Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.
Ülésnapok - 1875-39
186 39. országo* filé* HOTenioer 29. 1575. a igy annál kevésbé van módjában Nyitra megyének ez utat jó karba helyezni. A minister ur azt gondolja, hogy ily komoly kérdést, mely egy nagy vidéket érdekel egy élczczel el lehet ütni, mondván, hogy ha Nyitra megye kiverte az ellenséget, megcsinálhatja az utat is. Bocsánatot kérek, az ellenséget kiverhette : mert ahhoz bátorság kellett, és az volt; de az utat nem csinálhatja meg: mert ahhoz pénz kell. Én ajánlom Markhot t képviselő társam módosítását. (Elénk helyedé?, a széh'ó baloldalon.) Paczolay János: T ház! ügy hiszem nem tartozom azok közé, kik a kormánynak minden tetteit dicsérni szokták; hanem ez alkalommal kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a közlekedési minister urnák azon előadásáról, melynélfogva a közlekedési utak íentartásának költségéből, melyek a költségvetésben foglaltatnak, egy milliót levont: helyeslőleg vagyok kénytelen nyilatkozni. Mert ha megtekintjük, merre vezetnek azon utak: meg fogunk győződni, hogy mindenütt a vasúttal párhuzamosan folynak és igy azok kopása nem történik oly nagy mérvben, mint történt eddig. Ennek vagyok kénytelen tulajdonitani, hogy a t. minister ur nagyobb gondot fordit arra, hogy különböző számtételek folytán nagyobb költségek ne tétessenek kőutak fentartására, mint valóban szükségeltetik. Mert ha tekintjük, hogy azon utak, melyeket az állam fentart, nagy része Pesttől Graliczia felé vezetnek, más része Pesttől délnek s e^en kőutak minden vasúttal jobbról-baíra párhuzamosan folynak, ezen áttekintetből meggyőződhetünk arról, hogy nem egykönnyen történhetnék nagyobb pazarlás : mintha ezen utak fentartására jelenleg is annyi pénz fordíttatnék, mint fordíttatott eddig. Sőt én, ha valami roszalni való van: ugy bizonyosan azt roszalnárn, a mit az előttem szóló Mocsáry képviselő ur felemiitett, hogy még most is legyezgetik azon törvényhatóságokat, melyekben ezen utak vasutak mellett haladnak. A mi t. ház az orszig'ban épitendő más utakat illeti: én nem mondom, hogy minden vidék kellőképen van ellátva országos kőutakkal s ezen szomorú helyzetben vagyunk mi is, hogy épen az állam által fentartott országúttal nem bírunk; hanem ha igazságosan osztatott volna föl azon pénzösszeg, a melyet a t. ház az utak fentartására megszavazott: mondhatom, hogy jelenleg azon állapotban volnánk, hogy nekünk is jó kőutunk volna a Dunához és vasúthoz. Ott vannak például a megyei utak, ezek legnagyobb részénél a rósz karban letel oka az, hogy az előbb 400,000 frtnyi, később 300,000 frtnyi subventió megszavaztatván a képviselőház által, az nem azon megyéknek osztatott ki, melyek leginkább szenvedtek a kőutak hiányában; hanem kiosztatott némely protegált megyéknek, igy például Heves megyének most két éve, noha annak két igen hosszú vonalban vezető yasutja van, melyeket az ország subventionál s ezenkívül még egy a vasúttal paralell vezető kőutja is van, melynek fentartása szintén az államot terheli, a megyék subventionálására megszavazott összegből 15,000 frtot adott a minister. Ilyen Zemplénmegye, melynek egy egész vasút hálózatot építettünk, s most két éve 8000 frt subventiót kapott köutainak fentartására. Ilyen Ungmegye, mely két évvel ezelőtt 6000 frtot kapott. S ha végig tekintjük azon subventiókat, melyeket az állam a megyei országutak fenntartására megszavazott: azt látjuk, hogy azon subventió elpazaroltatik, elfecsóreltetik, oly megyéknek osztatván ki, melyek már különben is mind államutakkal, mind vasutakkal el vannak látva. Ezt akarja Nyitra vármegye is, melynek van köutja is, vasútja is. Ellenben oly megyéknek, melyekben vasutak nincsenek, még subventió sem adatott. Azért én Mocsáry képviselő ur előadását nem pártolhatom, nem pártolhatom azért: mert én azt követelem, hogy minden megyének szorgalmasan és becsületesen kell a közmunkát mint közterhet teljesíteni; (Helyeslések.) és mind addig, a míg ezen kötelezettségűknek eleget nem tesznek: addig nem érdemesek arra, hogy az ország pénztárából subventiót kapjanak. Ennek következtében, t. ház, ha meggyőződném arról, hogy Nyitra megyének vagyonos lakossága épen ugy leszolgálja a közmunkát, a hogy a pozsonymegyei tót leszolgálja, vagy megváltja 4 írtjával az igás napszámot: igenis megszavaznám a subventiót; de miután azon völgyben azon időben, midőn még a nemesek, a kiváltságos osztály az ut esináláshoz nem is járult, fen tudtak tartani két pat'alell utat: nem hiszem, hogy ez alkalommal is, ha kellőképen eleget tennének közmunka teljesítési kötelezettségüknek, ne bírnák fentartani. Én csak azt óhajtom, hogy a t. minister ur minden irgalom nélkül követelje a megyéktől kötelességéhez képest, hogy a közmunka mindenütt és egyformán, ne pedig ugy, hogy a mig egyik helyütt 3—4 írton köteles a lakosság megváltani az igás napszámot, addig más megyében az igás napszám 1 frt 50 kr 5 , 2 írtjával, a kézinapszám pedig 25—30 krjával legyen megváltható. Ennek következtében szükségesnek tartom a közmunka törvény "mielőbbi behozatalát (Helyeslés) s arra kérem a t, minister urat, hogy valahára terjesztessék elő e közmunka törvényjavaslat, hogy ezen adónem az ország lakosait egyformán terhelje, és hogy minden megye egyformán teljesítse kötelességét, hogy minden időben jó útja legyen; nehogy kimenvén az egyik megye területéből, ott a sárba feladjon. Ebből minden honpolgárra háramlik a baj, nemcsak a megye lakosára és ezt csak ugy lehet orvosolni, hogyha a közmunka szorosan teljesíttetik (Helyeslés.) Elnök: Markhot, képviselő ur szavainak félremagyaráztatása miatt kíván felszólalni.