Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.
Ülésnapok - 1875-42
254 ^" orsz ágos ülés Simonyi Ernő: T. képviselőház! Ezen két tétel alatt, t. i. a személyes járandóságok és dologi kiadások czime alatt a különvélemény azon nézetben van, hogy ezen ministeriumnak teendői 8 osztályba volnának sorozandók, és ezen 8 osztály a szükséges személyzettel ellátandó. Ennélfogva töröltetni indítványozunk a személyes kiadásoknál 56,150 frtot, a dologi kiadásoknál ezek szerint szintén 5852 frtot és igy összesen 62,002 frtot; ajánlom a t. háznak elfogadásra. Simonyi Lajos b. kereskedelmi minister: T. képviselőház! Mindenekelőtt meg kell jegyeznem azt, hogy a folyó évre a központi igazgatásnál 10,000 frt megtakarítás határoztatott el és az érvényesítve is van, t i. azon megtakarítás keresztül is vitetett. A jövő évre részemről a most egyesitett központnál 25.000 frt megtakarítást terjesztek elő a t. képviselőháznak.* Ezen 25,000 frtnyi megtakarításból magára a szorosan vett központra esik 19,200 frt. Meggyőződhetik tehát a t. ház arról, hogy a megtakarítási szándék mindenesetre létezik nálam, és hogy azt a lehetőség határáig keresztül is akarom vinni. Azért bátor vagyok kijelenteni azt, hogy az 1876-ik évre nagyobb megtakarítások a központnál már keresztül nem vihetők; azon megtakarítások pedig, melyeket a t. különvéleményezők proponálnak, csak a dolog teljes nem ismeréséből származnak. Mindenekelőtt azon t. képviselőtársaim, kik ezen különvéleményt beterjesztették: törölték a ministeri tanácsosokra előirányzott költségeket, mig más ministeriumoknál azokat megtartották Én azonban nem látom át, hogy miért hagyják meg más ministeriumoknál a ministeri tanácsosokat, és ezen ministeriumnál, melynek szintén fontos teendői vannak: a ministeri tanácsosokat töröltetni kívánják. Csak egyet akarok említeni. A ministeriumnál, kivéve a postát és távirdát, beérkezik naponként egyre-másra 70 ügydarab. Ezekből csak a legfontosabb ügydarabok terjesztetnek a minister elé, ki azokat átvizsgálja és kiadványozza. Egy másik része az ügy-daraboknak az államtitkár átvizsgálására és kiadványozásárá vár; a többi ügydarab a ministertanácsosok által vizsgáltatik és ezek által kiadványoztatok. Mindezekért és egyáltalában minden rendeletért, ha azok csekélyebb minőségűek is, mindig a minister felelős A minister tehát megkövetelheti azt, hogy oly tisztviselőkkel is vétessék körül, kik az ő bizalmát és a nemzet bizalmát birják és megérdemlik; ezek pedig oly férfiak, kik hosszas évi tapasztalat és hü szolgálat által érdemesítették magukat arra, hogy a ministeri tanácsosi állomást elnyerjék s ennek következtében ezen kiadványozás oly férfiakra bizassék, kik csakugyan ugy a nemzet, de hozzá teszem — a minister bizalmára is érdemesek. A mi a megtakarításokat illeti, megvallom őszintén, hogy eziránt tökéletesen nem vagyok déezember 2. 187á. tisztában, hogy a t, képviselő urak. kik ezen különvéleményt beadták: valójában mit akarnak ? Akarják-e azt, hogy az egész ministeriumban levő hivatalok osztassanak be 8 osztályba, s hogy legyen 8 osztálytanácsos ? vagy pedig csak a szorosan vett központ'? Mert ha az egészet akarják, arra nézve megjegyzem azt, hogy magánál a postánál van 3 osztály s pedig az egyik viszi a postakezelés személi ügyeit; a második a posta járatékot és az összes administrátiót, a harmadik az összes gazdaságot. Ezen teendőket, a hol 1900 postamesterről, 1800 hivatalnokról intézkednek, egy kalap alá venni, csakugyan azt hiszem a t. képviselő urak sem akarják. Ezen kivül jelenleg, miután a posta és távírda nincs egyesítve, a távirdánál van két osztály, és pedig a műszaki ós administrationalis osztály. Itt közbevetőleg megjegyzem, miután az egyesítés tervezve van, az egyik osztálynak nincsen osztálytanácsosa s az már törölve is van, a budgetben tehát csak egy osztálytanácsos van felvéve. Azonkívül van a törvény értelmében a horvát-szlavón osztály, ennek is van egy osztálytanácsosa. Ez tehát 4 osztály. Már most az összes teendőket, amelyekben benne van a statistika és a többi: ezt a t. különvéleményezők 4 osztályra akarják reducálni. Akarják-e azt, hogy a bányaügy egj^esittessék a lótenyésztési ügygyei; az állategészségügy az iparral ? Bocsánatot kérek, ezt nem fontolták meg tökéletesen komolyan, midőn ezt tervezték. Ha nem az egész ministeriumot értik, hanem szorosan a központot, amint a t. képviselő urak itt nyilvánítják: arra nézve azt jegyzem meg a t. képviselő uraknak, hogy hisz ez ugy is meg van, nincsen több mint 8 osztály. A t. képviselő urak azt mondják, hogy az összes ügyek 8 osztályba osztassanak be; — ma sincs több. Azt mondják 8 osztály legyen és minden osztály ólén egy-egy osztály-tanácsos. 8 osztály van; de nincsen 8, csak 6 osztály-tanácsos, ebből a 6-ból leakarnak vonni négyet, marad kettő, ez a kettő legyen azután nyolcz. (Derültség) Nem akarom azt mondani, hogy a t. képviselő urak nem komolyan tárgyalják ezt a dolgot, hogy tréfát akarnak űzni a képviselőházzal. Ezt nem teszem fel; egyedül csak azt mondom, midőn a képviselő urak ezen különvéleményt beadták: nem volt idejök ezt részletesen megvitatni és komolyan tárgyalni. Nem mondhatok kedvezőbbet a t. képviselő urak azon véleményéről, mely a számvevőségről szól. A t. képviselő urak azt mondják: legyen nyolcz osztály, minden osztályban legyen nyolcz számtiszt, és minden nyolcz számtiszt fölött minden osztályban egy tanácsos. T. képviselő urak! Hiszen most nincsen nyolcz osztály. A postánál magánál van egy fő-osztály és hat al-osztály. Hogyan gondolják azt lehetségesnek,