Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.

Ülésnapok - 1875-72

• 72. országos Hl& hogy ő bevallja őszintén a ház előtt, hogyha ebből törvény lesz: ő beválasztatja magát a 10 tag közzé és minden lehető szőrszálhasogatással, kötekedéssel minden utón módon megfogja próbálni megmutatni, hogy a törvény nem végrehajtható. Már t. ház, én ezt nem tartom egy képviselőhöz és egy hazafihoz illő nyilatkozatnak. Teljes joga van .mindenkinek a törvényjavaslatot ellenezni meghozatala előtt; teljes joga van arra törekedni ha a tapasztalás szerint az jónak nem bizonyult, hogy adandó alkalommal az megváltoztattassék: de azt mondani, hogy én befolyásomat erre fogom használni, hogy hazám egy megyéjének administratioja lehetetlenné tétessék, másfelől, hogy a törvény végrehajtását megakadályozzam: ehhez senkinek a világon joga nincs. (Helyeslés) S csak azért nem mondok többet, mert reménylem, hogy oly férfiút, ki ugy nyilatkozik: maga azon törvényhatóság, melynek kárára becsúszni akarna, fogja kirekeszteni tudni. (Elénk helyeslés a középen.) T. képviselőház! lehetetlenség — bár rövidebben, mint eredetileg szándékoztam (Halljuk !) — még is nem refleetálnom egy részére azoknak, miket Simonyi Ernő t. képviselő ur nem annyira mondott, mint inkább brochure-ömből fölolvasott. En már igen sokszor voltam a t. baloldallal azon helyzetben, nem csak az óta, hogy e helyet foglalom el; ele még az előtt is, hogy midőn mondtam vagy irtam valamit: azt megtámadták; ha aztán egy vagy két esztendő múlva találtam valamit mondani, a mi az ő meggyőződésük szerint akkori mondásommal ellenkezett: a legnagyobb lelkesedéssel karolták fel azt. a mit két évvel az előtt, midőn mondtam, a legnagyobb lelkesedéssel megtámadtak. Mindenesetre igen kedvező dolog rám nézve: de jó jel a képviselő, urakra nézve is. Rám nézve kedvező, mert ugy látszik, hogy eszméim tért foglalnak; reájuk nézve kedvező, mert bizonyítja, hogy tanulnak. (Hosszan tartó élénk derültség.) Azoknak, a miket a t. képviselő ur felolvasott röpiratomból, minden szavát ma is alá írom és azon meggyőződéstől vezettetve készítettem a jelen törvényjavaslatot is. Mit mondok én azon fölolvasott részben? Azt mondom, hogy az egyesek és a vidékektől — gondolom, így olvasta fel a t. képviselő ur, szó szerint nem emlékszem — csak annyit kell elvenni, a mennyi az allamegyseg érdekében szükséges. Oly helyes nézet ez, a melynél helyesebbet ma sem tudnék mondani; s e törvényjavaslatban én részemről határozottan ennek adok kifejezést. Mert nem veszem el, mint később még visszafogok erre térni, a törvényhatóságoktól jogkörüket, sőt tovább kiterjesztem az önkormányzati müködhetést; de igen is biztosítani akarom mind azt, a, mire az államegység érdekében szükség van. En részemről ezen elvet minden szabad állam alapelvének tekintem. De, hogy január 18. 1876. 95 aztán a módozatok változhatnak, melyeken e czólra kell törekedni: az természetes, az határozottan igaz. Minden országban más módon kell e czélt elérni és minden időben máskép kell azt elérni. Az elv marad szemem előtt ma is teljes erejében, ugy a mint én, nem feltaláltam, de én is kimondtam. De azt hiszem, hogy a módozat, a mely szerint ezen elv érvényesülhet, igenis applicálható a fenforgó viszonyokhoz, a szerzett tapasztaláshoz képest és ezt törvényjavaslatomban is tettem. Azokra nézve, a miket szives volt felolvasni a képviselő ur a centralisatio veszélyességéről, ismét azt mondom, hogy az utolsó betűig vallom mindazt; csakhogy soha sem irtam azt szemben a mi megyei rendszerünkkel, vagy szemben e javaslattal ; mert hisz ez akkor még nem is létezett; de irtam szemben a franczia merev centralisatioval, irtam a centralisatio eszméjének legszélesebb, legerősebb megtestesitésóvel szemben, ezzel ma is fentartom; és mert a centralisatiót ma is veszélyesnek tartom, ma is azt mondom: nem szabad abban tovább menni, mint a meddig az államegysége megkívánja ; addig azonban el kell menni mindenkivel szemben és minden viszonyok közt. (Helyeslés a középen.) Azzal argumentáltak javaslatom ellen a vita folyamában, hogy az csak színleges többséget ad a közigazgatási bizottságban a törvényhatóságának: mert hiszem ott van ugyan 15 ember, ebből 5 kinevezett tisztviselő és 10 választott tag ; de mit ér a tisztviselő, mikor az a főispán candidatiója alapján választatik, az nem a megyét repraesentálja, mert az nem független a főispántól. Nem tagadtam soha, nem tagadom ma sem hogy a candidatió egy roppant jog: nem tagadtam soha, nem tagadom ma sem, hogy a ki candidál, az bizonyos fokig a választásokra befolyással bir. De nem azt akarom szóba hozni, Kérdezni akarom, hogy ha ez így áll, oly túlhajtott fokon, mint azt a képviselő urak odaállították, hogy azon tisztviselőnek minden függetlensége és minden kapcsolata a választókkal megszűnik, mondom, ha ez állana: csak akkor állana, ha azon tisztviselő a bizottságban van ? Ha ez áll: akkor áll ma is ugyanazon tisztviselőkre nézve. Es kérdem, ma ki administrál ? Azt mondják önök, hogy a közgyűlés administrál. Nem hiszem, hogy valaki higyje, hogy az administrál. De hát ki administrál'? Tudjuk a tapasztalásból, hogy az egyes conerét teendőket végzik a tisztviselők. Ez helyes is; ezentúl is ugy lesz. Azontúl, midőn az administratió feletti határozatokra, midőn az ellenőrzésre, melyet az administratió felett kell gyakorolni, kerül a sor: bizony tiz. eset közül legalább is kilenczben nincs is már ott más, vagy legalább a nagy többséget a jelen-