Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.
Ülésnapok - 1875-35
35. országos ülés noyemlber 24. 1875. 71 pontról nyilatkozata; mert azt csak nem hiszem, hogy ő maga is méltányosnak tartsa, hogy mikor az ellenzék 8 napon át támad, a kormány részéről pedig senki sem válaszol, de az utolsó perczben ily komoly vádakat emel ellenünk, mint a pénzügyminister ur emelt: mi meg legyünk fosztva a védelemtől, meg legyünk fosztva az alkalomtól, hogy magunkat azon vádak alól tisztázhassuk. Ezeket előre bocsátva, legyen szabad nekem, mint a különvélemény egyik aláírójának néhány rövid észrevételt tenni azokra, miket a pénzügyminister ur Simonyi barátomnak felelőleg fölemlíteni méltóztatott. Első sorban, természetesen a maga szempontjából tisztába hozta azon kérdést, melyet ő személyes kérdésnek nevez. Rá nézve, megengedem, némi tekintetben személyes kérdés ; de az országra nézve sokkal fontosabb. A pénzügyminister ur érezvén, mily erő fekszik t. előttem szólott barátomnak azon szavaiban, midőn óva intette a házat, hogy ne ragadtassa el magát oly könnyedén a pénzügyminister ur ékesszólása által, eszébe juttatván, hogy ugyanazon ékesszólás bírta rá a múlt években a többséget a,zon pénzügyi politika követésére, mely az országot oly nagy bajba sodorta: iparkodott előadói állását más szinben tüntetni fel S mit hozott fel a t. pénzügvminister ur ? Először is azt mondotta, ne méltóztassanak a szavazatokat idézni ; hanem nézzék meg akkori beszédeimet. Én akkor az előadói székből, hol a bizottságot képviseltem, nem egyéni nézetemet adtam elő, hanem a bizottságét; de valahányszor mint független képviselő egyéni nézetemet adtam elő; mindig őszintén feltáitam a helyzetet. Az áll, hogy mint előadó az előadói székben a bizottságot képviseli ; de ha a bizottság véleményével nincs eg} 7 etértésben, hogy akkor mi a kötelesség: azt maga a t. pénzügyminister ur megmutatta tavaly és akkor teljesítette azon kötelességet, mert midőn a ház nem volt hajlandó a volt pénzügyminister ur adóemelését elfogadni: akkor ő beadta lemondását, ez lett volna kötelessége előbb is. Azt tehát, a mit mondott, magam részéről mentségnek el nem fogadhatom. Azt mondja a pénzügyminister ur, hogy necsak azon beszédeit idézzük, miket 1870. és 1871-ben mondott; hanem a későbbieket is, hogy ő nyugodt lelkiismerettel néz azon időre; mert hozzájárult a pénzügyi helyzetnek az ország előtt felderítéséhez. Hogy a tényleg megtörténtet tagadásba senki sem veheti, az áll; de ha ennek genesisét tekintjük: elfogja ismerni az egész ház, hogy az érdem nem az akkori előadó, a jelen pénzügyminister urat illeti, hanem az ellenzéket; az érdem első sorban a mostani elnök urat illeti. Ő volt az, ki mint a pénzügyi bizottság egyik tagja Gassandra szerepét vállalta magára és ismételve figyelmezteté a bizottságot és a házat, a pénzügyi bizottság előadójával szemben, hogy azon politika, t. i. az exposé nem őszinte, hogy az ország tévútra van vezetve, és hogy ha a valóságot nézzük : meg kell győződnünk arról, hogy ily utón tovább nem haladhatunk. És épen a jelen 'pénzügyminister ur volt az, a ki azon időben Ghyczy Kálmán, Komárom városa érdemes képviselőjének állításait iparkodott megczáfolni és fájdalom hogy ez ékesszólásának nagyon is sikerült. Áttérve azokra, a miket a pénzügyminister ur a különvéleményre vonatkozólag mondott, midőn szemünkre lobbantja, hogy mielőtt reductiókat hozunk javaslatba az ő tárczájában : miért nem kérdezzük meg őt; kérdem, hogy lehetséges-e az, vagy nem? Bocsánatot kérek, sem én, sem Simonyi barátom nem vagyunk oly naivok, hogy hinnők, hogy kérdésünkre azt felelte volna: igenis, a reductiók lehetségesek. Azt felelte és azt kellett volna felelnie, hogy meggyőződése szerint ezen levonásokat nem lehet megtenni. Azt mondta továbbá a pénzügyminister ur, hogy mi csak ugy pauschaliter járunk el a különvéleményben, minden tüzetes indokolás nélkül, csakúgy dobálózunk a számokkal. Engedelmet kérek, itt a pénzügyminister ur nyomtatott szavai szerint, lássuk, ki az, a ki kettőnk, vagy hármunk közöl dobálódzik a számokkal ? Simonyi t, barátom kimutatásával szemben, hogy a megtakarítások csak pár 100,000 forintra szorítkoznak : a pénzügyminister ur azt mondta, hogy ő tulajdonképen 8 milliót nem is emlitatt, és kiolvasta az összesítés 16-ik lapjáról, hogy ő csak 5 x j 2 milliót emiitett. Engedelmet kérek, itt van előttem a pénzügyminister ur zárbeszéde, a midőn gr. Zichy Nándor képviselő urnák felelve, különösen a közművelődési rovatnál, azt monda: „Nem hittem, hogy midőn én kimutatok 8% milliónyi megtakarítást a budgetben, de bevallom, hogy a közművelődésnél nem akarok megtakarítani, hogy váddal fogok találkozni", továbbá: „én azt hittem, hogy midőn a nélkül is lehet 8'Jj milliót megtakarítani: ez nem érdemel megrovást, hanem elismerést"', tehát ismételve 8*1, millióról szól a pénzügyminister ur, midőn saját elismerése szerint csak 5 millióról szólhatna. De azok, miket e számokból láttunk: be van bizonyítva, hogy 5 millió sincs megtakarítva. Tehát kérdem a t. pénzügyminister úrtól és kérdem a t. háztól: vajon lehet-e azt komolyan megtakarításnak mondani, mikor kiderül a tételekből, hogy ezen megtakarítások legnagyobb részt olyanokból állanak, mint például a vámház, melyre nem költenek többet, mivel már fel
