Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.
Ülésnapok - 1875-42
42. országos ülés decasemoer 2. 1875. 255 ezen igen fontos teendőket ugy felosztani. Magánál a postánál egy osztálynak van negyven számtisztje ; a számadások pedig olyanok, melyeknél 150 millióról van szó, amely ismét milliárdnyi kissebb, különböző és nem is egyöntetű elemekből alakul. Ezt akarják a t. képviselő urak 8 számtisztre bizni? Ugyan kérem a t. képviselő urakat, ha különvéleményt adnak be: fontolják azt meg jobban, vizsgálják meg azt részletesebben s ne adjanak be ily felületes' munkát, amelynek épén semmi alapja nincs, s melyre egyebet nem mondhatok, minthogy ezen különvéleménynek más inditó oka nem lehet, mint az, hogy a t. képviselő uraknak nem levén elég idejök, nem vizsgálták meg jól az ügyet és a ministerium előirányzatát kellőleg s azért adtak be ily felületes munkát. Ennek következtében azt hiszem, hogy azon tervezet, melyet a t. képviselő urak beadtak: figyelembe sem vehető; mert ez csakugyan a dolgoknak absolut nemismeréséből ered, s miután azt hiszem, hogy azáltal, hogy ez évben a megtakarításokat, melyeket ajánlottam keresztül vittem, s jövő évre ujabb 25,000 frtnyi megtakarítást ajánlok: eléggé tanúsítottam azt, hogy a takarékosság legvégsőbb határáig kész vagyok elmenni, kérem a t házat, annyival is inkább, mert e különvélemény különben sem vehető komolyan figyelembe, méltóztassék a központi igazgatásra általam előterjesztett összeget kegyesen elfogadni. (Elénk helyeslés a középen.) Helfj Ignácz: T. ház! Nem szándékozom most részleteiben védelmezni a különvéleményt, melynek sorsa iránt kétségben nem lehetek, azonban lehetetlen egy észrevételt nem tennem mindazokra, amiket a t. minister ur az imént mondott. Ha egybevetem mindazokat, amiket feleletében mondott, az ebből áll: ,,a t. képviselő urak azt mondják: hogy itt elegendő egy osztály-, egy számvevő-igazgató; pedig nem tndják, hogy ott 3 osztály és 3 igazgató van." Hisz épen abban térünk el a t. kormánytól, hogy nem találjuk szükségesnek, hogy ennyi osztály legyen. Az bizonyos, a meddig a jelenlegi rendszer fenáll, szükséges, hogy a hány osztály és al-osztály van, annyi főnök legyen: de mi azon meggyőződésben vagyunk, hogy e tárczát, ép ugy a többit is lehetne takarékosabban berendezni. Ismételve hangsúlyoztuk a budget-vita folytán, hogy mi nem mondjuk, hogy azon számos alkalmazott tisztviselőnek nincs teendője : mert igen természetes, hogy miután ott van: keli teendőt szereznie: mi csak azt bizonyítjuk, hogy lehetne kevesebb hivatalnokkal ellátni azt, amire az államnak igazán, szüksége van, s ennek alapján én arra kérem a t. minister urat, hogy azért, mert ő annyira erősnek érzi magát a szám által, mely őt támogatja és mert bizonyosan tudja, hogy bármily érveket hozzunk fel, bármennyire erősek legyenek a mi érveink s bármennyire gyengék az övéi, mégis az ő javaslata fogadtatik el: ne méltóztassék minket könynyelmüséggel és felületességgel vádolni, mert reményiem eljön az idő, midőn képesek leszünk mi is szavainkra támaszkodni s az ellenkezőt bebizonyitni. Elnök: A pénzügyi bizottság központi igazgatás személyes járandóság ezimén 260,617 frtot javasol, miből a különvélemény 56,150 frtot kivan töröltetni. A kik a pénzügyi bizottság ajánlatát elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja. Dologi kiadások czimón a pénzügyi bizottság 27,270 frtot javasol, miből a különvélemény 5852 frtot kivan törölni. Azok, kik a pénzügyi bizottság javaslatát elfogadják méltóztassanak felállani, (Megtörténik.) dologi kiadások ezimén tehát megszavaztatik 27,270 frt, s igy központi igazgatás ezimén összesen 287,887 frt szavaztatik meg. Molnár Aladár jegyző: (Olvas.) Rendes szükséglet 17. fejezet 2. czim. Ipari, kereskedelmi és külkereskedelmi czólok, összes szükséglet 35,000 forint. Wahrman Mór előadó: T. ház! Ezen czim alatt a lefolyt évben 30,00ü frt szavaztatott meg, az idén 5000 írttal több kéretik. Ezen magasabb összeg azzal indokoltatik, hogy a minister szükségesnek tartotta, hogy azon mozgalom, mely az országban a házipar fejlesztésére keletkezett, anyagi segélyben részesittessék. A pénzügyi bizottság szintén szükségesnek tartja, hogy a házipar az országban meghonosittassék s e ezélból anyagilag támogattassék s bár tudja, hogy ily társulatok alapitásánál igen gyakran visszaélések fordulnak elő: mindazáltal azon 5000 frtot okvetlenül megszavazandóknak véleményezi. A többire marad 30.000 írt. Ha tekintetbe veszszük, hogy tényleg 'mi mindenre szükséges: akkor a különvélemény azon nyilatkozatát, hogy e 30000 frt haszon nélkül kiadást képez, ennélfogva annak törlését hozza javaslatba, a pénzügyi bizottság nem pártolhatja, Annak bebizonyítására, hogy ezen összeg a lefolyt évben igen hasznos czélokra használtatott fel. csak két példát említek. Ugyanis 7000 frt adatott az ipariskolák támogatására a fővárosban. Csak nem fogja senki tagadni, hogy ez nem oly kiadás, mely hasznos czólra fordíttatott. ; A kassai gépészeti iskolára adatott a lefolyt évben 5000 és néhány száz frt. Azt sem fogja tagadni senki, hogy e kiadás igen is megfelel a czélnak elannyira, hogy a vallás és közoktatásügyminister, amint azt az igen t. különvéleményezők is tudják, ezen iskolát fel akarta venni a budgetbe hogy államivá változtassék. Ezt azonban a pénzügyi bizottság azért nem fogadhatta el: mert jelenlegi pénzügyi viszonyaink közt ily nagyobb kiadásokat czélszerüeknek nem tartott. Azon állításban azonban, hogy ezen kiadás czéltalan lenne : nem