Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.

Ülésnapok - 1875-100

170 100. országos ülés márczíus 2. 1876. - szerkesztve van, kelt és a mennyiben szerény szavaim viszhangra fognak találni, fentartanám magamnak a részleteknél az illető módosításokat benyújtani. T. ház! Kétséget nem szenved, hogy a váltó, a kereskedelem ós iparnak, — nem, mint a tisztelt előadó ur mondja, — alapja ; hanem igen is legalkalmasabb közvetítő eszköze. Súlyt fektetek arra, hogy nem alapja: mert épp ebben fekszik a tévedés. Nem alapja, mert minden országban a váltó követte a kereskedelem- és iparnak fejlődésót. Elébb volt, még pedig kifejlett kereskedelem- és ipar és csak azután keletkezett a váltó. Ez a tünemény megmagyarázza azt, t. ház, hogy minálunk Magyarországon: miért van a váltónak ugy szólván egész más fogalma, mint a világ többi országaiban? elannyira más forgalma, hogy bátran lehet állítani, hogy azon sok milliónyi váltó közül, mely Magyarországon közkézen forog: alig egy tizedrész felel meg a váltó tulajdonképi fogalmának : a nagyobb .rész egyszerűen felvett kölcsön elismerése, nyugták, a melyek alapja legtöbb ízben sehol sem létezik; vagy ha létezik is : az illető a kiállítás napján nem tudja, hol létezik? Nem titok, habár kellemetlen, fájdalmas e dologról szólni; de lehetetlenség hallgatással mellőzni azon pusztítást, melyet a váltó forgalom hazánkban az utolsó években véghez vitt. Alig telt el nap, hogy ne oi vastuk volna, hogy e, vagy ama család tönkre ment váltó miatt, hogy kitűnő családok elvesztek váltó miatt, akár saját váltók voltak azok, akár olyanok, melyeket szívességből írtak alá barátaiknak; de a végeredmény mégis pusztulás volt. Megvallom, sokat éltem külföldön, kereskedelmi országokban és midőn hazajöttem: elborzadtam, midőn láttam azt az átalános — mondhatom, váltóiázat, mely gyötörte és gyötri ma is Magyarország lakosságát. Nem emlékszem rá egész külföldi tartózkodásom alatt, hogy láttam volna egyszerű földmives paraszt által váltót aláírva; sőt ritkán emlékszem hogy magánember, doetor, ügyvéd, képviselő, hirlapiró váltót irt volna alá. A váltó az egész világon a kereskedelem- és ipar közvetítője ós igen rendkivüli az eset, a midőn magánember, — ha meg van néki a kellő fedezete — nem birván fizetni: merészkedik váltót kiállítani; de akkor is, csak ha egész bizton számithat a fedezetre. Nálunk, ha valakinek nincs pénze: kapja magát és kiállít egy váltót; oda teszi a határnapot, ámbár sejtelme sincs, hogy a lejárat napján honnan fog fizetni? Mi történik? A váltót az ő saját elfogadványával nem escomptirozza senki; el megy tehát s keres magának két jó barátot, kik a váltót szívességből aláírják. . Vagyonos és solid ember ezt nem igen teszi; mert ha van pénze : inkább segíti pénzzel; de váltót nem ír alá. Kénytelen tehát elmenni más szegény, megszorult emberhez, a ki neki a. váltót aláírja, de korántsem szívességből, hanem azon számításból, hogy egy vagy két hót múlva ő is megszorul s akkor ő is igénybe veszi a másik aláírását, így történik az, hogy a legbecsületesebb emberek csupa jó szivüsógből belerántatnak a váltóforgalomba és tönkre mennek. Számtalan a példa t. ház; hanem én csak néhány számot akarok idézni, a melyek pár évvel ezelőtt e tárgyban tett tanulmányom eredményét képezik, melyet annak idejében közzé is tettem. Nem sajnáltam a fáradtságot, eljárni a hivatalokat, kutatni a bélyeghivataloknál, hány blanquettet adnak el évenként, nem sajnáltam a fáradtságot megkeresni némely váltótörvényszéket, szíveskednének velem tudatni: hány váltóper van, hány váltó óvatoltatik Magyarországon? Eémsóges az eredmény t. ház! (Halljuk!) 1872-ben 239.177,000 frtra rúgott a kiállított váltók összege; 1873ban 285 millió, 1874-ben 270 millió; 1875-ben, a múlt évben, 262 millióra rúgott. Ha az ember meggondolja t. ház, hogy ezek csak azon váltók, a melyek rendes bélyegzett blanquette-en állíttatnak ki; ha meggondoljuk, hogy a kereskedők legnagyobb része, legalább a nagy kereskedők, saját czégökkel ellátott váltót használnak, melyekről lehetetlen statistikai adatokat gyűjteni: ha meggondoljuk, hogy igen sok esetben, különösen az uzsorás váltóknál s a vidéken, a hol nincs blanquette, bélyeg nélkül állíttatnak ki s csak utólag tétetik rá a bélyeg; ha mindezeket összeszorítjuk : bátran föl lehet venni, hogy a nem bélyegzett váltók összege is körülbelől ugyanannyira rag; ugy, hogy túlzás nélkül lehet állítani, hogy Magyarországon évenként legalább is 500 millióra lehet tenni a váltóforgalmat. Most ha meggondoljuk, hogy mindkét államban, vagy a mint mondani szokták, az egész monarchiában körülbelül 600 millió pénzjegy forog, a melynek fele pedig nem esik Magyarországra, de ha e felezést veszszuk is: akkor is a váltóforgalom kétszer felülmúlja Magyarország összes pénzforgalmát. Ez tarthatatlan állapot; ez lehetetlen, hogy a nemzetet közgazdaságilag tönkre ne tegye. Lehetetlen szemet hunnyi az előtt is, hogy a váltóforgalom, mely oly könynyelmüen vitetik nálunk: mily visszahatással van? Szomorúan tanúskodik erről egy másik adat, melyet az igazságügyministerium által közzétett évi kimutatásból vettem, a melyből az derül ki, hogy Magyarországon azon váltóperek száma, a melyekben az óvás és a beadott kereset után sem törtónt fizetés: évenként középszámban 15 ezerre megy. Francziaországban e perek száma csak 2,300 és Magyaroszágban 15 ezer! A váltóóvások száma 120 ezer; s a mi aztán ennek mintegy termesze-