Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.

Ülésnapok - 1875-49

68 49. országos ülés deczember 9. 1875. a só jövedelme emelkedik; ha nem fog emelkedni, akkor emeljék fel ismét az árakat; itt, nem a kormány, az országgyűlés; hogyha a kormány látja, hogy apad a sójövedék, hát emeljük föl; de próbálják meg és tapasztalni fogják, mint minden ország tapasztalta, hogy növekedett a jövedelem akkor, midőn az árak leszállittattak. Én nem mondom, hogy a só-jövedelem növekedni fog, ha egy frtra leszállítjuk mázsájának árát; hanem azt, hogy még öt írtnál nincsen meg azon határ, melyen meg kell állapodni, mert a határ ott van, hol a maximális fogyasztás eléretett. Ezen maximál-fogyasztást pedig mi még távolról sem értük el. A pónzügyminister ur mikor a múlt évben a kormányt átvállalta, azt Ígérte, hogy pénzügyi politikáját az 1876-iki budgetben fogja előterjeszteni. Azt mondta, hogy ő kész arra, hogy a nemzet áldozatkészségére hivatkozzék; de esak ha látni fogja, hogy más módon semmi sem jön be. Elébb meg fogja kisérteni az önálló nemzeti bank felállítását, s ha az államjószágok eladásából, a vasutak csoportosításából s más egyéb felemlített intézkedésekből nem jön be annyi, a mennyi az ország költségeinek fedezésére szükséges és esak akkor, ha ezekből nem jön be annyi: fog adóemeléshez nyúlni. Ámde mi történt? A bankkórdésben nem törtónt semmi.' A vám- és kereskedelmi kérdésben alkudozásban vannak. Ebben nézetem szerint több, mint a mennyi eddig törtónt, nem is történhetett volna. De valamivel kevesebb történhetett volna, ha a ministerelnök ur valamivel kevesebb positivitással s valamivel kevesebb sulylyal emlegette volna a közös vámterületet. Hogy állunk a többi kérdéssel ? Az államjószágok eladásának initiálására azt mondta a minister ur, hogy ezt most tenni nem lehet; mert ha ezt most akarná tenni, ez annyit tenne, mint Magyarország fekvő vagyonának árát 20Vel csökkenteni. A vasutak csoportosítása : azt mondja nehéz kérdés, csak olyan ember kívánhatja azt, ki nem ért a dologhoz. De hát miért igórte a minister: ha nem képes megtenni ? Vasmüvek, bányák eladását is emiitett a minister ur. Ugy vagyok értesülve, hogy kettőnek eladása ki is hirdettetett. Ennél több eddig nem történt. No, ha eladásra kitüzetik s vevő nem kínálkozik, ez talán nem a minister hibája ; de hibája az, hogy olyan eladásokra számit, melyekre a mai körülmények közt számítani nem lehet. Egyébiránt nem az én feladatom magyarázni: mennyire voltak alaposak a minister ur számításai, mennyire nem; hanem azt mondom, miután ,á< minister ur azt igérte, hogy adóemeléshez csak akkor nyúl, ha bebizonyul, hogy e forrásokból nem jön be elég pénz: azt hiszem, nincs joga adóemeléshez nyúlni akkor, mikor ezen kérdéseknek megfejtését még csak meg sem kisértettük. Miután tehát t. képviselőház nem látom sem szükségét ezen adófelemelésnek, sem czélszerüsógét, sem hasznosságát, sem elégségét arra, hogy a hiányt fedezze: ón azt a részletes tárgyalás alapjául sem fogadom el. Tisza Kálmán ministerelnök: T. képviselőház ! Miután 'beszédem folyamában talán kénytelen leszek egyet-mást a tárgyalás módozatáról is mondani, előre kívánom bocsátani félreértések kikerülése czóljából, hogy én egyátalában tisztában vagyok azzal, hogy a tárgyalás menetére befolyást gyakorolni, abba beleszokni csak a ház elnökének van joga és én ezen jogkörében bárkit is korlátolni nem kívánok s csakis egyéni nézetemet kívánom az itt felmerültek folytán elmondani. {Halljuk!) Mielőtt ezt tenném, van egy pár rövid észrevételem az itt a mai napon elmondottakra. Van észrevételem azért, mert ez kimutatására tartozik annak, hogy valójában a mostani vita alatt az adótörvény megszavazása ellen felhozott argumentumok, ha azokat a logika, mértékével mérjük : a sarat alig állják ki. Az egyik, a mire reflectálni akarok, a következő. (Halljuk!) Az egyik t. képviselő ur azt mondta, hogy a nemzet nern a doctor, hanem a beteg, tehát jó kedve nem lehet. Továbbá azt mondotta — beszélvén a betegről és az orvosságról — hogy ő az adót nem szavazza meg azért, mert az ország pénzügyei rósz állapotban vannak. Már engedelmet kérek, ha egy kis mértékben beteg ember visszautasítja a keserű orvosságot vagy az orvosa tartózkodik számára elrendelni a keserű orvosságot: ebben van logika, ennek van jogosultsága; de azt mondani, hogy itt van egy nagyon beteg ember, ne adjuk be neki a keserű orvosságot: ebben nincs logika. (Igazi a középen.) Az adót bizony senki nem tekinti egyébnek, sem az, a ki indítványozza, sem az, a ki megszavazza, mint beteg financziánk érdekében, egy igen keserű orvosságnak. (Helyeslés a középen.) De tessék elhinni, ha mi nem látnók a betegséget nagynak: nem nyúlnánk ezen keserű orvossághoz. De épen mert nagynak látjuk, kötelességünknek tartjuk, ezen keserű orvosságot is használni. (Élénk helyeslés a középen.) A másik, a mire pár reflexióm van: az, hogy itt egy képviselő ur azt mondta indokolásául annak, hogy meg nem szavazza ezen adót, hogy ő azokban, kik hét év alatt a káron tanultak, nem bizik. Már t. ház! Nem a jelenlegi pónzügyminister, nem a mostani ministerium volt ugyan hét óv óta folytonosan a kormányon; de én részemről megvallom, hogy miután már a kár megvan: én sokkal nagyobb bizalommal viseltetem azok iránt, kik