Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.
Ülésnapok - 1875-72
72. országos Illés január IS. 1876. 93 vagy legalább megbénítja hatáskörüket: mig az ő rendszerük mellett megmaradnának mostani hatáskörükben. Ugyan lássuk, nem azt, hogy mi volna ez iránt az ő rendszerűkben, — mert hisz azt nem mondották meg, — hanem hogyha kinevezet tisztviselőkkel akarnak administrálni: mi lehet azon rendszer ? Elsőben is, a mi ezen bizottságot illeti, a részleteknél lesz alkalom, ha kell, bővebben is kifejteni ezt, s ott ki fog tűnni, hogy mindaz, a mi arra nézve mondatott, hogy a tanácsok elvesztik hatáskörüket: nem egyéb, mint egy a törvényjavaslat kellő átolvasása előtt kiadott s azontúl megfontolás nélkül felkapott jelszó, mely a törvényjavaslatra vonatkozólag egyáltalán nem felel meg az igazságnak. De hogy lehet tanács a mostani hatáskörével és kinevezett hivatalnokok rendszere mellett? Én hiszem, hogy lehet fából vaskarikát önteni: ha nagyon megszorítom magamat, ezt el tudom hinni: de azt elhinni teljesen képtelen vagyok, és miért ? Azért: mert hisz a tanács vezeti a város administratióját, a tanács, melyet a közgyűlés választ. Ha már most önök azt mondják: jól administrálni csak kinevezett hivatalnokokkal lehet; lehetetlen a tanácsot meghagyniuk : vagy — engedelmet kérek — igaza lehet a t. képviselő urnák, ez lesz talán az igazsághoz legközelebb, ők meghagyják a tanácsot teljes hatáskörében, csakhogy az önkormányzat nagyobb dicsőségére kinevezik. (Derültség a középen) T. ház! Még némely, hogy ugy mondjam, átalános természetű érvakre, melyek itt felhozattak, kell még egy pár szót szólanom. Legelsőbben is több oldalról, kivált a tegnapi napon, azon kérdés ventilláltatott, hogy ezen törvényjavaslat cabinetkérdéssé van-c téve, s állíttatván, hogy azzá van téve : több képviselő ur kifejezte ez iránt magas rosszalását. (Halljukl) Én t. ház, nem ezen alkalomból, de mert ugy látom, hogy némelyekre nézve nem fölösleges a parlamentalismus általános elveiről szólani; (Derültség) átalánosságban meg fogom mondani, hogy mi véleményem van az iránt, hogy valamely törvényjavaslat cabinet-kérdés legyen vagy nem? (Halljuk.) El fogom mondani ugy, a mint azt az angol parlamenti élet tanulmányozásából és a legtekintélyesebb angol államférfiak nyilatkozatai után tanultam. Minden törvényjavaslatot, mely a kormány részéről beadatik, — tökéletes igaz — cabinet-kérdessé tenni nem szabad, mert ez megöli a parlamenti szabadságot, s ezt előre is megkívánom jegyezni ; mert még lehet eset, ezen kormánynyal szemben is, hogy egyik vagy másik törvényjavaslata elvettetvén, azt magára nézve vereségnek nem fogja tekinteni. S már előre emlékeztetem ezen kimondásomra azokat, a kik akkor okvetlenül meg fognak támadni, hogy hogyan maradhat helyén a kormány, melynek törvényjavaslata elvettetett. (Helyedéi a középen.) Mondom, minden törvényjavaslatra nem lehet alkalmazni; de viszont, hacsak a parlamenti kormányformákat nem akarják illusoriussá tenni valamely országban : a fontosabfe, az elvi, az ország kormányzati rendszerére, hogy ugy mondjam, döntő befő-' lyást gyakorló javaslatoknak a dolog természeténél fogva cabinet-kérdéseknek kell lenni, akár inegmondatik-e az, akár nem. (Élénk helyeslés a középen.) Mert azt a kormány felelősségének eszméje követeli, hogy ha egy kormánynak oly javaslata bukott meg, melyre az administratió rendszerét alapítani akarja, vagy ellenére oly javaslat fogadtatnék el, mely által az administratió vezetését veszélyeztetve látja: ha csak a parlamentalismus elveihez -hűtlen nem akar lenni, akkor igenis ott kell helyét hagynia. Tehát minden ily törvényjavaslat a dolog természeténél fogva válik cabinet-kérdéssó. (Élénk helyeslés a középen.) Hogy ezen törvényjavaslat azután kabinet-kórdós-e vagy nem? azt az elmondottak alapján méltóztassanak megítélni. Legkevésbé fogják tagadhatni azok ilynemű fontosságát, kik azt állítják, hogy ez Magyarországnak összes administratióját tönkre teszi, felforgatja és lerontja. T. ház ! Bár nagyon szeretnék beszédem végére érni, vannak bizonyos dolgok, a melyeket nem tudtam elhallgatni soha mint képviselő, ós nem tudok szó nélkül elhallgatni most sem, midőn e helyen állok. (Halljukl) Két ily dolgot hallottam tegnap. Az egyik az volt — Steinacker képviselő ur mondotta, — hogy ő az én javaslatomat elfogadja, ha én egy varázsütéssel megtudom tenni azt, hogy a magyar emberben legyen meg a kötelességérzet, a mint meg van a németben. {Nagy mozgás.) A másik, a mit mondani szíveskedett: az volt, hogy ezen törvényjavaslat elfogadható talán — mert ő ott sem szereti — a megyékre nézve; de különbséget kell tenni a város polgársága és azon megyei lakosság közt, melyet még ma is, mint nyájat hajtanak a választáshoz. (Mozgás.) A mi ez elsőt illeti, a t. képviselő ur vagy meg van győződve róla, hogy csakugyan Magyarországon nincs meg a kötelességérzet, vagy nincs meggyőződve. Ha meg van győződve, azon állítása után, hogy csak ennek hiánya miatt nem fogadja el törvényjavaslatomat: el kellett volna hallgatnia minden egyéb érveivel, mert ezok már ezen egyetlenegy által önmagában tönkre tétetnek ; de miután mindezen nyilatkozata daczára, egész más érvekkel is megtámadta törvényjavaslatomat : ugy kell lenni, hogy ez iránti hitében nem oly erős, csak culturmissiója érzetében akarta a magyar nemzetet gyanúsítani. (Altalános élénk derültség)
