Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.
Ülésnapok - 1875-49
49. országos ülés deezember 9. 1875. 69 tanultak a káron, mint azok iránt, a kik azon nem tanultak. (Helyeslés a középen). Az is vád volt, hogy a kormány kormányzatának már' első évében arra vetemedik, hogy adófelemelést ajánl és így nem érdemli meg a bizalmat. Megérdemli-e a kormány a bizalmat, vagy nem: a felett természetesen én nem ítélhetek. De én legalább részemről, és ennyit.követelnék magunk számára, sokkal több bizalommal viseltetném oly kormány irányában, amelynek meglehet, hogy meggyőződése téves, de mert meggyőződése: azon eszközt kész azonnal ajánlani, mely minden kormányra, annak fennmaradására nézve a világon a legveszedelmesebb. (Igaz a középen.) Tévedhetünk felfogásunkban, de azt róni fel a bizalom hiányául, hogy adófelemeléssel is léptünk elő: bizonnyal helyes alapon nem lehet, (Helyeslés a középen.) Különben ezen egész vita igen emlékeztet engem azon vitára, a mely a múlt század vége felé Angliában lezajlott. Sok hasonlatosság van a kettő közt, Angliának pénzviszonyai rendezetlenek voltak, pangott minden. És akkor Pitt épen egy jövedelmi adóval állott elő. Ott is nagy volt az agitatió széles az országban és a törvényhozásban: „nem birja meg az ország, igy okvetlenül végünk lesz!" De az indítványt tevő minisfer és azok, kiknek bizalmuk volt benne, mindezen áramlatokkal szemben létesítették szándékukat és rövid néhány év alatt mind az állam pénzügyei rendbe jöttek: mind azokkal kapcsolatosan az ország szomorú viszonyai is újra felemelkedtek. Nem tartozik komoly emberhez, nem való komoly emberek jóslónak lenni Nem is akarok jósolni; de kívánnom, óhajtanom szabad, és Ígérnem, hogy részünkről ez irányban semmi sem fog elmulasztatni, szabad, hogy nálunk is ugyanezen zajnak ugyanezen megtámadásnak, és az illetők részéről ugyanazon erélyes megállásnak ugyanaz legyen következése. (Élénk helyeslés a középen.) És most még pár szót a közvetlenül előttem szólott képviselő ur beszédjére. Nem fogok mindenre kiterjeszkedni, mert a t. képviselő ur beszédjében — s ez az, amit megvallom részemről, egyéni nézetet mondok és senki szabadságát egyátalán nem akarom korlátozni, ez az, amit nem tarthatok helyes eljárásnak — a t. képviselő ur beszélt nemcsak a most tárgyalás alatt lévő törvényjavaslaton kivül, melyhez körülbelül legkevgsebbet, szólt, már régen megalkotott törvényekről, beszélt a ház tárgyalása alatt még nem lévő, sőt talán még ki sem osztott, vagy legfölebb a mai napon kiosztott törvényjavaslatokról ós önmagával is ellentétbe jött annyiban, a mennyiben, mig egy törvényjavaslatra nézve, — gondolom az adóbehajtásról szóló törvényjavaslatra nézve, — ^zt mondta, miután azt még nem ismeri, arról nem szól, de a kölcsön törvényről, melyet pedig hasonlag nem ismer, szólott hosszasan, már csak azért, hogy előre is kimondja magas nemtetszését. És beszélt — mert olyanról beszélt, a mit nem olvashatott még, s legalább kellőleg nem ismerhet — beszélt természetesen minden alap nélkül. Simonyi Ernő: (felmutatja a kölcsönről szőlő törvényjavaslatot?) Tisza Kálmán niinisterelnök: Sajnálom, hogy ha kezében volt, még sem tudta belőle kiolvasni, a mi benne van. Ugyanis azt mondta, hogy azon törvényjavaslatba felvenni szándékolt kölcsönből az adósságok conversiójára semmi sem szándékoltatik fordíttatni. Ez volt egyik főérve, és igy állította össze, hogy ha a pénzügyministernek nem kell a deficit fedezésére, a eonversióra pedig nem akar belőle fordítani: minek tehát az a kölcsön? íme pedig elolvashatta volna, ha csakugyan kezei közt van, hogy mire való az a kölcsön? Való arra, amit a pénzügyminister ur már régen jelzett; tartalék alap megalapítására; való az országnak a vasutak irányában elvállalt kötelezettségének teljesítésére ós a megmaradó összeg való a 153 milliónyi adósság convertálására. Már kérem, egy javaslatot ily módon azzal, a mi benne van, meg nem egyezőleg megtámadni, ha valaki nem ismeri, helytelen; — ha ismeri: ha kezében van, és mégis ezt teszi, hogy minő eljárás ez: ítéljen róla minden elfogulatlan ember. (Helyeslés a középen.) De azt mondja a t. képviselő ur, •— és ugyan azon beszéd folyamában igen furcsa dolgokat mond — hogy a pénzügyminister ur azt állítja, hogy járadékkölcsönt kötünk, amivel bebizonyítjuk Magyarország önállóságát stb. A képviselő ur azt mondja, hogy járadékkölcsönre nem ad semmit. Én nagyon szeretném, ha nem kellene kölcsönre semmit sem adni, ha Magyarország oly helyzetben lenne, hogy kölcsönre ne szoruljon; de azután engedjen meg, nem is tehetem föl, hogy ne tudná, mi különbség van e közt, ha egy állam járadékkölcsönt köt; vagy ha egy állam köt öt év alatt visszafizetendő és kézizálogra adott kölcsönt ? (Z?e» lyeslés a középen.) Hogy az ország hitelére nézve ez mily óriási különbség, arra, hogy ezt valaki tudja: nem kellett külföldön lakni és okos eniber-s. nek lenni. (Derültség.) De azt mondja a t. képviselő ur továbbá, és igaza van, hogy a kölcsönben nem fekszik önállóság, hogy az önállóság abban fekszik, hogy a maga emberségéből, — ezzel a szóval élt a képviselő ur — tudjon az ország eleget teimi kötelezettségeinek. Tökéletesen igazsága van. S azután hová érkezik a t. képviselő ur, igaz, némi kis utazgatások után az eszmék mezején? Oda: hogy