Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.

Ülésnapok - 1875-77

192 77. országos ülés január 24. 1876. Én — t. képviselőház — részemről valamint se törvényjavaslatot, ugy az annak indokolásában felhozott érveket nem tartom helyeseknek. Midőn az 1870: 42-ik törvény a fegyelmi ügyek elbirálását az ország rendes bíróságaira ruházta át, ezzel azt bizonyította, hogy a törvényhozás — legalább e tekintetben — a disciplinaris igazságszolgáltatás azon magaslaton állott, melyre Európa modern törvényhozásai emelkedtek. Törvényhozási tekintetben tehát, ezen fenforgott kérdésre nézve az 1870. évi parlament igen helyesen rendelkezett, már azon igazságszolgáltatási alapelvnél fogva is, hogy saját ügyében is oly ügyben, melynél habár távolról is érdekelve van, senki se lehessen önbirája. Ennélfogva valóban csodáltam azon indokolásbeli beismerést, melv szerint az 5 az 1870: XLH. törvény 82. §-ában, a munieipiumok önkormányzatának csonkítását látja; de még inkább csodálkoztam azután azon következetlenségen, hogy abban, midőn a törvényjavaslat 1-ső §-a bekezdő pontjában, az összes fegyelmi jog gyakorlatát a törvényhatóságoktól elvonja és a közigazgatási bizottságokra átruházza: nem látja a nagyobb mérvű jogcsonkitást. Felhozza azután a törvéi^'avaslati indokolás az 1870: 42-ik törvény ellen, hogy az abban szabályozott eljárás nehézkes és lassú, mely mellett állítólag a legcsekélyebb fegyelmi ügyek évekig elhúzódnak, hogy e törvény szerénti fegyelmi eljárás nem javított, nem hatott; mert a büntetés későn következett be, a büntetést magára vonó cselekvény iránti élénk érdeklődés elmosódott, hogy e törvény nem intézkedett a tisztviselői ethikán elkövetett sértésekről, s hogy erre nézve több törvényhatóság sürgetett kiegészítő módosítást. Ez mind megtörténhetett, való lehet. Nincsen okom kétségbe vonni. De nézetem szerint abból, hogy az eljárás nehézkes, lassú, a büntetés hatályt után volt: nem az következik, hogy azért azután magát az önkormányzati intézményt kell még jobban csonkítani, a fegyelmi joggyakorlatot kell a törvényhatóságoktól elvonni; mivel mindezen' okozat nem az intézményből magából, nem a municipalis önkormányzat rendszeréből, hanem annak kezeléséből, főképen pedig a központ és közegei kezeléséből, kötelesség mulasztásaiból származott. Hiszen az egész fegyelmi hatóság joggyakorlatának kulcsa, elsőfokon is a főispánok GS a ministerek kezeibe volt letéve. Hanem következik az: hogy mindezen bajokat — véleményem szerint a törvény egyszerű módosításával, az eljárás czélszerü szabályozásával lehetett és kellett volna orvosolni. Én — t. képviselőház — erős fictiónak tartom azt hinni, hogy a közigazgatási bizottságokban meglennének azon elemek, melyek szükségesek arra, hogy a teljhatósággal és bármi többséggel administráló 11 tisztviselő és hivatalnok, a kőzszolgála. érdekei által követelt szigorral egymást ellenőrizhessék, ugyan ily szigorral egymás felett bíráskodjanak: mert — miként január 18-iki beszédemben kifejteni bátor voltam, — a 10 független választott tagjára ezen közigazgatási bizottságnak, mint nem éppen, vagy csak kivételképen szakemberekre, döntő súlyt fektetni még nem lehet. Most még néhány észrevételemet adom elő a törvényjavaslat egyes pontjaira. Mindjárt a törvényjavaslat 1. §-a bevezető pontjából s ennek indokolásából kitetszik, hogy e törvényjavaslat csakugyan nem a fenálló 1870: 42-ik törvénynek módosítását, hanem elvetését czélozza: mert a törvénynek a törvényhatósági tisztviselők elleni fegvelmi eljárására vonatkozó 49. §-át további 77., 78., 79„ 80., 82., 83.. 84., 85., 86., 87. §§-at, s végre az 53. §. d) pontjában levő intézkedéseket, teljes és egész szerkezetükkel hatályon kivül teszi. Ezt egyátalában semmi szükség sem parancsolja. Tagadnom kell továbbá azon törvényjavaslati indokolás valóságát is, hogy a törvényjavaslatban a fegyelmi esetek tüzetesebben lennének megállapítva ; mert épen az l-ő §. b) pontjában említett botrányt okozó erkölcstelensógi kihágások semmiképen sincsenek sem definiálva sem specificálva, mi sokoldalú visszaélésekre és zaklatásokra szolgáltathat anyagot. Mi pedig a képtelenség indokából származó fegyelmi eseteket, — melyekről az 1870. 42-ik törvény 83-ik §-a is intézkedik — illeti: ezekre nézve, miután a tisztviselők candidatiójánál túlnyomó hatáskört ad a törvény közvetve a központi kormánynak közvetlenül a főispánoknak, csak azt jegyzem meg: „Offieiis et administrationibus potius non peccaturos praeponere, quam damnare cum peccassent." A 4. és 5-ik szakaszokra nézve felhozott indokolásra csak azt jegyzem meg, miszerint nem tarthatom helyesnek, hogy a substitutio is elvonatik a törvényhatóságok jogkörétől; mert elvégre tény az, hogy egy vagy két hónapra minden hivatalt lehet a legközelebb alárendelve volt tisztviselővel helyettesitetni. Ha a főispán alkalmas egyént helyettesit: nem képzelhető az, hogy azt a törvényhatóság jóvá ne hagyja; ha nem alkalmatosát helyettesit : czélszerü lesz, ha a törvényhatóság helyesebben intézkedhetik. Pénzügyi tekintetek pedig a helyettesítésnél — tekintve a gyakorlatot, — épen nem szerepelhetnek: mert az alárendeltebb hivatalnok minden-