Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.

Ülésnapok - 1875-41

41. országos ülés deczember 1. 1875. 221 mi kötelességünket mulasztanék el, ha épen azon tárcza költségvetésének tárgyalásakor, mely tárczához a vámterületnek fontos kérdése kiválólag tartozik: : nem hangoztatnék ezen követelésünket, nem hangoztatnék azt, hogy élni akarunk, hogy mi tehát az önálló vámterülethez ragaszkodunk. Fájdalom t. ház ! hogy a kormánynak tegnapi kijelentése nem olyan, természetű, hogy bennünk reményt ébreszthetne a nemzet e kívánságának teljesítését illetőleg. Azt hiszem, t. ház, hogy azon interpellatiónak, mely e házban tegnap és tegnapelőtt insceniroztatott, nem is volt egyéb czélja, minthogy a lajtántuliak biztosíttassanak az iránt, hoaj a vámszerződés felmondása még az önálló vámterület behozatala iránti intentiónak nem tekinthető. Ezért magyarázta nézetem szerint a ministerelnök ur azt, hogy a szerződós felmondása nem egyértelmű az önálló vámterület behozatalával, attól lényegesen különböző. Mi, kik ismerjük az 1867. évi XII. törvónyezikket, tudjuk azt, hogy a vám és kereskedelelmi szerződós felmondása igenis az első lépés, mely után igen hamar követkézhetik az önálló vámterület: mert a vámszerződós felmondásátmegelőző hat hónap alatt folytatott, de meghiúsult alkudozásoknak ujabb meghiúsulta után az 18Ö7. évi XII. törvényczikk 58—68. §§-ai értelmében a nemzet törvényes önálló intézkedési joga lép életbe: azaz, a nemzet decretálhatja, hogy hogy ezen felmondás önálló vámterületet hozzon létre. De azért mi sem hisszük, hogy a felmondást önálló vámterület fogja követni. Sokkal szerényebbek a magyar kormány követelései, semhogy ha Ausztria kellőleg fel fogja érdekét ezen követeléseket visszautasíthatná: ha azokért a vámterületi közösségét kapja cserében. Hogy most makacsul ragaszkodik követeléséhez, az igen természetes. Bécsben megszokták, hogy Magyarország minden követelésben enged, s legalább megkísérlik tehát az ellenállást. S ezután a ministerelnök ur kijelentette tegnapi beszéde folytán, hogy mindent el fog követni, hogy az egyezkedés sikerre vezessen, kijelentette, hogy csak azon esetre, ha az ausztriai fél mereven ragaszkodnék álláspontjához: volna arra kilátás, hogy meghiúsul az egyezkedés; kijelentette^tehát t. ház, hogy még ő is hajlandó engedni azon követelésekből, melyeket jelenleg formál, csakhogy a nemzet azon áldásokat, melyeket a vámközösségből élvez, valahogy el ne találja veszíteni. Mi nem hisszük tehát, hogy földmivelésünk, iparunk és kereskedelmünk érdekei kielégitessenek a kormány politikája szerint. Nem hisszük ezt. mert ha Ausztria részéről megengedtetnék is az, a mit a jelenlegi kormányunk kíván: azt hiszem nemzetgazdászati tekintetből ebből nyereséget nem húznánk. Az, hogy a fogyasztási adók körüli igazságtalanságok orvosoltassanak, hogy azok igazságosabban rendeztessenek: hazánk részéről mindenesetre igen jogosult követelés, hivatva is van arra, hogy szaporítsa az állam jövedelmét; de csak fiscalitási szempontból hasznos ; nemzetgazdászati szempontból előnye egyáltalán nincs. Az, hogy a vámtélelek megváltoztatása folytán a külföldről olcsóbban fogjuk talán beszerezhetni azon czikkeket, melyeket most kénytelenek vagyunk Ausztriától drágábban venni: kétségtelenül szintén bizonyos előnnyel jár; de hogy annak valami nagy nemzetgazdászati kihatása lenne: ez iránt legyen szabad kételyeimet fejeznem ki. Előnye csak az, hogy talán olcsóbban fogjuk venni iparczikkünk egyrószót a költőidtől, mint azt eddig Ausztriatói vettük. Nem azt kívánjuk mi, hogy Ausztria helyett külföldről vegyük és vásároljuk iparczikkeinket; hanem igenis azt, hogy Magyarországban teremtsük meg azon ipart, melytől e nemzet felvirágozása, jövendője függ, s a mely nélkül meggyőződésem szerint Magyarországnak előbb utóbb tönkre jutnia kell. De ha a t kormány politikáját tekintve, nem lehetne is bíznunk abban, hogy közgazdászati életünk újjászületése bekövetkezendik: mi nem adjuk, nem adhatjuk fel a reményt, hogy a vámterületi közösség még is felbontatni fog; —- mert meg vagyunk győződve és elvárjuk, hogy a nemzet közvéleménye fogja ezen fontos kérdésben latba vetni szavának súlyát, s akkor azt hiszem, a nemzet közvéleménye igazat fog adni azon nagyszámú képviselőknek, a kik tegnap Káas Ivor t. képviselő társunknak a külön vámterület mellett mondott jeles beszédjét oly élénk helyesléssel kisérték. Áttérve a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi ministerium tárczájának szakszerű beosztására, ezen tárcza körében főleg a posta, távírda és állami lótenyésztés czimei bírnak fontossággal. A postáról és távirdáról nem kívánok sokat szólani, legfőlebb azt jegyzzm meg, hogy mint beteg testnek egyes tagjai, ezek is mutatják azon pangást, mely közgazdászatunk egész életét uralja. Legyen szabad azonban néhány megjegyzést tennem átalánosságban a lótenyésztés kérdéséhez. Tisztelt ház! elismerem ugyan hogy a lótenyésztés fontossággal bír hazánkban; de kénytelen vagyok kétségbe vonni azt, hogy e fontosság oly nagy mérvű lenne, milyennek azt az állam által a lótenyésztésre évenként fordított összegek aránylagos magassága jelezzi. Én például azt hiszem, hogy a népnevelés érdeke sokkal kiválóbb, mint a lótenyésztésé; midőn tehát azt látom, hogy a népnevelési czélokra 800,000 frt irányoztatik elő: lehetetlen megnem ütköznöm a fölött, hogy a íónevelésre háromszor annyi harmadfél millió van előirányozva, mintha bizony a lónevelés háromszor annyi fontossággal bírna, mint a népnevelés érdeke. Már az előző évek törvényhozásai is kifejezték azt, hogy a lótenyésztésre fordított költségek, nem állanak semmi nemű arányban az ország