Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.

Ülésnapok - 1875-100

172 100. országos ülés niárezius 2 1876. most forgalomban levő váltókra határidő tűzessék ki, hogy az illetőknek idejök legyen a váltó ki­fizetésére. Meg vagyok róla győződve, hogy száz és ezer család áldaná a képviselőházat, mely őtet a váltó pusztításától megmenté. Lehetetlen tagad­nom, hogy azon szomorú tényeknek, melyeket most előhoztam : orvoslása rendkívül nehéz s en­nek főoka abban rejlik, hogy minálunk a váltó egészen más természetű, mint a többi országok­ban ; hogy nálunk a váltó nemcsak hiteljegy, de egyszersmind pénzjegy is s minthogy pénzjegyünk nines, legalább nincs annyi, a mire szükségünk van : sokszor az az ember is, a kinek vagyona van. de pénze nincs, nemcsak kénytelen váltót kiállítani pénzjegy helyett, de váltót mint pénz­jegyet kénytelen elfogadni; és bizonyos, hogy ez mindaddig ugy lesz : inig Magyarország önálló hitelrendszerrel és pénzrendszerrel nem fog birni, ezen bajon gyökeresen nem fogunk segíteni. Igen, de ezen törvényjavaslat sem segit e bajon; söt ellenkezőleg a kitágítás által mi fog történni? Az kétséget nem szenved, hogy a váltófor­galom 8 nappal azután, a mint megindittatik az uj rendszer: alkalmazkodni fog ahhoz s lesz gondja az uzsorásnak, hogy most azokat, a kik eddig nem voltak képesítve : felkeresse a nőket, hogy éljenek ők is az ujonan nyert joggal és kétséget nem szenved, hogy az uzsora sokkal nagyobb mérv­ben fog emelkedni, mint eddig. Én ezen aggodalmakat voltam bátor előter­jeszteni; nem nyújtok be semmi indítványt, a mennyiben azonban szavaim netalán a t. kor­mány, vagy a t. többség részérői viszhangra talál­nának : bátor leszek majd a részleteknél módosit­ványaimat előterjeszteni. Németh Albert: T. ház! Mindenek előtt kijelentem, hogy ezen benyújtott törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom Nem volt szándékom felszólalni ; hanem fel­szólalásra indított t. barátom Helffy Ignácznak előadása és arra nézve épen azért, mert egy tá­bor katonái vagyunk, szabadságot veszek magam­nak egész barátsággal és tisztelettel néhány meg­jegyzést tenni. Nem tudom, t. barátom olvasta-e azon kis munkát, melyet a főrendi körök egy igen jeles lángeszű tagja ezelőtt mintegy 15 évvel világra bocsájtott, melyben ő kedvencz eszményképét, a supremae moralitatis príncipumot realisálja. Szép, gyönyörű magasztos egy eszme: tiszte­lem annak szerzőjét; hanem hát ennek realisálása nagyon messze van. Mi a romlottság korszakát éljük és ha ezen félelemtől indíttatva az előttem szólott t. Helffy barátom megszorítani kívánja a váltó képességet: nem ott keresi az óvszert, a hol a betegség honol. Az épen olyan volna, mint ha egy erdőben ragadozó állatok pusztítanak, hát nem a ragadozó állatok kiirtásáról gondoskodnék az illető hatóság, hanem az erdőt magát vágatná ki. Én szerintem, t, ház, a törvényhozó-tesület nem illetékes és nem jogosult ilynemű kivételek megtételére; nem jogosult, mert hiszen termé­szeti törvényen alapuló juris dogma az, hogy „Quomodo quis se obligát, ita judicium recipiat." A ki a váltót aláírja: az igen is a váltó törvények szerint fogja lelni ítéletét és bíróságát. Ugyan méltóztassék most figyelemre venni, mi történnék, ha Helffy t. barátom okoskodása folytán kimondatnék, hogy magán-ember jövőre nem képes e törvény kihirdetése után váltót aláírni? mi tör­ténnék az eddigi váltókkal, melyek ma a világ piaczára vannak bocsájtva? Nagyon természetes, ennek következtében oly clausula volna szükséges, mint a minőt tartalmaz az 1888, IX. törvényczikk 4-ik §-a, hogy olyan földes ur ellen, kinek birtokához e törvény kihir­detése után urbériség volt csatolva, semminemű váltókereset a törvény további rendeletéig be nem hajtható; hanem csak a kamatot tartozik fizetni. Éz igen szép, üdvös humánus providentia volna, kivált azon szegény magyar népre a mely épen azon váltólázban szenved, a mely elpusz­tította a nem rég múltban a gazdag aristocratia és földbirtokos osztály némely tagját. Hanem ehhez én nem nyúlnék: én megakarom hagyni a váltó törvénynek érvényes hatását ugy, mint eddig volt, minden rétegeire a társadalomnak és ha a nők. eddig be nem voltak vonva ezen keretbe az ellen, hogy ebbe bele vonassanak, nekem semmi kifogásom. Sőt méltóztassék meghinni, í. barátom, hogy ott, hol a férj vagyonát szerencsétlen spe­culátiók által elpusztítva, halála után özvegye kezére jutott a maradék: az a gondos, okos, számító és óvatos nő, gyakorta restituálta jobban a hátra­hagyott zavarban levő tömeget, mint a hogy maga a férj kieviczkólni képes lett volna. Én ugy vagyok meggyőződve, hogy ha a nő váltóképes : családja javára fogja csupán felhasználni az alá­írást és nem fog vakon veszedelembe rohanni Azt mondja t. barátom, hogy a férj ráveheti nejét a váltó aláírására. Igaz ; de hiszen egyszerre is magára ruház­hatja az minden vagyonát. De vannak kibúvó ajtók, mikor az adósgavallérok íeleségökre átru­háznak minden vagyont, azt mondván: búsuljon a ki pénzt adott, a hitelező rimánkodhatik, sirhat: ő pedig felesége vagyonát kormányozza, és ur marad. Én nem akarom, hogy kibúvó ajtók létezzenek. En szeretném, hogyha a törvényhozás pro­visiót tudna tenni minden csalás és mesterséges fogás ellen, és helyreállitani azon hitelt, mely nem csak a kereskedelem valódi alapja, de az életnek szükséges mindennapi levegője, mely nél­kül élni nem lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents