Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.
Ülésnapok - 1875-65
/ 332 *»&. országos ülés látok: hanem látok a meg levőn eszközölt bizonyos módosítást; s bátor vagyok mondani, hogy a törvényhozás helyesen, okosan akkor jár el, ha a fennállón mindég csak a legszükségesebbet módosítja és nem csinál tabula rasát; de fokról-fokra halad. {Helyeslés.) S minthogy mondám, én e törvényjavaslatban haladást látok a jó közigazgatás felé: én azt a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés a középen.) Komjáthy Béla : T. képviselőház! A tárgyalás után levő törvényjavaslatnak én részemről oly nagyfontosságot tulajdonitok, hogy szükségesnek tartom annak minden oldalról szigorú megbirálását; szükségesnek tartom pedig annyival inkább, mivel a törvényjavaslat nemcsak a politikai közigazgatásnak eddigi menetét tökéletesen átváltoztatni akarja; hanem a századokon keresztül ápolt s ugyan azért kellően kifejtett önkormányzatunkat igyekszik eredeti s a tapasztalat által indokolt helyes keretéből kimozdítani. A beterjesztett törvényjavaslat megbirálását tehát midőn megkísérteni bátor vagyok; két irányban fogom azt tenni. Először megbirálandónak tartom azt: vajon közigazgatásunk az itt lefektetett elvek s módok szerint, helyesebb s kielégítőbb leend-é az eddiginél? mit ugyan magam sem tartok olyannak, mely sok javítást s módosítást ne igényelne, sőt a mielőbbi javítást magam is égető szükségnek tartom, mert a jó közigazgatás az államélet egyik főfeltóíele; s másodszor megbirálaudónak tartom azt: vajon az itt meghonosítani kívánt közigazgatási szervezet, önkormányzati jogainkat nem senimisitnó-e meg, vagy legalább, nem teszi-e ilíusoriussá? Mielőtt azonban a bírálatot a helyes következések czéljából e két irányban meg tenném: szükségesnek látom kifejteni, hogy véleményem szerint, melyek a jó közigazgatásnak czóljai, s melyek szervezetének feltételei, s hogy az így felállítandó elveket, mily mérvben szabad alkalmazni, hogy ugy a közigazgatás rendes menete meg ne akadályoztassák, valamint az önkormányzat meg ne bénitassék ; mert hitem szerint ezeknek kellő összhangzatba hozatala az, mely a gyakorlati téren működő törvényhozónak egyik főfeladatát képezi. Ugy a politikai, mint minden más közigazgatásnak véleményem szerint, czélja az, hogy a rendet megteremtse, s a haladást minden irányban előmozdítsa, szervezetének pedig feltétele, hogy a szabadságot — még pedig ugy a jogos alapokon álló testületekét mint az egyesekét' — megóvja. E ezélok nélkül bármely kormány forma alatt sem képzelhetek jó s kielégítő közigazgatást, s igy különösen parlamentalis országban csak arról lehet szó, hogy e ezélok megválasztására teendő intézkedések, illetve a szervezet olyanok legyenek, hogy a parlamentalismus alapját s egyedüli bizjanuár 10. 1876. tósitékát képező egyéni s testületi szabadságok ne veszélyeztessenek. Már pedig tekintve azt, hogy az egyéni s testületi szabadságot, melyet az állam-hatalom túlterjeszkedésének mikénti s mely mérvben megakadályoztatásával lehet mérlegelni : az önkormányzatban lehet kizárólag érvényesíteni, tehát véleményem szerint, paríamentalis országban a jó közigazgatási szervezet, az önkormányzati jog tiszteletben tartásában leli alapzatát. Ezen szerény véleményem szerint egyedül helyes elvek felállítása után, át térek a törvényjavaslatnak a jelzett két iránybani megbirálásához. Törvényeink szerint, a politikai közigazgatást, a törvény korlátai között a törvényhatóságok választott tisztviselők által gyakorolták, s most a törvényhatósági közgyűlés, illetve utóbb a bizottmá- ! nyi közgyűlés tagjai, kik a törvényhatóság minden kerületéből voltak megválasztva, adták meg az eljáró tisztviselőknek az utasítást: lehetővé tétetett az, hogy a közigazgatás czéljai, még pedig a törvényhatóság minden vidéke érdekeinek megfelelőleg megvalósuljanak, mivel az utasítást adó s az eljárást ellenőrző bizottsági tagok, mint az eredmény által közvetlen érdekeltek, minden esetben oda hatottak, hogy utasításaik kellően végrehajtassanak. A rend és haladás a törvényhatóság kebelében, minden egyesnek érdekében lévén: természetes, hogy az ezt előmozdítani képes intézkedések megtételét mindenkor sürgették, s igy alapjában a közigazgatási teendők helyes menete az érdekeltség által biztosítva volt, s ha mégis ennek daczára a közigazgatás nem volt teljesen kielégítő: az nem a rendszerben, mint inkább a helytelen ügykezelés, s az eljáró tisztviselők helytelen megválasztásában találja megoldását. A régi rendszerhez, mint alaphoz, mely önmagában rejté a jó közigazgatás lehetőségét s mely helyes ügykezeles s a tisztviselők megvákszthatását bizonyos értelmiség lételétől függővé tétele s a teendők helyes felosztása által annak ellenkezőjét feltétlen kizárná: méltán ragaszkodik a nemzet zöme s azt tagadhatlan számos hibái s javítást kívánó belszervezete daczára elejteni nem akarja; hanem az alap tiszteletben tartása mellett, a tapasztalatok alapján a hiányokat javítani óhajtja, mint azt a t. belügyminister ur kifejezte egyik müvében, mondván: „magamnak is elvem az, hogy mielőtt valamely intézményt, mint jelen alakjában czélszerütlent vagy károst elvetnénk : meg kell néznünk, nem lehet-e azt ugy módosítani, hogy czélszerüvé, hogy hasznossá váljék". Ennek ellenében a törvényjavaslat, a régi alapnak, mely a nemzet életével összeforrt: elvetésével, a közigazgatás állítólagos jósága, gyorsasága s összhangzása végett, egy soha, semmi körülmények között
