Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.
Ülésnapok - 1875-39
184 39. országos ülés noTember 29. 1876. körülmény, hogy mennyi gyár keletkezett, benne, daczára a rósz, tehát drága közlekedésnek. Azt kellene feltenni, hogy ily érvek alapján a megyének'igen gyakori alapos felterjesztése, és a közlekedési ministerium által kiküldött szakértők jelentése folytán vétetett fel ezen vonal a közlekedési ministeriumnak 1876-ra készített költségvetésébe Fel volt véve, de a pénzügyi bizottság, mint felolvastatott, kitörlendőnek találta, még pedig a közlekedési ministerium részéről tett azon nyilatkozat folytán, hogy ennek befoglalása csakis tévedésből történt. • T. ház! Ha be nem foglaltatott volna annyi érv alapján ez ut a költségvetésbe, és annak befoglalása a pénzügyi bizottság előtt a közlekedési minister részéről szorgalmaztatott volna: azt lehetne érteni, miután tévedni emberi dolog. Da ellenkező történt. Midőn annyi érv daczára saját közegeinek, mint tudom, kedvező jelentése alapján befoglaltatott a költségvetésbe: ezt egyszerűen tévedésre reduoálni, azt hiszem igen bajosan elhihető. Több momentum van, mely hatályosan tanácsolja, sőt indokolja ez útnak visszahelyezését az állam-utak sorába. Először az igazságosság e tótajku vidék irányában. Méltóztassanak vissza emlékezni, kik már azon időben a nyilvánosság terén működtek, az 1848-iki epochára. Midőn a szomszéd Cseh és Morvaországból a legelső szláv hazaellenes betörések történtek Nyitramegyébc: akkor még nem lévén más fegyveres erő azok fékezésére, mint a nemzetőrök és a népfelkelés, épen e vidék 2 — 3 százezer tótajku lakossága csakis kaszával fegyverkezve minden zúgolódás nélkül a legnagyobb hazafiúi kézsséggel lépett ki a sikra e szláv támadás ellen. (Éljenzés!) Ezen érzület most is fen áll még. (Helyeslés) Azonban kötelességemnek tartom figyelmeztetni a t. házat, hogy már szinte aggasztólag feltünedezik bizonyos keserűség a miatt, hogy azon vidék és némely más felvidékek nem részesülnek a törvényhozás és kormány azon kedvezéseiben, minőkben más vidékek részesülnek Ez pedig igen alkalmas alapot nyújt az ismeretes pánszláv agitatiókra, a. melyek tekintetében igen kevés szigor alkalmaztatik: hanem méltóztassék a t. ház elhinni, hogy a pánszláv agitatió veszélyessége ellen az igazságosság a leghelyesebb politika. (Helyedéi) Ezt tanácsolja, sőt mondhatom t. ház! követeli a logikai következetesség, a mely minden esetre a kormánynak érdekében is lenne; mert hisz a kormány azon indokolással adta a megyének ezen utat. hogy a megye vasutat fog kapni; mert addig az áílam kezelése alatt volt ezen kőut. A vasút nem létesült elkövetett hibák és a törvénysértések miatt és az ut mégis meghagyatott a megyénél. Ezt, ugy hiszem, logikai eljárásnak mondani nem lehet; sőt még komoly eljárásnak sem. T. ház! Elismerjük mindnyájan ós hangoztatjuk hazánknak szomorú állapotát, a mely onnét származik, hogy nem lévén kifejlesztve iparunk, s állambevételeink csakis klimatikus esélyektől függvén: azok nem biztosak; hanem azt hiszem, hogy ezt nem elég csak hangoztatni; de kell hogy elkövessünk mindent, a mi szükséges az ipar kifejlesztésére. (Helyeslés a középen.) Végre t. ház! a külföld előtti hitel visszaszerzése szintén nagyban tanácsolja azt, hogy tényeket lásson a külföld, hogy mi az ipart fejlesztjük ; nem pedig, hogy mi ezen tért feladjuk. (Helyeslés) Ezen mondhatni az ország első jelentőségű gyárvidékének jelentékeny gyárai, illetőleg azok tulajdonosai a külállamokkal gyakori üzleti érintkezésben és viszonyban vannak és ezek által a külföld nagyon is értesítve van arról, hogy mi történik itten: tesz-e a kormány, tesz-e a törvényhozás az ipar fejlesztése érdekében valamit, vagy nem. Mindezeknél fogva, hogy tovább ne vegyem igénybe a t. ház kegyes figyelmét, (Halljuk!) abban vonom össze ezen czimre nézve észrevételeimet, hogy azon csekély összeg, a mely itt ezen útnak kiépítésére előirányozva volta, közlekedési ministerium költségvetésében, amúgy is igen bőven fogna rövid idő alatt az állam kincstárába visszaszivárogni, a mennyiben az ottani gyárak a jobb közlekedés folytán felvirágoznának s igy ezen .összeg busásan visszafizettetnék Engem az meg nem zavar, a mit az igen t. minister ur kilátásba méltóztatott helyezni, hogy két törvényjavaslat fog legközelebb beterjesztetni, melyek egyike oda lesz irányozva, hogy az állami utak visszaadassanak a megyék kezelése alá, mert hisz ezen a forgalomra nézve első fontosságú, az országban első sorban álló, alig négy mértföldnyi hosszúságú ut, melynek fontossága stratégiai tekintetben is el van ismerve, — el volt ismerve akkor, midőn a vasút megszavaztatott, — még ezen kilátásba helyezett törvényjavaslat elfogadása esetére sem fog semmi körülmények közt azok körébe tartozhatni, a melyek a megyei kezelés alá volnának bizandók E szerint bátor vagyok e czimre nézve rövid módodositást beadni és bátor vagyok az ország anyagi érdeke, a helyes politika és a külföld előtt megingatott hitelünk visszaszerzése érdekében annak elfogadását a t. háznak ajánlani. Molnár Aladár jegyző: (olvassa Markkot János módositv anyát). A kő-utak fenntartása és építéséről szóló 4-dik czimben felveendő: a nagyszombat-krakói országútról kiágazó nyitra-tapolcsáni útvonal a szerint, a mint az a közmunka és közlekedési ministerium költségvetésében befoglalva volt Péchy Tamás közmunka és közlekedési minister: T. ház! Bármilyen fontos legyen is azon vonal, a melyről az igen t. előttem szólott képviselő ur itt hosszasan megemlékezett: nézetem szerint most, mikor az ország sehol, semmiféle utvonalat a költségvetésben állami kezelésre neín ÍJ