Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.

Ülésnapok - 1875-111

336 Hl' országos ülés raárezitts 18. 1876. most fogja teljesíteni mind azt, mire egy államnak szüksége van? Ugyan méltóztassanak megnézni utainkat; hiszen senki sem akadályozta, az önkormányzatot 'abban, hogy az országot egy országhoz méltó atakkal lássa el az egyes vidékek, a kereskedelem, a művelődés szükségleteihez képest : és mégis minő gyarló állapotban vannak utaink — pár megyét kivéve/ — még napjainkban is mindazon utaink, melyeket megyei önkormányzatunk volt tüzetesen törvény szerént hivatva oly karba helyezni, mint a hogy ezt művelt államban Európa-szerte szokás. Nem akadályozta senki sem a megyéket, hogy kórházakat építsenek, hogy a szerény szenvedők érdekeit fölkarolják és ugyan kérdem hány kórház jött létre az oly sokat emlegetett önkormányzat utján? (Tetszés.) Mint a napfény oly tisztán világit ama tény, hogy a magyar államnak van itt első sorban hivatása; mert a nemzet hivatását csak az állam teljesítheti. (Helyeslések.) Van egy rege, a mely épen. azért, mert nagy igazságokat tartalmaz a legkülönbözőbb szélességi fokok alatt más és más alakban ismétlődik s ezen rege igen alkalmas arra, hogy jelezze azon gondolkodókat, a kik annyira belealuszszák magokat a múltba, hogy a midőn felébrednek nem ismernek a világra. Bocsáson meg, Urain! de szavait hallva azonnal eszembe jutott a hét alvó regéje. Theodosius korábban — mondja e rege — hét barát bemenekült egy barlangba az üldözés elől, el is aludt ott szerencsésen s aludt, aludt egész nemzedékeken át inig végre fölébredtek. Kijöttek a barlangból, de nem ismernek a vidékre. Kenyeret akarnak venni, ele nem fogadják el tőlök a pénzt az utón: mert hisz a pénzen oly imperátor feje állt, kit ők már névről is alig ismertek. Tovább mennek, de nem ismernek sem a folyóra, melyen át kell menniök, sem a hegyekre, melyek annak mentében elterülnek. Ugy tetszik nekik, mintha ott előbb száraz lett volna, hol ma viz folyik s a hol előbb erdő volt, most egy város népe sürög-forog. Zörgetnek egy zárda ajtaján, azt hiszik, hogy ez az ő zárdájok, a honnét a barlangba menekültek. Végre akadtak olyanokra, a ki fölvilágosította őket, hogy azon idő alatt, a melyet átaludtak, minden megváltozott. Bocsássanak meg önök Uraim ! a kik a megyei velleitásokat itt e házban annyiszor említik és folytonosan az önkormányzatot hangsúlyozzák, a midőn meggyőződhetnek a tapasztalatból, hogy csakis az állam képes megoldani e nagy föladatot; de lehetetlen, hogy ne hasonlítsam önöket azokhoz a legendális barátokhoz, a kik egész nemzedékek idejét aludták át. (Élénk helyeslés a középen.) Föl fognak ébredni önök is, felébreszti önöket az élet, a rideg való, a változott-viszonyok ; de akkor már késő lesz, nem ott fog folyni többé az élet folyama, a hol keresik. (Helyedén a középen. Mozgása szélső baloldalon.) Azért kérem önöket nyújtsanak segédkezet, — megőrizve kebleikben azon kegyeietet, melyet a megyei önkormányzat valóban megérdemel, — nyújtsanak kezet ahhoz, hogy etörvény életbelópteth essék. Ugyanezen kérelemmel fordulok a vallásfelekezetek tisztelt képviselőihez, nem országos képviselőihez, hanem itt jelen levő magas tekintélyű tagjaihoz, kik épen ezen tekintólyöknél fogva befolyással bírnak felekezeteikre: használják fel azon befolyást, melylyel rendelkeznek, segitsék eloszlatni azon elfogultságot, mely saját felekezeteiknél létezik, melynek eloszlatása, ha valahol, ugy a rendűiéiben hazafiságukról ismert és általam mélyen tisztelt protestáns felekezeteknél lehető és kívánatos, a hol minden pap, sőt minden magasabb tanfolyamot végzett egyén, úgynevezett belső ember lévén, hivatása a szeretet tanát hirdetni s azt hiszem leginkább is van hivatva arra, hogy fölhasználja azon befolyást, melyet neki helyzete ad, ismételve kérem, nyújtsanak segédkezet arra, hogy eloszoljanak az elfogultságok ós előítéletek, melyek e törvény sikere végrehajtását meghiúsíthatnák. Ha ezt teszik önök, Uraim! nagy jót fognak tenni önök a hazával! Elfogadom a javaslatot. {Élénk helyeslés és éljenzés a középen.) P. Szathmáry Károly: T. ház! Elismerem, hogy midőn a vita ezen stádiumában fölszólalok, helyzetem kétszeresen hátrányos: hátrányos a vita előhaladott volta és hátrányos azon jeles beszéd által, megelőztetésem miatt, melyet épen most hallottunk. De épen e beszéd jelessóge által és az eddig elmondottak és pedig igen nagyfontosságú elmondottakra teendő észrevételeim késztetnek arra, hogy azokat a t.-ház elé tárjam. Nem tehetem, hogy igen t. barátom Schvarcz Gyula beszédére pár észrevételt ne tegyek. Én igen természetesnek találom, hogy épen azok, kik a legmagasabb eszményképül alkotják maguknak a nemzetek közművelődését és a népnevelést illetőleg: azok azon eredményeket, melyek valamely nemzet kebelében elérettek, gyakran az éretteknél és az érdemlettnél bizonyos mértékben alább becsülik. Es mindig szükség van ily férfiakra, kik az eszmény zászlóit hordják. De nem tudnám magamban elfojtani azon igazságérzetet, mely elismerést nyújt annak is, a ki bár nem éri el azon magasságot, bár nem felel meg az eszményképnek, de mint fokozatos tényező eredményeiben nem megvetendő és le nem szállítandó. Nem értek egészen egyet igen t. előttem szólóval abban sem, hogy lehetne máskép mint nyomról nyomra haladni a népoktatás terén s különösen nem hiszem, hogy máskép a fokozatos és igazán a nemzet vérébe jutó közművelődés meghonosodjék : mintha lemegy az a népesség lutolsó helyi tagjáig. Mert ha valahol, ugy itt áll