Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.

Ülésnapok - 1875-38

3S. országos ülés november 27. 1875. % 157 megelégedését kinyerni. Kiment az államnak hat fiatal mérnöke és az megcsinálta. Igaz, hogy a vasut-épitésze/i igazgatóság vezérlete mellett. Nem is ellenzem azt, hogy néhány közeg, a kiket a közlekedési minister ur kitünőeknek ismert fel: egy vagy más helyre beosztassók, és majd ha a munka megindul, arra a munka tartamra magán közegek fogadtassanak fel és fizettessenek meg : mikor pedig a munkának vége van, bocsát­tassanak el. r En részemről azt tartom, hogy ma az ily közeg fentartása nálunk az adott viszonyoknál fogva épen nem indokolt. A t. ház bölcsessége lesz hivatva a minister urnák talán engem igen meggyőzhető észrevételei után, határozni a felett, hogy nézetem mennyiben érdemel méltánylást, vagy mennyiben kelljen a felett a napirendre térni. r Es most czélom felé megyek. Czélom, fejtegetni némileg az államvasutak kérdéseit. Egy füzet az, a melyet kezemnél tartok; ez jelentós az államvasutak költségvetéséről. Sok gonddal olvastam azt, gyarlóságomat vallom be, keveset tanultam. Lehet, hogy a ház tagjai ón irányomban előnyben vannak; de azt hiszem, hogy e részben az illetők némely sejtelmekben gazda­gabbak. Nevezetes eltérés mutatkozik a szükséglet részleteinél, eltérés az összeállításnál az ez évi és a múlt évi előirányzat közt. Semmi tájékozást nem nyújt a jelenben: hogy mi a szervezet, mikép van, szóval kellő felvilágosítást nem nyújt ezen megle­hetős nagy kiterjedtsegü és igen fontos apparátus felett. Én véletlenül közelebbről ismerem ezen igaz­gatóság belső szervezetét és én csupán a végből, hogy majdan, midőn e tételre kerül a sor, tájé­kozva legyünk én és képviselő társaim arra néz­ve, hogy mi lett jól, ezélszerüen rendezve vagy nem: a t. közlekedési minister ur méltóztassék megen­gedni, hogy az ügy iránti érdeklődésnek adjak kifejezést akkor, midőn vagyok szerencsés hozzája némely egészen a központi igazgatás körébe való kérdést koczkáztatni. (Halljuk!) Minden paraphrasis nélkül csak essentiális kérdéseket veszek fel, melyekre nézve én gondol­kodtam, hogy volna-e jó vagy nem, ha érvényesíttet­nek; mindenesetre nagyban segélyemre lesz az, a mit a közlekedési minister ur fölvilágositásul adni méltóztatik. Én természetesen itt is azon főczélból indu­lok ki, hogy a lehető megtakarítás eszközöltessék és épen ez által indokolva vannak némely ideáim, a melyekre nézve a ház nem veheti rósz néven, hogy ha a t. közlekedési minister ur által tájé­kozva óhajtok lenni. (Halljuk!) Ugyanis kérdem a közlekedési minister urat, hogy látja-e szükségét az igazgatói állandó helyet­tesnek; látja-e szükségét a szakosztály-főnök ál­landó helyettesének és nem lehetne-e az igazga­tói helyettes teendőjét egy szakosztály-főnök és a szakosztály-főnök teendőit, a ki igen gyakran uta­zik, az ügyosztály főnökei egyikének ellátni? Tájékozva nem vagyok továbbá arra nézve, van-e és milyen utasítás a központi szolgálat kö­rében az igazgatóságra nézve és annak egyes kö­zegére ; nem gondolja-e a t. minister ur, hogy a tetleges ellenőrzés helyesebben talán vezértitkár­ság alá volna rendelendő; nem találja-e, hogy a viszkereseti ós üzlet ellenőrségi osztály egyesítése sokkal czólirányosabb? A mi pedig illeti a vo­nat mozgósítást és pályafentartást, nem vélné-e azt, hogy a jelenlegi szerkezet nem egészen czél­irányos és talán jó volna deczentralisálni ? A mi pedig illeti a főosztályok beosztását, arra nézve azt gondolom, hogy az eddigi 6 osztály előnyöseb­ben volna négyre felosztva, ugy mint vezértitkár­ság, pályafentartás, üzlet és forgalmi osztály és vonat-mozgósitási osztályra ? Ezek azok, a melyekre fölvilágosítást kívá­nok, ha ugyan a t. minister ur érdemesnek tartja, a tárgyakat olyanoknak ismerni el, a melyekre felvilágosítás volna adható. Van a. szükséglet rovatai közt egy aránylag csekély összeg o()00 frt, ez a felügyeleti költség. Én gyanítom, de azt hiszem, hogy a minister ur szándéka talán szervezni egy felügyelőséget. Nem tűnik ki egészen ; de ezt annál inkább gya­nítom : naert az igazgató tanácsosi szükségletre fel­véve mi sincs. Azt tartom, hogy talán a minister ur jónak látja uj szervezetet adni a közegnek, a mely eddig az igazgató tanácsos volt és ez helyes s azt tartom, ha a minister ur megszünteti, ez csak a minister ur babérait növelendi. A viszony­nak, mely ma van az igazgató tanácsra nézve ér­vényben, practicus oldalát belátni s esetleg iga­zolni nem tudom. De egy felügyelő tanács, a mely állana egy vagy több a tárcza köréből való egyénből, a szakosztályok főnökeiből és a keres­kedelem egyes kiválóbb tényezőiből : ez, én azt hiszem, hogy a feladatnak megfelelőbb lenne és talán nem csalódom, ha azt hiszem, hogy ettől nem esnek messze a t. minister ur intentiói. Engedje meg a t. ház, hogy most átmenjek az államköltségvetés fedezeti részére. A fedezet pár sorral indokolva találtatik, hogy ugy, mint tavaly, fölvétetik 400,000 vonalmértföld, mértföl­denkint 20 frtot számítva 8 millió írttal, különféle bevételek 100,000 írttal, összesen 1.800,000 frttal, ugy mint tavaly. Igaz, ez évre is annyi vétetett föl; hanem azt hiszem, hogy mikor az előző év üzleti ered­ményei nem tüntetnek föl több tiszta nyereményt, mint 934.032 frt 62 krt, melyből egyébiránt igen csekély resztet szolgáltatott be, tehát mikor az előző évben a tiszta üzleti eredmény 1 millió frtot nem tesz ki: nem tartom elégnek ily kevés szóval

Next

/
Thumbnails
Contents