Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.

Ülésnapok - 1875-39

89. országos ülés november 29. 1876. jgg rövid kitérést tegyek, a mi egyébiránt nem fog engemet a tárgytól elvezetni. Szeptember 19-én, midőn a pénzügyminister ur exposéját előterjesztette, a t. minister úrtól egy igen fontos nyilatkozatot hallottunk, a mely merőben ellenkezik azon nyilatkozatta], melyet az előbbi kormány egyik elnöke, Szlávy volt ministerelnök, ugyan e tárgyban tett. A ki komolyan gondolkodik Magyarország jövőjéről ós észlelésre móltat minden fontosabb jelenetet: lehetetlen, hogy mellőzze figyelmét azon eset, melyet ón ezennel megemlíteni kivnok. Igen jól emlékezem azon alkalomra t. ház! midőn a Szlávy-kabinet idejében Szlávy ministerelnök ur egyik beszédében felhozta az államjavak eladásának kérdését. Az igen t. volt ministerelnök ur akkor aként nyilatkozott, hogy ő teljességgel nem barátja az államjavak eladásának: mert ugy mond, ha eladjuk az államjavakat, elmennek a javak, elmegy a pénz is, nem lesz se pénz se posztó. Az akkori képviselőház, — nem régen történt a múlt országgyűlés alatt — nagy helyesléssel fogadta r a volt ministerelnök urnák ezen kijelentését. És mi történik most? September 19-én a mostani pénzügyminister ur előterjeszti exposéját és a többi között határozottan ezeket mondja: én azt hiszem, hogy az államjavak eladását, annak idején egy rendszeresen átgondolt terv ós szerencsés conjuncturák között, csakugyan következetesen és a körülményekkel számolva keresztül vinni kell: inert határozottan azon nézetben vagyok, hogy az államjavakat, mi igen sokáig meg nem tarthatjuk. A t. ház, — ezen t. ház, melyet ezennel tisztelni szerencsém van, — ezt is helyesléssel méltóztatott fogadni, nem épen magát a felolvasott passust, hanem általában a minister urnák egész beszédét. Helyesléssel vette az előbbeni országgyűlés a volt ministerelnök urnák azon kijelentésót, hogy az államjavakat nem kell eladni, és helyesléssel vette a mostani képviselőház a mostani pénzügyminister urnák azon beszédét, a melynek egyik sarkpontja az, hogy az államjavakat el kell adni. Két egészen külömböző, sőt ellenkező nyilatkozat ugyanazon egy kérdésben. (Felkiáltások: két külömböző országgyűlés volt!) Megengedem, hogy két külömböző országgyűlés; arról szó nincs, de ezt csak mellékes dolognak tartom; hanem a fődolog az, hogy ilyen fontos kérdésben az ország törvényhozása két alkalommal a nélkül, hogy időközben valami nagy változás történt volna: ugyan azon egy dologban, merőben ellenkezőleg nyilatkozott. Egyébiránt erről tovább beszélni nem kívánok, hanem kivonom ebből a consequentiát. Akárhogy vesszük a dolgot: az államjavak eladása nem egyéb, mint a tőkéből való élés politikája. Az államjavak értékesítésének igen sok módja van. Engedje meg a t. ház, hogy csak ugy zárjel közt megemlítsem például mint egyik módját az államjavak értékesítésének, azoknak örök haszonbérbe adását; ez utón nem idegenittetik el a tőke, — megmarad az minőig; sőt értékben nyer: ha ezen rendszabály czéíszerüen keresztül vitetik. Én most ez alkalommal e kérdésben részletesen nem nyilatkozhatom, mert nem erről van szó; hanem ha csakugyan megtörténik az, hogy az államjavakat el kell adnunk: ez nem lesz egyéb, mint a tőkéből való élés politikájának következménye. És most t. ház visszatérek a tárgyhoz. Ezen politika épen az, a mely soha sem fogja megszüntetni a vasúti garantiák nyomasztó terhét. Ezen politikával a t. háznak határozottan szakítani kell jövőre, ha ezen bajt gyökeresen megakarja orvosolni. Ellenkezője ezen politikának nem más, mint a productio folytonos emelésének politikája. Ez azonban ipar nélkül nem fog sikerülni. Az iparnak emelése pedig önálló jegybank nélkül és külön vámterület nélkül nem létesülhet. így függnek össze e kérdések. Nem volna helyes, hogy ezen kérdésekről hosszasabban szóljak ; csak azt vagyok bátor még hangsúlyozni ez alkalommal, a mit beszédem elején mondottam, hogy ezen baj sokkal fontosabb, sem hogy ezen akép lehessen segíteni, hogy csak a symptomát gyógyítsuk és ne igyekezzünk egyszersmind kiirtani magát a főbetegséget. Ezt pedig másképen gyógyítani nem lehet, mint ha szakítva a tőkéből való élés politikájával a productio folytonos emelésének politikáját fogadjuk el az általam jelzett módon. Csak is ez azon ut és mód, a melyen nem mondom, hogy rövid idő alatt, inert az teljes lehetetlenség, de idővel a bajt gyökeresen lehet kiirtani. Hogy milyen kevéssé vannak megértelve az eszmék, és hogy mily zavart a felfogás tekintetben: méltóztassék megengedni a t. ház. hogy röviden hivatkozzam egy esetre, mi itt a házban történt. A mostani pénzügyminister ur volt az, a ki fejtegetve bajainknak okát, és kutatva a kutforrást még a múlt országgyűlés alatt azok okát akként állapította meg, hogy a magyar törvényhozás a beruházások terén nagyon rohamosan haladt. Gondolkozzunk kissé ezen diagnosisról. 0 akkor részben — sőt főleg a vasutaknak, a vasutak garantiájának tulajdonította az előállott zavart. A vasutak garantiája, mint igen helyesen méltóztatott megjegyezni a közmunka és közlekedési minister ur, körülbelül annyit tesz, mint a deficit, (szerintem ugyan többet tesz a deficit,) de feltéve, hogy ez lenne kútforrása a bajnak, ebből az következik, hogy ha mi nem építettünk volna vasutakat: nem volna baj. De legyen szabad kérdezni: lehet-e egészséges oly állapot valamely országban, mely mellei lehetetlen a vasutak kiépítése? Én azt hiszem, hogy oly állapot nem lehet egészséges. Én tehát a bajt nem főleg a vasutak építésében, hanem másban keresem, másban, a mit már