Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.

Ülésnapok - 1875-106

106 országos ülés márczius 11 1S<6. 249 Hiszen én e kérdést nem intéztem kíváncsi­ságból, nem intéztem Szerbia érdekében; hiszen én nem vagyok Szerbia képviselője, hanem Magyar­ország képviselője. Es ha intéztem e kérdést, csak Magyarország érdekében intéztein azt, s főkép Magyarország déli részének lakosai érdekéből. Mi ott lent szerbek és magyarok nemzetiségi különb­ség nélkül nagyon félünk, hogy valamely könnyel­mű politika folytán valami oeeupatio történtével a határ, a béke nem lesz fentartható. (Mozgás. Az elnök csenget.) Ez volt az indok, a miért inter­pelláltam a minister urat. Hiszen mi ott lent, szerbek és magyarok, a békét akarjuk minden áron ; egyszer már nagyon szenvedtünk a háború miatt, nem akarunk még egyszer szenvedni. Elég nyomorú az idő ; még csak az kellene, hogy há ború legyen. Ezért intéztem a ministerelnök úr­hoz azon kérdést: akar-e interventiót, nem-e'? s erre ő feleletet nem adott. A 4-ik kérdésre a t. ministerelnök ur azt méltóztatott felelni, hogy ha humanitásról van szó : : akkor Austria-Magyarország ennek már eleget tett, miután már oly nagy summákat elköltött. Hiszen, uraim! én máj- beszédemben mond­tam, hogy én megvallom, hogy Austria-Magyar­országnak nem kötelessége ezen subventiót adni. De mégis egy észrevételem van. Én tudom, hogy e pénz Austria-Magyarország alattvalói zsebéből jön. Austria-Magyarországon a többség szláv. Ha tehát egy államnak bizonyos deferentiával kell lennie a lakosság iránt, ha bizonyos tekintettel kell lennie arra, hogy népe sympatiával viseltetik a menekültek iránt: akkor nem csak humanitási szempontból; de saját lakosai iránt való tekintet­ből, nem mondom kötelessége, hanem erkölcsi kötelessége azokat subventionálni. De beszédemben azt is mondtam, hogy ha a magyar-osztrák kormány ezen szegény menekül­teknek nem akar subventiót adni: akkor legyen meggyőzeid ve, hogy azon szegény nép — a horvá­tok és szerbek, meg fogják osztani velők azon kevés kenyeret, mely nekik van. Én azt akartam megtudni: vajon történt-e megállapodás az iránt, hogy ezen szegény keresz­tény menekültek kényszeríttessenek visszatérni ha­zájokba. Erre a ministerelnök ur nem felelt ugyan, de azt mondta, hogy a subventiónak ratiója csak addig volt: mig ezen menekültek nem birtak vissza­térni hazájukba. Én, uraim! már beszédemben azt mondtam, hogy ha Törökország modern állani volna, ha Törökországban volna modern állami hatalom: akkor lehetne azt mondani, hogy a re­formok itt biztosítva vannak, hogy a keresztények­nek semmi bajuk nem lesz : ha visszatérnek. Én már akkor is fölemiitettem egy példát és ez egészen való ; bebizonyították ezt már az újságok, hogy azok közül, kik vissza akartak térni, a törökök egyet EÉPV lí. NAPLÓ 1875- 78. V. KÖTET, karóra húztak. Ezen körülményekhez tehát azt mondani, hogy a keresztények most visszajöhetnek: ezt én t. ház nem foghatom fel, és legyenek meg­győződve, hogy legalább mi szerbek és horvátok, mindazon államférfiakat, kik kényszer eszközzel akarnák a keresztényeket visszatéritietni, megke­resztelt törökök gyanánt tekintenők. De én remélem, hogy nincs sem magyar, sem osztrák államférfi, ki így vétene a humanismus ellen. T, ház! Még pár szót kívánok mondani és befejezem. Köszönetet mondok az igen t. minister­elnök urnák, hogy bizonyos modorral felelt inter­pellátiómra és hogy azon szomszéd-államról, mely­ívei érintkezésben vagyunk, barátságosan nyilat­kozott, Nem mondóin én azt, mint Szerbia kép­viselője, hanem mint Magyarország képviselője, hogy ón ennek nagyon örvendek. De t. ház, a t. ministerelnök ur azt méltóztatott mondani, hogy azon eventualitás, hogy Szerbia be fog avatkozni: nem fog bekövetkezni, (Folkiálkhok: Nem való­színű!) — tehát ugy méltóztatott mondani, hogy nem valószínű; ez fölfogás dolga. Azok, a kik olvasták tegnap és tegnapelőtt az újságokat: fog­ják tudni, hogy a felkelés nem csak hogy hátra nem megy, hanem előre halad és hogy éjien teg­napelőtt az insurgensek nagy vívmányt, nagy csa­tát nyertek. Hogy azon esetben, ha az insurrectio nagy mérvet öltene, Szerbia nem avatkoznék bele: fölfogásom szerint épen nem valószínű: de utol­jára nem nekünk dolgunk itt elmélkedni azon, hogy mik lesznek az eventualitások. Én az iuterpellátiot, mint mondám, nem tettein más okból, mint csak Magyarország érdekében és Magyarország déli részeinek érdekében. Most még csak egy végszót. T. ház! Mi szer­bek, kik Magyarországban kis nép vagyunk, mi politikai irányt nem bírunk adni, de bizonyos körül­mények közt mégis némi szerepet játszunk. (Tudjuk!) Önöktől függ, hegy e szerep barátságos legyen, hogy Magyarország javára legyen : mert más az, ha egy országnak polgára csak kötelességet telje­sít és más az, ha buzgalommal teljesiti, ha. valódi hazafi. Ezen barátságos viszonytól fog függni a, mi magatartásunk. Magyarországnak jövője nem nyugat felé, hanem kelet felé van. Mi szerbek és horvátok, mi vagyunk azon kapocs, mely által a magyarok, Magyarország érintkezésbe jön a keleti népekkel; tehát ha van egy kérésem, ha volna egy óhajtásom, ez az: legyünk egymással barátok — legyünk barátok a keleti népekkel. Nem fogadhatom el a t. ministerelnök ur válaszát, hanem kérem azt tárgyalás végett napi­rendre kitűzni. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Csak egyetlen rövid megjegyzésem van a képvi­selő ur végszavaira. (Halljuk!) Én részemről óhaj-

Next

/
Thumbnails
Contents