Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.

Ülésnapok - 1875-42

250 *2. országos ülés deczember 2. 187&. tudjuk, mit akarunk a külön vámteiület által el­érni: azt, hogy észszerű nemzetgazdasági politikát folytathassunk. — Hogy megítélhessük előnyös-e a külön vámterület, s az azon követtetni óhajtott vámpolitika: akkor legalább főbb vonásban tekin­tetbe kell vennünk ama vámpolitikát is. Eri t. ház! megvallom, nem vélek más vám­politikát Magyarországra nézve ezólszerünek, mint azt, a melynek alapelveit — hogy sokak ideáljára hivatkozzam — Angolország is követi, t. i. meg­adóztatni a vámok által azon tárgyakat, melyek nagyobb tömegben hozatnak be az országba. Ez az angol vámpolitikának sark-elve. Ezt kívánjuk mi is. Anglia megvámolja azon fogyasztási czik­keket, melyeket maga nem termel s melyet behoz; mi meg akarjuk vámolni azon tárgyakat, a melye­ket magunk nem termelünk; s minthogy azok nem fogyasztási ezikkek, hanem iparczikkek: meg akarjuk vámolni a külföldi iparczikkeket. A két politikának egy az alapja. Hogy mily mértékben kellene ezen ezikkeket megvámolni, arra nézve esak a következőket akarom röviden előadni. Azon tárgyak, a melyek az itteni termelésre szükségesek, nevezetesen nyers anyagok és más hasonlók: azok nagyon természetesen minden megvámozástól men­tek ; azon tárgyak, a melyek Magyarországon mint kész iparczikkek fogyasztatnak, azokra mérsékelt pénzügyi vám vetendő; végre azon tárgyak, melyek­nek fogyasztása valóságos luxusfogyasztás, azok magasabb vámmal vámolandók; ha számokban akarjuk ezt kimondani, akkor körülbelül azt mond­hatjuk, hogy félgyártmányok, gépek és eszközök például 5°| 0-kal, a kész fogyasztásra szánt iparczik­kek példánl 10°[ e ,a — luxusczikkek 20— 30°| 0-al. Ezen vámtóteleket, ha összehasonlíthatjuk azon vámté­telekkel, melyek jelenleg az összbirodalomra, tehát Magyarországra nézve is fenállanak: azt fogjuk látni, hogy ezen tételek tulajdonképen azon tár­gyakra nézve, a melyekre termelésünk szempont­jából szükségünk van, alacsonyabbak a jelenleg ránk nézve is érvényes vámtételekkel. Ezt szükségesnek láttam előrebocsátani. Most áttérek arra, a mit t. képviselő ur felhozott azon kérdésre nézve: vajon előnyösebb a külön vám­terület, vagy nem, előnyösebb-e a fogyasztóra nézve? Azt mondja: „Lehet-e követelni, hogy 10 millió 2—8 millió kedveért adózzék," Ezt kivarrni nem lehet, abban igaza van; de hisz ez épen a jelen helyzetben történik, hogy nemcsak 12 mil­lió Jakos, hanem Magyarországon mind a 16 mil­lió lakó egynehány iparos javára adózik; de ezek nem magyar iparosok, nem magyar honpolgárok. hanem idegen állam polgárai. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy az álta­lunk javasolt vámpolitika a termelőre és a mező­gazdára nem lesz előnyösebb, hanem hátrányosabb. Nevezetesen azt mondja, hogy megdrágítunk min­den czikket az utolsó kapáig. dÉpen arra hivatko­zom, a mit előre bocsátottam. Azon vámtételek, melyeket proponálunk, épen a kérdéses czikkekre nézve alacsonyabbak, mint azon vámtételek, me­lyek jelenleg fenállanak. Tehát nem lehet állítani, hogy megdrágítjuk ezen árúkat, hanem ellenkező­leg olcsóbbakká tesszük azokat. Azt mondja to­vábbá t. képviselőtársam, hogy a munkaerőt is megdrágítja az általunk tervezett vámpolitika. Azt hiszem t. ház, hogy a közönséges munka­erő akkor kénytelen drágább lenni, mikor nincs folytonosan foglalkozása, s mikor egy, két hónap alatt kell megszereznie mindazt, a mire egész éven át szüksége van. Es azon vámpolitika, melynek jelenleg rabjai vagyunk, oda vezet, hogy elpusz­tulnak azon házi iparok, melyek a népességnek téli foglalkozást adnak. Magyarország lakosságá­nak zöme — úgy szólván — csak a nyári hónapokban dolgozik és ezen idő alatt kénytelen megszerezni egész évi szükségletét. Ha oly állapotot hozunk létre, mely lehetővé teszi, hogy a munkaerő egész éven át foglalkozhassak: akkor egy-egy ember töb­bet fog ugyan termelni, de a nélkül, hogy egy­egy napra többet igényelne, sőt ellenkezőleg ala­csonyabb ár mellett is képes lesz működni. Egyébiránt azt tartom, hogy a magyar nem­zet érdekében óhajtanunk kell, hogy minden magyar honpolgár munkája minél nagyobb értéket kép­viseljen. . Aki azt akarja, hogy a magyar honpolgár munkája kis értéket képviseljen: az nem barátja a nemzetnek; mert az egyes honfiak munkaerőben értékének összege teszi ki a nemzet hatalmát. Azt mondja továbbá t. képviselőtársam, hogy az általunk proponált vámpolitika a mezőgazda­ságra nézve a természetes fejlődést feltartóztatja. Én azt mondom, hogy épen a jelen helyzet az, mely mezőgazdaságunk természetes fejlődósét meg­bénítja és lehetlennó teszi. Mi a mezőgazdaság­természetes fejlődésének menete? Az, hogy a me­zőgazdasággal a mezőgazdasági iparok jöjjenek összeköttetésbe. Ilyen a szesz, czukor és a ser­ipar stb. Mindenki tudja, hogy épen ezen iparágak azok, melyek a jelenlegi vámközösség nyomása alatt tönkre vannak téve. Elég arra hivatkoznom, hogy az igen tisztelt pénzügyminister ur alig néhány nappal ezelőtt szükségesnek tartotta, ugy a czu­korra, mint a serre vonatkozólag, a jövő évre folyó évi augusztus havában kiszámított előirány­zati jövedelmet egyenkint 100,000 írttal leszállí­tani. Tehát belátta, hogy már ezen idő alatt is oly hanyatlás állott be, hogy a jövő évre nem remél­hető azon összeg, a melyet augustusban még biz­ton remélt. Ha mi felállítjuk a külön vámterületet, ha gondoskodunk arról, hogy érdekeinknek megfelelő vámpolitika követtessók: minden nehézség nélkül helyre lehet állítani a lételükben megtámadott me­zőgazdasági iparágak életerejét, s azokat virágzókká

Next

/
Thumbnails
Contents