Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.
Ülésnapok - 1875-40
210 iO, országos Illés novenrter 30. 1875. közt ugyanazon eredménynyel dolgozhat, mert a magyar piacz áruinak a vámközösség által nyitva s a védyám által biztosítva van'? És a kis iparos? Vajon a gyáripar teszi-e őt tönkre, vagy a vámközösség? Á kettő együtt. A gyáripar sok mesterségtől elveszi a kenyeret; de a mesterembereknek ad foglalkozást a gyárban és a sok mellék üzletben, melyet a gyár is teremt. Hanem a magyar mesterember, ki családja, vagyona ós viszonyai által kötve van hónához: nem mehet kenyeret keresni az osztrák gyárba. S ha megy : hazája elveszti fiát. így a mint állunk, az osztrák gyár a magyar k ; s iparostól elveszi a megélhetés módját, az proletárrá válik s a nyereség mely egy országra abból háramlik, hogy a mesterember dolgát a gyáripar végzi: kivándorol az országból Ausztriát gazdagítani. Legtöbb barátja van a vámközösségnek a kereskedők közt. És ez természetes. A szabad forgalom eleme a kereskedőknek, s ő minden vámnak esküdt ellensége. S a hol mint nálunk minden kereskedő összeköttetési érdekeinél fogva üzleti függésben van Ausztriától: nem csoda ha ez osztály ellenszenves indulattal tekint az önálló vámterület eszméjének terjesztőire. De igazuk van-e a kereskedőknek, vagy ezek csak olyképen barátai a vám közösségnek, mint az kinek hurok van nyaka körül, barátja annak, ki a zsineg végét kezében tartja? Az igazság az, hogy a magyar kereskedés mindaddig virágozni nem fog, mig a közös vámterület fenmarad. A magyar kereskedés nem kevésbé szenved mint az ipar. Egy országban, melynek ipara nincs és mezőgazdasága hanyatlik: a kereskedés nem virulhat. Ez igen általános igazság, de ha ki a budapesti nagykereskedők betekint könyveibe s vagyonmérleget koszit: szomorúan fogja maga előtt bevallani, hogy egy országban, melynek gazdasági politikája nincs, nem lehet kereskedni. Vegyük practice a dolgot. Budapestről elhurezolkodnak a kereskedők Bécsbe. Miért? Mert itt nincs üzlet. A pesti nagykereskedő kénytelen Bécsben fióküzletet tartani s azon veszi magát észre, hogy fióküzlete fön több, könny eb és olcsóbb hitelnek örvend, mint maga a főczég itt Budapesten. Azt tapasztalja továbbá, hogy mindazon üzleteket, melyeket itt megköthet, ép oly könnyen megkötheti Bécsből. Ott minden firma, melylyel dolgozik helyben vagy képviselve van s a piaczi mozgalmak központján érzi magát, nem lóvén oka mért lenni Budapesten is, Bécsben is, csakhamar feloszlatja itteni czógót s átteszi egész üzletét az osztrák fővárosba. Ellenben a bécsi kereskedő teszi-e át üzletét Budapestre? nem, mert erre nincs semmi oka. Innét van. hogy Bupest nem központja a magyar kereskedelemnek, kivéve a termény üzletet, hanem Bécs. És Budapest kereskedelmi hanyatlása Bécs előnyére évről évre érezhetőbb. Most már minden nagyobb vidéki kereskedő, nem a magyar fővárosból, hanem Bécsből veszi áruit s oda utazik ha vásárolni akar. Mindez megváltoznék: ha a két város közt vámsorompó volna. (Helyeslések.) Az osztrák áru nem lóvén vámmentes, nem küldetnék apró részletekben az országban szanaszét, hanem felhalmoztatnék Budapesten s a vidéki kereskedő, ki mindenfélét összevásárol, tudván, hogy a magyar fővárosban is mindent megtalál, hogy elkerülje a vámeljárást, innen szedné ismét portékáját. Világpiaczezá pedig Budapest vámközösség mellett soha nem válhatik. Okát adom. A külföldi nagy czégek, melyek ide kereskednek, bizományi raktárak utján folytatják üzletüket. Egy raktár egy országban nekik elég. A vámközössóg folytán a monarchia behozatali áruikra nézve egy-természetü, azaz, ők nem kénytelenek kétféle calculust csinálni s kétféle árt szabni; a bizományi raktárt tehát csak Bécsnek adják, melylyel mint váltópiaezczal könnyen leszámolnak. Ha Magyarország valaha direkt összeköttetéseket akar a külfölddel : vonjon maga körül külön vámvonalat s a külföldi czégek Magyarországon fogyasztott árui mind Budapesten lesznek bizományba adva s Budapest gyorsan váltópiaezczá fog emelkedni. Akkor, ha ugy az osztrák mint a külföldi házak itt nyitnak üzletet s a vidék is itt vásárol: a kereskedők kivándorlása megszűnik, s azok is, kik ma üres könyvek felett ülve félnek a külön vámterülettől, ezeket meggondolva megbarátkoznak az eszmével, mely forgalmat biztosit számukra és jelentőséget a fővárosnak, Budapest pedig gyorsabban kiépül, mint a sugárúti vállalat által. (Helyeslések.) És ha a pénzforgalmat tekintjük, mit köszönhetünk a közös vámterületnek? Köszönjük kereskedelmünk nagy mérvű passivitasát, hogy évről évre számos millió értékkel többet hozunk be, mint viszünk ki. A hivatalos statistika számítása szerint 1873-ban 156,783,000 forint készpénzt kellett e nemzetnek a differenczia kiegyenlítésére Austriának és a külföldnek kiküldeni. Ha nem küldte ki készpénzben, kiküldötte obligatiókban. Nem áll tehát, mit az osztrák védvámosok híresztelnek, hogy Ausztria külkereskedése passiv s nekik azért kell a vámok felemelése: az ő külforgalmuk nem passiv: mert mi nekik a külkereskedés bilanzát kipótoljuk, a vesztesek mi vagyunk, mi egyedül. Ezen biíanz aztán megmagyaráz mindent. Feltárja előttünk gazdasági politikánk egész roszaságát, nyomorult hitelviszonyaink okát, elszegényedésünket, államunk financzialis zavarát és létküzdelmét az adófizetőkkel, a deficiteket, az adófelemelést. Itt tűnik ki összesítve, hogy minő következményekkel jár a vámszövetség Ausztriával édes mindnyájunkra osztály különbség nélkül. S valóban kétségbeejtő színben tűnik fel helyzetünk, ha megfontoljuk, hogy a 156 millió kereskedelmi passivumhoz járul még a magyar államkincstár fizeté-
