Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.

Ülésnapok - 1875-33

33. országos ülés Én tehát, t. ház, zárom beszédemet azzal, hogy igen kérem a t. házat, hogy az államhivatalnokok fizetésének proponált levonásába, — miután, a mennyire ezt. az állani szükségei igazolják, az adó által ugy is megtörténik: — belenyugodni, azt elfogadni ne méltóztassék. A ministerelnöki költségvetést pedig ajánlom a t. háznak bölcs elhatározása alá, kifejezvén ismét azon nézetemet, hogy a mi magáuak a ministerelnöknek fizetését illeti, az iránt nincs mit nyilatkoznom. Méltóztassanak bölcs belátásuk szerint határozni; de a személyzet fizetését levonások által bántani ne méltóztassék. (Élénk helyeslés a középen.) Csernátony Lajos: T. ház! Én a mínisterelnök költségvetését, mint előbbi években tettem, ugy ezúttal is elfogadom. A miért felszólalok: az egyenesen Irányi Dániel t. képviselőtársam imént mondott beszédére vonatkozik. O igen érzékenyen festette azon állapotot, a melyben a szegény ember kancsojába könyek hullanak : míg az országgyűlés tagjai pezsgőt isznak. Hisz az igen szomorú sora a világnak, hogy a szegény, a nyomorban élő ember kancsojába könyek hullnak, és még szomorúbb az, hogy ez mindig igy van, nemcsak kivételes időkben, és az is mindig ugy van, hogy másrészről azon kristály palaczkokban talán pezsgő is gyöngyözik. De kérdem a t. képviselő urat, azért, hogy ha kimegy a házból és koldusokat lát: nem fog e jó kabátot viselni? (Derültség) megosztja-e azon ebédet, melyet ma fog enni, és mely mindenesetre jobb lesz a koldusénál ; azon emberénél ki monda: (Élénk derültség) „Add el a mid van, és oszd meg a szegényekkel !

u Ez a kereszténység tana. Ez igen szép, magasztos és isteni; hanem mi gyarló emberek vagyunk. (Derültség) Minden körülmények közt különféle szempontból itél józanul az ember különféle viszonyok fölött; s t. képviselő ur nem fog nekem mutatni soha, sehol a világnak bármely történelmi időszakában és bármely országban olyan állapotot, a melyben csak azon, — egyébiránt nagyon elszomorító dolog, — hogy némely embernek nincs kenyere: arra birta volna az embereknek nagy sokaságát, hogy azért kalácsot ne egyenak. Irányi Dániel : (közbeszól) Igen a magukéból, de nem a népéből. Csernátony Lajos: Erre is rögtön fogok felelni. A magukéból, nem a népéből. A t. képviselő ur ugy okoskodik, vagy legalább oly megjegyzést tesz, mintha ezen országban két kast volna. Az egyik az, mely fizeti az adókat, a másik mely nem fizeti; még tovább megyek, mert nem csak eddig van, hanem ugy okoskodik, hogy nem csak az egyik osztály fizeti az adót, hanem hogy ha lehetséges, — mert itt aztán az eszmék összezavarodnak, — ha lehetséges, sokkal november 22.1875. - 23 több adót fizet az egyik, mint a másik, a mely csak élvez. Tisztában adva elő ezt, a képviselő ur mégis meg fogja engedni, hogy mindenki fizet adót ebben az országban. Erre a térre állva azután: mi történik azzal a szegény, azzal a nyomorban levő emberrel, a kit minden esetre, minden ember, a kiben sziv van, sajnálni fogja és a mennyiben lehet, segiteni is fog rajta kiki módja szerint? Az semmi esetre sem fizet annyi adót, mint fizetnek mások jobb körülmények között levők. Szóval, az a progressivitás, ámbár nincs progressiv adó, meg van: mert megvan a kényelmeknek élvezete, és e kényelmek után fizetni kell. A ki jobb vendéglőbe megy ebédelni mint a t. képviselő ur és magam is : — megfizeti e jobb vendéglő létezhetésének feltételében az adónak nagyobb mérvét; mint az, ki egy csekélyebb vendéglőbe megy. Én mindezeket csak azért mondom, mert higyje el a t. képviselő ur, hogy páthosának túlzása nem ér semmit, és ha túlmegy, — elismerem és szívből megvagyok győződve, teljes meggyőződéséből eredő — nézeteinek előadásában: túlzás által rontja meg saját álláspontját. Egy másik pont, a melyre bátor vagyok egy pár észrevételt tenni, annyival inkább, mert töbször hallottam ezt az ideát a t. ellenzéki árnyalatok részéről, itt is és különösen a sajtóban: a hivatalnokok számának apasztása, és a hivatalnokok fizetésének csökkentése. En is azt mondom, hogy gazdálkodni kell mindenütt, a hol lehet, bizonyos állami, társadalmi, politikai tekinteteknek szemmel tartása mellett. De t. ház! mi történik a hivatalnokok számának apasztását, a hivatalnokok fizetésének leszállítását illetőleg? Hogyha ez az apasztás, ez a leszállítás bekövetkezik: mi történik akkor ? Az történik, hogyha elbocsátanak néhány hivatalnokot, hogyha megszüntetnek egynehány hivatalt : ki áll az elégedetlenség élére, a mely egyébiránt igen természetes az—elbocsátottak, a reducáltattak családjánál, barátai körénél? Ki áll ezen természetes elégedetlenség élére? S jön azután a páthosznak egy más nemével, és mondja: kidobtátok tél idején ezt a hivatalnokot, ezt a családapát, szívtelenek, kegyetlenek! Egy részről azt mondják: takarékoskodjanak a ministerek, apaszszák a hivatalnokok számát, szállítsák le többé kevesbbé fizetésüket és ha azután ilyes valami megtörténik azon mértékben, a meddig lehetséges vagy szükséges, vagy elkerülhetleu : akkor azutá,n bekövetkezik ugyanazok részéről azon elbocsátottaknak pártfogásba vétele (Élénk helyeslés a középen) és bekövetkezik mindenféle részint természetes, részint jogtalan elégedetlenségnek élére állása. Méltóztassék a t. háznak megítélni, hogy ezen két eljárás hogyan illik össze. Én részemről a hivatalnokok számának reductióját, ha az az államszolgálat érdekeivel ösz-