Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.

Ülésnapok - 1875-70

48 ÍO. országos Ülés január 16. 1S76. minden közigazgatási teendő Mimiben is állami hivatalnok által végeztessék ; — tehát a kizárólagosságot. Számos tekintet indít arra, hogy tiszteletbeli hivatalok alakjában ily teendőre a társadalom miveitebb s vagyonosabb elemi köteleztessenek. Másodszor politikai hatás tekintetében nem tartom jónak; mert elszigeteli, mint emiitóm, a társadalmat az államtól az által, hogy a mi állami ügy, a mi állami érdek, ami állami teendő: azt mind a hivatalnokban összpontositja, arra más elemeknek gyakorlati befolyást nem enged ; hanem átengedi őket azon. megengedem kényelmes felfogásnak és helyzetnek, hogy csak saját ügyeikkel, saját érdekeikkel törődjenek, hogy az állami kötelességet az adófizetés, s talán a véderőben való szolgálat alakjában ismerjék : és ezzel, azt hiszem, meggyengiti a kapcsot, az államhoz való ragaszkodást, az eleven kötelesség érzetét, sőt megakadályozza tehát végeredményében . azt is, hogy a parlament alapjai meglegyenek. Nemcsak az elősorolt értelmi és érzelmi tényezők elgyengitése által, de azért is, inert az államügyekihez értő. azokkal foglalkozó és foglalkozni szerető elem lassanként elenyészik. Törvényhozási és kormányzati képességek nem növekednek csak a hivatalnoki körben, ezek el vannak szigetelve s bizonyos mérvben kell, hogy el legyenek a közélettől, a parlamenttől, s egészségtelen állapot az, s alapját nélkülözi a képviseleti rendszer akkor, ha a nemzeti önkormányzat legfőhh formája, a parla-inent a kormányzottak köréből feladataira elegendő alkalmas elemeket nem vehet magába, és ezzel törvényhozási és kormányzati képessége megcsökken. E végső fokon csakis a közszellemtől. melyet ébren és tevékenyen megint csak az önkormányzat tart, minden csakis attól függ, hogy jó törvényeink legyenek, hogy a nemzet jó! kormányoztassák, hogy szabadságunk — a politikai és egyéni — erős alapokra legyen fektetve, hogy az állam saját hivatalnokai körén kivül is képes és kész támaszokat, a közügygyei törődő és abban közremunkáló elemeket nyerjen. Én tehát ismétlem, megjegyezvén azt. hogy a kinevezett hivatalnokok rendszerére csak két feltétel alatt térek át; először azon feltétel alatt: ha azon rendszer nem volna kizárólagos és ha nem akarok fizetett, választott hivatalnokot mellette, akkor különösen az administratio ágaiban működő tiszteletbeli hivatalok által vonassék az állami organismus körébe egy uj elem ; és ezenfelül a másik nélkülözhetetlen feltétel az, hogy az administratió rendezésében olynemü ellenőrző hatóságok is legyenek, melyek mindegyikében a kormányzottaknak, tehát nőm hivatalnokoknak, az administratió intézésbe befolyás engedtessék. Fölösleges hosszabban fejtegetnem, hogy oly körülmények között, mikor azt látjuk, hogy egy társadalom annyi terhét az önkormányzatnak, a közkötelességeknek nem birja el, annyi és ily elemeket magából kiállitani nem képes, hogy akkor e két lényeges feltétele a kinevezett hivatalnokok rendszerének nem létezik, s nem térhetni át nyugalommal a választási rendszer elvetésére s nem lehet behajózni a határozati javaslat által ajánlott szervezet kikötőjébe. Nem még azon mellékes ok miatt sem: mert ez az állami kinevezés elvét, az administrativ teendők végzését oly feltétlenül összpontosítja a kinevezett állami -hivatalnokok kezébe, hogy a legcsekélyebb commimalis teendő is általok intéztetnék el. És véleményemet nem tudták megváltoztatni azon érvek, a melyeket a t. túloldal felhozott, részint a kinevezési rendszer mellett, részint a választás ellen. Beismerem, hogy a kinevezésnek a szakértő hivatali elemet nevelő hatása van: de ez kétes értékű előny; sőt nézetein szerint nagyon is felül lesz múlva azon hátrány által, mely abból származik, hogy az önkormányzati rendszernek a társadalmat állami kötelességekben és politikai képesség tekintetében való nevelő hatását elenyészieti. És ez annyira sikerülne, ha a határozatban ajánlott szervezet: megszületnék, hogy még a helyhatósági szükkörü élet terén azon természetien és hatálytalan ellenőrzésén, s talán szabályalkotáson kivül, melyei a javaslat a képviselőtestületeknek fentart, más hatáskör, más teendő és igy más mód a kiképzésre nem maradna azok számára, kik nem akarnak államszolgálatba lépni. A túloldal tisztelt vezére a biztosítékot azon komoly veszély ellen, hogy a kormányok a hivatali szervezet egész gépezetével politikai czélokra vissza ne élhessenek : két körülménybén találja meg. Először a kormány erkölcsi kötelességérzetében, azután a hivatalnokok megvédését az ilyes felhasználás ellen, a helyzetöket biztosító szolgálati pragmatikában. Nem szándékom egyiket sem kicsinyleni: de megnyugtató hatást rám nem gyakorolt. A kötelességérzet nem: mert jói tudom, hogy a pártérdek és a pártezélok rendesen a közérdek leplében szoktak fellépni. És mennél válságosabb a helyzet, annál nagyobb a kísértés arra, annál könnyebb az önámitás, mely a közérdeket hiszi védeni, s önnön politikai őzé-Íjaira tör. A fék, melyet a hatalom erkölcsi kötelessége önmagának szab, folytonosan lazul az ily hatások alatt, s mi könnyebb, mi történt meg gyakrabban, mint az, hogy a kormány közérdek szine alatt talán önáltatás mellett, minden eszközt, mely rendelkezésére áll. tehát első sorban a hivatali organismust ütközetbe viszi ?! A szolgálati pragmatika V! ugyan kérem ki fog ebben találni biztosítékot? Hiszen, ha a politikai tisztviselőnek oly független állást biztosítanánk is. a minŐ bíróságoknak kell. a minő nálunk fájdalom, jelenleg nincs, de remélem, nemsokára helyreállítva lesz. és a minő állást én a közigaz-