjuk továbbá, hogy a görög nemegyesült szerb egyháznak ugyanaz a szerkezete, mint a görög nem-egyesült román egyháznak, tudniillik, ott is túlsúlyban vannak az egyházi képviseletben a világi, a nem papi tagok, s a mennyiben nem ismerem ez egyháznak működését s netalán ellenvetéseik lennének másoknak állításommal szemben: hivatkozom arra, hogy a clerus ellen nem lehetnek ezen ellenvetések irányozva, mert ugy tudom, hogy a t. kormány a szerb egyházban mindig a clerust támogatta a világiakkal szemben. Ha széttekintésünkben tovább jutunk: látjuk azt is a t. minister ur jelentéséből, hogy az a 13,900 felekezeti népiskolával szemben csak 1500 nem is mind állami, hanem nagyrészt községi iskola van; de tudjuk még azt is, t. ház, van több ezer község, a mi a legszégyenitőbb, a hol semmiféle iskola sincs. Mindezen előzményekből, t. ház, mi volna a következés? Nézetem szerint, a felekezeti iskolák kötelesség teljesítésére igen fényes bizonyíték mutatkozik abban, a mit felsoroltam. De az is mutatkozik, hogy az állam befolyása alatt és azóta nem épen sok tanoda jött létre és a ki ismeretes a viszonyokkal, azt is fogja tudni, hogy ezen tizenötszáz iskola közül a nagyobbrész olyan, mely csak felekezetiből átalakult községi iskola. Kérdem mindezek után: nem lett volna-e, — ha már azon 1868-ban alkotott törvényen akarunk változtatást tenni, — nem lett volna-e főfeladata a törvényhozónak, gondoskodni arról, hogy az állam éljen itt minálunk is jogával azon irányban, hogy 43*
