Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.
Ülésnapok - 1875-111
Hl országos ülés márezius 18 1876. 333 tessék, egy vagy más módositvány pártolása vagy talán benyújtása által is. Lehetetlen azonban uraim, hogy itt fel ne használjam az alkalmat és el ne mondjam, legalább ne jelezzem meggyőződésem szerint mindazon nagy akadályokat, melyek ez idő szerint Magyarországon a népoktatás ügyének komolyabb mérvbeni neki lenditését és illetőleg magának ezen törvénynek, melynek hivatása csakugyan ez volna, — e törvény komoly végrehajthatását nézetem szerint gátolják. Az első nagy akadály Uraim, nézetem szerint Magyarország községeinek sajátszerű helyzetében, sajátszerű népességi és közművelődési viszonyaiban, illetőleg magában különben igen szabadelvű községi törvényünk azon dispositiójában rejlik, mely szerint ezen törvény azon véghetetlen nagy számú, sok ezernyi kis községeket ugy a mint vannak, autonóm jogokkal ellátta a helyett, hogy figyelembe vette volna Magyarország speciális viszonyait egyrészről, másrészről pedig azon törvényhozási kísérleteket, melyek tetettek a Magyarország helyzetéhez némileg hasonlítható kissé elmaradott más államokban, de melyeknek kormányán igen belátó teljes és tapasztalt férfiak ülnek, például Portugallliában és Olaszországban, a hol épen ezen helyzeten akartak segíteni az által, hogy ott, a hol egy-egy község magában véve az autonómia gyakorlására képtelen : 3—4 sőt több egymáshoz közel fekvő községet a közbeeső földbirtokossal együtt egy tömbbé alakítottak és ezen összesített kis község tömbének beleértve a hözbeeső földbirtokokat is, ezen tömbnek adták meg az autonóm jogokat, melyeket nálunk a törvényhozás oly községeknek is adott, melyek egymással községi] kapcsolatba nem bocsátkoznak és nem is bocsátkozhatnak, de mely községek teljesen képtelenek az administratió végső izében végrehajtani: pedig ezen fordul meg minden, nemde Uraim! Minthogy pedig épen ezen kis községek száma igen-igen nagy , a mennyiben többre megy 12000-nél és e szerint ezek foglalják magukban Magyarország népességének nagyobb felét s itt van leginkább elmaradva a közgazdaság, a közművelődés, a jogszolgáltatás előfeltételei, a közigazgatás terén a nép: nemde itt kellene leginkább segíteni? Azért nekem épen arra nézve van igen komoly aggodalmam, hogy Magyarországnak épen azon pontjain, hol leginkább van szükség — közművelődési ós magyarsági szempontból is — a népnevelésre ; nem fogjuk e törvényt, bármily jelesek legyenek is különben annak intézkedései, kellőleg végrehajthatni és épen a végrehajtás utolsó izében nem, a kis községi iskolaszékek és nem a kis községi elöljárók elégtelen műveltség oka miatt. Ennek következtében uraim ebben oly akadályt látok, melyen rögtön segítenünk jelen administrativ törvény által nem lehet s,csak akkor fogunk rajta segíthetni: ha a községi törvény az időközben felszaporodott és tisztán és világosan belátandott akadályok folytán revisió alá fog kerülni. Csak jelezni akartam ezen első nagy nehézséget és most átmegyek a többire A második nagy és lényeges nehézség egy circulus vitiosus. Teljes odaadással és meghajló elismeréssel vagyok én magam is pénzügyi nyomorult helyzetünk iránt; de lehetetlen, hogy ezen circulus vitiosusra rá ne mutassak. A népnevelés ügyén a jó közigazgatás és pénzügyi erők mellett kétségkívül legtöbbet segíthet a tanító-testület kellő korszerű képzettsége, derekas magaviselete és minden tekintetben alkalmatos volta arra, a mire a törvény ós a társadalom hivatottá teszi. A dolog így áll. Magyarországnak kevés pénze van arra, hogy kellő tanító-testületet kellőképen láthasson el anyagilag. Tény az is Uraim, hogy a tanítók igen-igen sok helyütt, fájdalom! még csak azon csekély nyomorult fizetést sem érdemlik meg, a melyet húznak s egyátalánvéve azon állást sem érdemlik meg, a melyben rószesittettek. De vajon nem nagy igazság-e az, s lehet-e ezt mint vajami phrasist visszautasítani, hogy mindaddig, mig a tanítói állomások oly fizetéssel, oly anyagi ellátással felszerelve nem lesznek, hogy azokra valamire való erők már most tömegesen vállalkozhassanak : a jelen nemzedékből mindaddig nem is fogják magukat kellő számmal tanítói állásra képezni ? mert nem fogják magukat arra elszánni, hogy végső agg napjaikban családjaikkal együtt koldusbotra jussanak, vagy nyomorogjanak az élet oly színvonalán, melyre müveit férfiú nem vállalkozhatik; mindaddig, mig anyagilag, kellőleg fel nem szereljük a tanítói állást: nem maradnak-e kivételek azon csekély esetek, a hol ezen tövises pályára, — nem a városokat értem, hanem a kis községeket, — arra való egyének magukat már jó eleve még fiatal éveikben reá szánják? Mindaddig kivételek maradnak ezek s ezen törvényjavaslat ós egyátalában más törvény nem fog a népnevelés főbaján segíteni. Összefüggésben van ezzel természetesen a felekezeti tanítók minimumának oly sok oldalról óhajtott meghatározása. Összefüggésben van ezen tanitói-fizetós kérdése természetesen azon 5°j 0 pótadóval is, melynek elégtelenségét oly sokszor hangsúlyozták már s annyi oldalról e hazában. Ezek is problémák, melyeknek megoldása nélkül jelentékenyebb lépést előbbre nem tehetnénk. A harmadik nagy nehézség Uraim, a tanfelügyelői intézmény azon szervezetében rejlik, melyet a jelen törvényjavaslat sem szándékozik módosítani. Ennek hiányait már gyakran emlegették e házban.
