Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.

Ülésnapok - 1875-91

6 91, országos ülés február Hí. 18*6. De uraim, hogy önök azután be nem elégedtek ezzel, hogy külön pártértekezletek, külön pártok részéről, külön párt koszorúkat akartak oda vinni, a pártok különállásának jelzésére, ez — méltóztassanak megengedni. — nem a mi hibánk. Önök uraim, jónak látták Deák Ferenezet a nemzet halottjának nyilvánítani ós közköltségen való eltemettetését elrendelni. Ez a legnagyobb tisztelet, a melyben más parlamentek államférfiaikat részesítették: ennél tovább tudtomra egy parlament sem ment; mert arra, hogy államférfiak érdemei kortársaik által törvénybe iktattassanak : a parlamentek történetében példa nincs. Mi akkor sem szóltunk ellene, bele nyugodtunk és megelégedtünk azzal, hogy ismét pártközlönyünkben az „Egyetértésben" egy fölötte gyengéden fogalmazott tiltakozást irtunk. Ámbár egyáltalán nem vagyok bizonyos, hogy már akkor nem lett volna-e kötelességünk felszólalni; de nem tettük, nem zavartuk az egyhangúságot; elmentünk a legszélsőbb határokig. De most uraim, önök erkölcsi lehetetlenséget kivannak tőlünk; (Ignz! a szélső baloldalon.) mert önök azt kívánják tőlünk, hogy mi jelentsük ki. hogy hozzájárulásunkat adjuk oly törvény megalkotásához, mely törvény erejével és autoritásával kimondja azt, hogy Deák Ferencz politikai működése érdem volt a hazára nézve. (Mozgás.) Mi, kik Deák Ferencz következetes politikai ellenei voltunk : mi ezen törvényben azt fognók kimondani, hogy a mi eljárásunk bűn volt. Én t. ház azt hiszem, hogy ilyesmit egy párttól loyalitással, lovagiassággal kívánni nem lehet. Azt mondja a törvényjavaslat indokolása, hogy ez rendkívüli eljárás ós valóban rendkívüli ; mert valóban ily eset a parlamentek történetében nincs; rendkívüli itt ezen speciális esetben még azért is, mert a sors épen ugy hozta magával, hogy a ministerelnök ur, a ki ezen törvényjavaslatot benyújtotta, hosszú éveken át ellenzője és ellenzéke volt elvtársaival együtt azon politikának, a melynek érdemeit most törvénybe akarják igtatni. (Ugy van! a szélső baloldalon.) De rendkívüli ezen eljárás azért is, mert ez tulajdonképen kivül esik a törvényhozás illetékességén. A jelen kor nem tulajdonithat magának jogot ítéletet mondani emberek és cselekmények fölött, a melyek hosszú éveken keresztül hatnak. A valódi érdemet csak az utókor ítélheti meg. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ha a jelenkor mondana ítéletet, akkor uraim! mint előbb mondám, nem volna semmi könnyebb, mint hogy egy többségben levő párt a maga emberei részére mindig egy-egy apotheosist rendezne be a parlament kebelében. De mennyire tévednek a kortársak azon esetekre nézve, azon érdemekre nézve, a melyekkel azoknak tartoznak, mert épen abban az időben helyesek: mutatja egy-két példa. Nem akarok messze eső példákat keresni, hanem olyanokat, melyek mindenki előtt ismeretesek. Kétségkívül azon embernek, a ki valaha Magyarországon az országgyűlésen indítványt tett az iránt, hogy a lutheránusok égettessenek el: akkor az akkori törvényhozás kebelében igen nagy pártja volt, mert hisz indítványa egyhangúlag elfogadtatott, s valószínű, hogy azon országgyűlés ha nem is egészben, de nagy többsége bizonyosan csupa katholikusokból állott. Ha ezeknek eszükbe jutott volna, hogy az indítványozó érdemét a törvénybe iktassák : vajon mit mondana a jelenkor, mely a vallástürelemről egész más fogalommal bir? Ha annak érdeme, a ki Lengyelországban a liberum veto-ra vonatkozólag indítványt tett, a mely akkoron elfogadtatott és pedig az egész országgyűlés által, mondom ha annak érdemei törvénybe iktattattak volna: vajon mit csinált volna az utókor, midőn mindenki megegyezik abban, hogy épen a liberum vető volt az, mely Lengyelországot elvesztette ? Nem, uraim! A kortársak nem alkalmasok arra, hogy ítéljenek kortársaik érdemei fölött. A jelenkor eleget tett polgári erényeinek elismeréséül, a melyek fölött már a jelenkor az illetékes biró: mert az ismerheti azokat legjobban. Eleget tett a jelen esetben, midőn a fejedelmi pár ritka leereszkedéssel, midőn a nemzet ezrei ritka egyetértéssel pártállás és nemzetiségi különbség nélkül sorakoztak a ravatal körül; eleget tett akkor, midőn, mint a nemzet halottját a közköltségen való temettetésben részesítette. Azt, hogy érdemei mik voltak? hagyjuk meg Ítélni az egyedül illetékes bírónak, az utókornak. De az ily törvénynek értelme nincsen. Vagy van valódi érdeme Deák Ferencznek, vagy nincsen? Ha van, az utókor, mely élvezni fogja statusférfíui alkotásainak üdvös eredményeit: hálásan fog megemlékezni azon férfiúról, a kit kortársai tisztelete környezett; ha pedig nincsenek valódi érdemei: akkor ezen törvényjavaslat a mi vakságunkról igen, de Deák nagysága és érdemeiről tanúskodni nem fog. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én megengedem azt, a mit előttem szólott t. képviselő ur is mondott, hogy szándéka, hazafisága tiszta volt; és ha a szándék tisztasága elegendő volna arra, hogy valaki a haza iránt érdemeket szerezzen : akkor elismerem, hogy helye volna az érdemek kinyilatkoztatásának. De akkor is nem önök uraim azon emberek, a kiknek ezen érdemeket decretálniok kell. Önök, kiknek az elhunyt kortársuk, némelyeknek rokonuk, másoknak személyes barátja, mindnyájuknak pártvezérük volt, önök uraim méltányosan nem decretáihatják ezen érdemeket és midőn az ő politikájára nézve oly ellentétes véle-