Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.

Ülésnapok - 1875-43

48. országos Hlés deczeinber 3. 1875. 29 7 melyeket más államok , nálunknál kisebbek is, culturális ezélok tekintetéből hoznak, valósággal azt kell mondani, hogy a, mi költségvetésünk na­gyon-nagyon szegényes. Es mégis már eredetileg a közoktatás s vallásügyi ministerium központi háztartása s kormányzata oly nagyszabásulag volt berendezve, a mint azt, jól felfogott érdekeinkkel sehogy sem lehetett összeegyeztetni s a berendezés­nél oly idegen tekintetednek ós érdekeknek ada­tot befolyás, melyeket valósággal vissza kellett volna utasítani annak idejében. Ha a vallás, ós közoktatási ministerium ketté választatott volna, ha t. i. ezen ministeriumnak vallásügyi szaka a közoktatásitól külön állana, mi mellett már sokszor sokan emeltek szót, és ha amannak teendői az illető ministeri ágakba an­nak idején beosztattak volna: már eddig is je­lentékeny megtakarításokat lehetett volna eszközölni, a nélkül hogy e megtakarítások a többi tárcza terhére estek volna. S a mi igen lényeges szem­pont, a közoktatás ügye megnyerte volna azon függetlenséget, mely megilleti s a melyre szük­sége van. Sőt nekem az a hitem, hogy sok függő kérdés sokkal czélszerübben, sokkal radiealisabban, sokkal, szabadabb szellemben fejtetett volna meg, mint most van reményünk hozzá a minister ur előbbi nyilatkozata után. Én ugy vagyok meggyőződve, hogy az egy­ház, — és államjogi viszonyok már törvényesen, véglegesen szabályozva, a vallás és tanulmányi alapok eredete, s természete már tisztázva lenné­nek : ha az általam emiitett különválás annak ide jóben megtörtént volna. Ha már most azt mondjuk, hogy a vallás és közoktatásügyi ministeriumnak központi kormány­zatánál a létszámnak fokonkénti leszállítása szük­séges és lehetséges: mi csak azt mondjuk, a mit a pénzügyi bizottság is mondott és hangsúlyozott; csakhogy mi az előzményekből a következtetést azon­nal le is, vonjuk, és azt mondjuk, hogy lehető ez most is, a nélkül, hogy a czélba vett közigazgatási reformok bennünket e tekintetben akadályoznának. T. ház ! Az államnak egyik legfőbb joga, s így egyszersmind legfőbb kötelessége a nevelés ós oktatás ügye, s a tanintézetek felett szigorú felügye­letét gyakorolni. Igaz, hogy a tanintézetek emel­kedése ós virágzásának legbiztosabb garantiája mindenesetre a tanároknak személyes képessége. Haszontalan itt minden felügyelet ós minden kor­mányzati szabály: ha a tanárok nem bírnak hiva­tásuk tudatával, ha nem birnak azon tudományos képzettséggel és kellő pedagógiai miveltséggel, melylyel birniok kell, hogy ezen nagy ügyet elő­mozdítsák Ez igaz t. ház s ezt gondolom, senki sem fogja kétségbe vonni; de azt hiszem, hogy azért nem mentjük fel az államot a felügyelés terhe és gondja alól, valamint másrészről egy tanintézet sem vonhatja ki magát az állam őrködő KÉPVH. NAPLÓ 1875-78. II. KÖTET. szemei elől; mert ha ezt tenné, már ez által gya­nússá tette magát. A középtanodai felügyelet az úgynevezett tan­kerületi főigazgátóságokra van bizva s a költség­vetésben erre 1876-ra 28,400 frt van előirá­nyozva. Nem mondom, t. ház, hogy ezen tanke­rületi igazgatóságok csak olyan sine ourák; de valósággal nem is sokkal többek, mint puszta köz­igazgatási közegek; mert hogy a gondjuk alá bí­zott tanodáknak valóságos ellenőrzés ós szakisme­rettel biró felügyelői a tanügynek s a tanároknak segítői legyenek; vagy hogy a rajok bízott fela­datoknak kellően megfeleljenek, arra számuknál fogva, ha mindjárt feltételezzük is, hogy a legszé­lesebb szakismerettel vannak felruházva, képte­lenek. Ezen intézmény t. ház valósággal nem élet­képes. Ha nem csalódom, ugy tudom, hogy már e házban is szó volt erről s azért, ha a t. minis­ter ur a tervbe vett felügyeletet a középtanodákra már életbe léptette volna: azt a t. ház és a köz­vélemény igen kedvezően fogadta volna. De meg­engedve, hogy az ország szigorú helyzete ezt nem engedte meg: akkor is ugy vagyok meggyőződve, hogy ezen czólt sokkal jobban és takarékosabban el lehetne érni. Hiszen ott vannak minden inté­zet élén a felelősséggel felruházott igazgatók; ezek közvetlen felügyelői az intézeteknek; ezek vannak első sorban hivatva arra, hogy azok kül és bel­ügyeit vezessék, a minister rendeleteit végrehajt­sák. Vannak szakférfiak, kiket az igen t. minister ur, miként eddig is tette, több helyen felhasznál­hatott volna arra, hogy időközben is, de külön­ben a közvizsgák alkalmával ezeket bizza meg mérsékelt, de illő tisztelet-díj mellett. Hiszen kü­lönben is a tanintézetek is épen akkor mutatják be munkásságuk végeredményét, hogy magamat ugy fejezem ki, akkor lehet minden tanintézetnek szellemi arczát megtekinteni s azért nagyon nagy kérdés, azt hiszem : az, vajon nem lehetett volna-e a takarókosság terén ez utón is eljárni? Itt, t ház, alkalmat veszek magamnak a nép­nevelési tanfelügyelőkről szólani. Igen jól tudom, hogy e tekintetben a közhangulat nem igen ked­vező, a közvélemény igen szigorúan mérlegeli, hogy vajon az eredmény megfelel-e a ráfordított költségnek; vajon nem jobb volna-e a ráfordított költséget egyenesen a népnevelés ós oktatás mü­vére fordítani? Én mind ennek ellenében kijelen­tem a magam részéről, hogy ezen tanfelügyelői intézményt életképesnek tartom: csak a szükséges reformoknak vettessék alá és nem akarnám, hogy a mint szokták mondani, a fürdővízzel együtt a gyermek is kiöntessék. Hogy az 1868. népisko­lai törvény és azzal kapcsolatban a népnevelési tanfelügyelői intézmény sem mutatja fel azon eredményt,, a melyet attól vártak: annak igen sok oka van. Én csak egy példát hozok fel. A helyett, hogy a törvény azon üdvös versenyt költötte volná fel, minden helyen és minden rétegben, a melyet 38

Next

/
Thumbnails
Contents