Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.
Ülésnapok - 1875-100
100. országos ttltfs márczins 2. 1S7C. 171 tes következménye: a vátóhamisitások száma évenként átlag 143. Mindezeknek tekintetbe vételével, én bár mennyire belátom, sőt óhajtom, hogy a kereskedelemre és az iparra nézve tágítani kell. a váltóképességet, a mennyire csak lehet, mert abban igaza van t előadó urnák, hogy alkalmazkodnunk kell a többi országok haladásához: ép annyira nem csak nem czélszerünek, de' valóságos csapásnak találom, ha mi különösen a szenvedő váltóképessóg kitágítása által a magánéletre is átvisszük a váltót. Pedig a törvényjavaslatban ez terveztetik. Á most tárgyalás alatt levő törvény által nem is annyira az ipar- és kereskedelmi világ fog nyerni; mert igaz ugyan, hogy nem volt törvény által sanctionálva, de a praxisban a kereskedő eddig is ólt azon jogokkal, melyeket neki most ezen törvényjavaslat biztosit; hanem nyerni fognak mások. A törvényjavaslat ugyanis a váltóképességet kiterjeszti nemcsak a magánemberekre, hanem a nőkre is. Ha meggondoljuk, hogy még a jelenlegi törvény mellett is, mely oly szigorúan bánik a nővel a váltójog terén, mily számtalan visszaélés történt, annyira, hogy épen azon adatok közt, melyeket felolvastam, van egy, mely azt bizonyítja, hogy a váltóhamisításoknak több mint, 2 j ]0-ed része nők által követtetik el; ha meggondoljuk, hogy ennyi szigor mellett is mennyire belerántattak a váltó-szédelgésbe a szegény nők is s most még kiterjesztjük a váltóképességet a nőkre : előre lehet látni, mi lesz ennek a következése. Akkor hiába fogjuk biztosítani a leány hozományát; a fiatal, könnyelmű férj fog találni módot, hogy felhasználja neje ragaszkodását hogy egy alkalmas pillanatban vele váltót Írasson alá. S a váltóval nem lehet tréfálni, ast ki kell fizetni. Bár mikép akarják tehát biztosítani a szülők a leányt: ennek semmi eredménye nem lesz. Jól tudom, hogy a jogászok, kik mindig a modern haladást tartják szem előtt: ósdinak fogják mondani ezen felfogásomat s annak kivitelét a mai körülmények közt lehetetlennek fogják nyilvánítani ; de én azon meggyőződésben vagyok, hogy a '-törvényhozónak nem azt kell néznie, hogy mi a modern, mi nem, mit tart a világ szabadelvűnek, mit nem ; hanem azt, hogy mi czélszerü, a mi viszonyaink közt? Mi nem Európa, hanem Magyaország számára csinálunk törvényt. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Már pedig Magyarország érdeke, határozottan merem állítani, azt kívánja, hogy ne tágítsuk a váltóképessóget; hanem inkább azt, hogy törvényben ki legyen mondva, hogy szenvedő váltóképességgel csakis az bír: a ki kereskedelmet, vagy ipart üz; más nem. Azt fogják erre mondani, hogy akkor a magánember annál inkább utalva lesz az uzsorára. Engedelmet kérek; először is azt hiszem, hogy nagyobb mérvben már lehetetlenség fejlődnie az uzsorának, mint a mennyire eddig is fejlődött Magyarországban. De ha már az uzsorát kikerülni nem lehet: kétséget nem szenved, hogy kötvények utján meg van az nehezítve s nem lehet oly nagy mértékben folytatni mint váltókkal. Először is a kötvényhez tanuk kellenek ós meg van engedve az igazolás, a minek a váltóknál nincs helye. A váltókkal nagyon könnyen megcsalható az irni ós olvasni nem tudó' szegény ember, mert semmi kifogást nem tehet, mert minden váltó-törvény szerint, ha csak az aláírás valódiságát kétségbe nem vonja: az összeg ellen nem tehet kifogást. Mi fog történni a földbirtokossal? A földbirtokos t. ház, kezdetben zavarban lenne : mert nem találna pénzt, mert váltót tőle többé el nem fogadnának. De én azt mondom, hogy a földbirtokosnak nincs szüksége váltóra, nem szabad, hogy szüksége legyen: mert az nála nem történik meg, mint a kereskedőnél, hogy máról holnapra, némelykor félórára beállott véletlen következtében pénzre lenne szüksége. A földbirtokos hetekkel, hónapokkal előre tudja, hogy ebben ós ebben az időszakban pénzre lesz szüksége és gondoskodhatik előre kellő időben. És ne méltóztassék azt gondolni, hogy a mely perczben a váltóüzlet az ipar ós kereskedelem terére szoríttatott: az a sok pénz, a mely jelenleg váltóforgalom utján helyeztetik el, természete* sen magán utón fog elhelyezést keresni becsületes kamat és kötvények mellett. Azt mondja a t. előadó ur, hogy váltó nélkül lehetetlenség el is képzelni a modern társadalom haladását; sőt ugy tünteti fel, mint az egyenlőség egyik vívmányát. Köszönöm én az ilyen egyenlőséget. Kérdem, mit csináltak azon sok századok alatt, midőn váltó úgyszólván nem is létezett; meglehet, hogy létezett; de a történelemben nem birunk tovább menni a váltó nyomára, mint 1200-ig. 1270-ből létezik az első váltó: és mégis a kereskedelem előre haladt és daczára ennek a kereskedelem ép abban az országban fejlődött annyira, melyre az előadó ur hivatkozott. Méltóztatik tudni, hogy Olaszországban a váltó forgatmányozása a SVII-dik század közepén lett megengedve, addig csakis a bankároknak volt megengedve váltót aláírni és váltót elfogadni, senki másnak. És a társadalom mégis létezett, sőt voltak korszakok, midőn a társadalom virágzott is. Ezek frázisok, melyek elől nem szabad visszariadnunk. Én tehát egész nyugodtsággal merem javasolni, tekintettel speciális hazai viszonyunkra, hogy a váltóképesség szoritassék csupán a kereskedőkre és iparosokra. Ha ezt tennők: intézkedni kellene természetesen az iránt, hogy a 22*
