Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.
Ülésnapok - 1875-40
40. országos Illés seiből mintegy 85—90 millió olyan pénz, mely évenként az országból kifoly a nélkül, hogy más utakon oda visszatérne, hacsak nem az államnak vagy magánosoknak nyújtott ujabb hitelezés formájában. Ha még hozzávesszük a jelzálog! és társulati évi pénzküldeményeket a külföldre, inkább keveset mondok mint sokat, ha a 15 millió földmives lakközsóggel biró Magyarország fizetési bilanzának passivumát .évi 250—260 millió forint körül teszem. Igen nagy szerencsétlenség az, mely e számban rejlik, nagyobb szerencsétlenség, mint a deficit budgetünkben: mert ennek nagy része Magyarország nemzetgazdasági deficitje. Ha meg akarunk maradni mint nemzet és mint állam, ha vagyonosodni akarunk újra, ha budgetünkből kitörülni kívánjuk a deficiteket: itt kell iparkodnunk helyreállítani az egyensúlyt. Egészséges közgazdasági alapon nem lesz nehéz egészséges financziákat teremteni: beteg közgazdasággal financziákat gyógyítani szinte lehetetlen. Annak pedig, hogy közgazdasági állapotainkat gyógyíthassuk, alapfeltételeként tetszik nekem az, hogy önállóan rendelkezhessünk erőink felett. Kereskedési és fizetési mérlegünk passivitását megszüntetni pedig csak ugy lehet, ha egyfelől fokozzuk a nemzeti termelést s emeljük a kiviteli czikkek mennyiségét vagy értékét; másrészt vagy nélkülözzük, vagy pedig olcsóbban szerezzük be a külföldről behozott árukat. E czélra szükségünk van az önálló vámterületre, melynek tarifái segélyével mindkét irányban egyszerre hatni képesek volnánk. Elérhetnők a vámok segítségével azt, hogy kiviteli czikkeink egy része nyers termény helyett az értékesebb félgyártmány vagy gyártmány alakjában hagyná el az országot s átalában az ipari tevékenység fokozása által a bértermelés növelteinek. Másfelől pedig a bevitel pénz értékét esökkenthetnők. Ez utóbbi több oknál fogva következnék be: először, mert több iparág átvándorlása Ausztriából Magyarországba s a honi ipar védelme és fejlődése nélkülözhetővé tenné némely áruk behozatalát: másodszor, mert ha bizonyos czikkekre, melyek jelenleg Ausztria érdekében magasan tertielvék, a vám leszállittatnék: ez olcsóbbá tenné a piaczot s ugyanazon mennyiségért, mennyi most elkel, kevesebb pénz volna a külországoknak illetőleg Ausztriának fizetendő. A mérleg ezen javításához nem csekély mértékben járulna a haszon, melyet a kincstár a vámsorompóból közvetve és közvetlenül húzna s mely már állampéifzügyi szempontból is komolyan megfontolandónak tünteti fel, nem okvetlen szükséges-e ezen deficzites. világban Magyarországnak a külön vámvonal felállítása? Hogy mennyi kára van hazánk kincstárának a közös vámterületből, arra illustratióul szolgálnoTember SO. 187S. gi i jon a hivatalos adat, hogy 1873-ban 456 millió értéken felül volt a behozatal a vasutakon és gőzhajókon Magyarországra, mely érték után a kincs. tár igen tetemes vámot szedhetne. Hiszen a monarchia közös -behozatala sem tett ki többet 583 milliónál, s ez összeg vámjövedelméből Magyarország csak 32'" 6-kal részesül, vagyis oly arányban, mintha ennek csak 186 millió behozatala volna, pedig tényleg két és félszer annyi fogyasztása van. De azért mi megfizetjük a vámot az egész 456 milliónyi fogyasztásunk után, mert mi fizetünk vámot azon árukért is, melyeket nem hoznak át a monarchia határán; csakhogy e vámot nem a közös kincstárba, hanem az osztrák iparosok zsebébe fizetjük. (Helyeslések.) A másik direkt kár, melyet a vámközösség által szenvedünk: a fogyasztási adónemeknél, a dohány és só monopóliumnál, az osztrák czukor és szesz kivitelénél az adó visszatérítésben van, hogy t. i. Magyarország lakosai a szabad behozatal folytán milliókra menő fogyasztási adót fizetünk az osztrák kincstárnak s még quotaarányban is fizetünk, hogy Ausztria gyártmányait kivihesse. Tetemesebbnek tartom még ennél ama hátrányt, mely e vámszövetségből származik az által, hogy összes indirekt adó rendszerünkre nézve kezeink kötve vannak s kénytelenek vagyunk évről évre egyenes adónkat felemelni, deficziteink fedezésére. Mezőgazdáink, kik még némileg elfogultak a vámközösség mellett, gondolják meg, hogy ennek köszönhetik a földbirtok egyoldalú és túlságos megadóztatását, mely ismét lehetetlenné teszi nekik oly olcsón producálni, hogy a világpíaczon versenyképesek maradhassanak. Tessék nyugodtan fogadni és elviselni a direkt adók felemelését: ha az indirekt adók felszabaditását az osztrák gyámság alól nem akarják. (Elérik helyeslések.) Meggyőződésem, hogy adórendszerünknek reformja és államháztartásunk deficzitjének kiirtása mindaddig nem fog sikerülni: míg Magyarország vámjövedelmeket nem szed s a vámok fölötti rendelkezéssel indirekt adóinak kizárólagos élvezetébe és szabad viszonyainkhoz mért szabályozásának jogába nem lép. Mindezzel szemben azok, kik az önálló vámterület eszméjével megbarátkozni nem tudnak, miket vetnek fel? Egy prakticusnak látszó kifogást, mintha a fogyasztók, vagy mint mondani szokás az „összes lakosság" vallaná kárát a külön vámterületnekazáruk nagyobb drágaságában; elme 1 leti ellenvetéseket a szabad kereskedési iskola szótárából. Félnek vagy ijjesztgetnek repressaliákkal, s nem tartják lehetőnek a külön vámterületet politikai okokból. Vegyük az argumentumokat sorba. (IlaUjuk!)
