Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.

Ülésnapok - 1875-90

394 90. országos ülés felbrufix 15 18Í6. kezőleg segregáltatnak, a községek pedig azoktól, a kik kisebb adót fizetnek: erre nézve legyen szabad azon véleményt nyilvánítanom, hogy én azt hiszem, hogy ezen reform kivihetetlen lesz azért ; mert sem a szolgabirák, sem a községi elöljáróknak nem lesz annyi ideje, az utóbbinak pedig nem lesz elég képessége sem arra, hogy ezen hivatásnak megfeleljen. Megmondom: miért. Tudjuk azt, hogy a szolgabirák száma a megyékben most is fölötte csekély, annyira, hogy a községek közigazgatási tekintetben valósággal magukra vannak hagyva, „laisser fairé" uralkodik most a közigazgatásban. A szolgabirák ma sem jelenek meg a községekben más alkalommal, mint példának okáért a birótétel vagy bizottság alakítás alkalmával, szóval oly esetekben, melyekben a törvény világosan kimondja, hogy kötelesek el menni a községekbe; különben nem ; és erre nem is érnek rá, mert számuk csekély, ós mert bureaumunkával nagyon el vannak foglalva, méltóztassanak most felvenni, hogy mennyire fog növekedni a szolgabirák munkája az adókezelós által és arról, hogy szaporittassanak a szolgabirák száma, nem látok egyátalában semminemű intézkedést, sem ezen törvényben, sem a közigazgatási bizottságról szóló törvényben. E szerint azt hiszem, kétségtelen, hogy a szolgabirák a mostani törvény által rájuk rótt feladatnak megfelelni képesek nem lesznek. A mi pedig a községi elöljárókat illeti, ugyan azon esetek, melyeket a szolgabirákra nézve előhoztam : állanak ezekre nézve is; de áll még egy más eset is; az tudniillik, hogy a községi elöljárók legnagyobb része nem áll a közműveltség azon fokán, hogy oly fontos functiót, minő az adókönyvelés: az adók kezelése és különösen a végrehajtás, kellőleg teljesíteni képesek legyenek. Méltóztassanak elgondolni: miként fog képes lenni egy egyszerű paraszt ember, — mert ezekből áll a községi elöljáróság legnagyobb része, — végrehajtani egy oly nagy fontosságú bírói functiót, a melytől egy polgár vagyoni állásának talán végpusztulása függ'? Én e törvényjavaslatot kivihetetlennek tartom és mi lesz annak következése? az, hogy dugába dől az egész reform és ott lesz a pénzügyminister ur ismét, a hol most vagyunk, tudniillik az adóvégrehajtóknál. Hiszen ezt maga a törvényjavaslat is már előre mintegy kilátásba helyezi. Egyik szakasz, tudniillik azt mondja, ha a közigazgatási bizottság, vagy az adófelügyelő azt tapasztalja hogy nem megy kellőleg az adó behajtása: akkor az illető közegek költségére vagy más törvényhatósági közegeket, vagy állami közegeket fog a pénzügyi igazgatóság, vagy a közigazgatási bizottság alkalmazni. Ebben világosan ki van mondva, hogy akkép contemplálja a pénzügyminister ur is a helyzetet, hogy ezen eset be fog következni, és hogy ez okvetetlenül be fog következni, abban az eddig előadottak után, azt hiszem, kétkedni nem lehet. Hanem ezzel kapcsolatban van egy intézkedés, melyet én a törvényjavaslat leghelytelenebb és legigazságtalanabb intézkedései egyikének tartok : az tudniillik, hogy azon esetben, ha a községi közegek, vagy a szolgabirák nem fognak kellőleg eljárhatni: — az ő költségükön történjék az executió. Ha ily elvet mondunk ki, ha ily követeléseket nióftóztatnak felállitani, a szolgabirák és a kössógi közegek irányában ; akkor méltóztassanak őket azon helyzetbe is tenni, hogy ennek megfelelhessenek; méltóztassanak intézkedni, hogy elegendő számmal legyenek, hogy ezen feladatnak megfelelni képesek legyenek ; de büntetések által, azt, mint fizikailag is lehetetlent, nem fogja keresztülvihetni a pénzügyminister ur. Ezek azon reformok, legalább a legfőbbek, melyek az előttünk fekvő törvényjavaslatban foglaltatnak. Hogy ezektől nagy eredményeket várni nem lehet: az, azt hiszem azok után, a miket mondtam, sokak előtt legalább valószínű lesz. Kern ily reformok azok, a melyekre szükség volna, hogy a közadók állapota javuljon. Egészen másutt fekszik annak oka, hogy az adók kellőleg nem folynak be; kellő gyökeres reform szükséges itt, mely abban áll, hogy szűnjék meg a status in statu, melyet most a pénzügyi kormányzat az államban képez. Méltóztassanak átadni az összes adókezelést a megyéknek ; de nem azoknak, melyeket tönkre tettek a közigazgatási bizottságról szóló törvényjavaslat által; hanem azoknak, a melyek az önkormányzat által támogatott erős közigazgatást képesek fentartani. Ez volna a gyökeres és egyszersmind czélszerü reform, nézetem szerint; de még ha ennyire nem méltóztatnak is menni a reformok gyökerességében, ha a t. minister urak, — többes számban kell beszélnem, mert a korábbiakat is illeti, — abban lelik ambitiójuk kielégítését, hogy a Bach-rendszer által ránk hagyott institutiókat bővítik, és tökéletesitik, hogy csak ezeknek keretében gondoskodnak reformok behozásáról: akkor is egészen máskép kellett volna eljárnia a pénzügyminister urnák, ha már fölbolygatta az eddig fenállott szervezetet. Bátor vagyok kérdezni : miért nem méltóztatott egyszer föloszlatni a pénzügyi igazgatóságokat? Egy részét a pénzügyi igazgatóságoknak megváltoztatta a pénz.ügjmiinister ur ; mert azoknak a direct adókra vonatkozó teendőit átadta az adó felügy élőknek; de ezt sem egészen : mert az elszámolás ügye ezekre nézve is megmaradt a pénzigazgatóságoknál; a számadások ismét vissza fognak oda küldetni. Kérdem: nem lett volna-e sokkal czélszerübb feloszlatni a pénzügyi igazgatóságokat és helyökbe minden megyében egy oly közeget állítani fel, mely mindazt, a mi a pénzügyi kezeléshez tartó-