Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.

Ülésnapok - 1875-38

38. országos ülés november 27. 1876. J5y Szükséges, hogy a kiadások leszálliltassanak; szükséges azonban, hogy a személyzet állása biz­tosíttassák, és igy lehet és kell aztán az állam­nak befolyást gyakorolni az egyes vasutakra, me­lyek kamat-garantiát élveznek, még belszerkeze­tükre nézve is a nélkül, hogy túlságos beavatko­zás létesíttetnék, hogy a kamat garantiát lénye­gesen leszállítani lehet. Bn e részben némi előleges számításokat tó­tettem, és tökéletesen meg vagyok nyugodva, mind a mellett, hogy nekem számításba kellett venni azon körülbelől 700,000 irtot, mely ugyan talán 600,000 írtra fog leszállani, mit a múlt ország­gyűlés megszavazott, arra hogy a pályáknál még szükséges felszerelési eszközök és építkezések ke­resztül vitessenek, mind a mellett, hogy ezt te­kintetbe kellett vennem ; mégis azon intézkedések által, melyek által a kiadások leszállítására hatni igyekeztem: a tavaly előirányzott 15 milliónál több nem fog igényeltetni; sőt merném mondani, hogy néhány 100 ezer forintot, daczára ama 600—700 ezer frt többletnek, még lehetne az elő­irányzottból törölni. Nem tartom azonban törlen­dőnek azért, mert ha tapasztalás szerint ez mint jövedelmi fölösleg be fog is folyni, és kevesebb fog igényeltetni: azt hiszem, ezt az ország rósz néven venni nem fogja, ós sókkal roszabb volna már előre vérmesebben praeliminálni, mintha a tavalyi mód szerint történik az előirányzás s e tekintetből 15 millió vétetik fel. Az átalános vita alkalmával Istóezy képviselő ur egy eszmét pendített meg, azt t. i. hogy szük­séges volna, felhasználva a jelen mostoha viszo­nyokat, oda hatni, hogy az állam vegye általa jelenleg kamat-garantia alatt levő vasutakat. Én ugyanazon nézetben vagyok, hogy legis legró­szabb módja a vasútépítésnek épen a kamat-garan­tia mellett való építés, akár bruttó, akár nettó, akár mértföldenként, akár az építésre adatik a ga­rantia. És ón is azon nézetben vagyok, hogy mul­hatlanul szükéges már azon szempontból is, hogy az állam a többi létező vasutakkal való verseny­ben magának befolyást szerezzen : mulhatlanul szükséges, mondom, hogy az államnak is legyenek vasutai. Még sem merném, mind a mellett, hogy e nézet a házban helyeslésre talált: azt javasolni, hogy az állam miden vasutat vegyen a maga kezébe. Ezt nem tartanám czélszerünek ; de szükségesnek tartom, hogy az állam a nemzetgazdászatra befo­lyással bíró vasutakat szerezze meg, azokra befolyást gyakoroljon, azokat kezelje is, és szükségesnek tartom, hogy a hol ez haszonnal lehet, szerezzen meg oly vasutat, melynek átvétele előnyösen kí­nálkozik; de oly intézkedéseket, melyek, törvény­hozásilag mindjárt azt rendelnék meg, hogy le­hetővé tétessék minden eféle vasútnak a vétele : nem tartanék czélszerünek; de még az állam­pénztárra nézve sem tartanám előnyösnek. KÉPV. H. NAPLÓ 1875—78. II. KÖTET. Szükséges először bebizonyítani azt, hogy az állam a maga vasutait jól kezeli, hogy az állam­kezelés nem roszabb, mint a milyen az egyes társulatok kezelése; szükséges azután intézkedni az iránt, hogy azon vasutaknak, melyeknek nin­csen kilátásuk rá, hogy egy darab ideig kikerül­hessenek a kamat-garantiától: részvény tulajdo­nosai a magok érdekében állónak is lássák, hogy inkább az államnak adják át s ezt önkényt te­gyék a nélkül, hogy az állam részéről e tekin­tetben erőszakos intézkedésekre volna szükség. Ezek, mondom, szükséges dolgok; de azt lehetet­lennek tartom a mi viszonyaink közt, hogy az országban levő minden kamat-garantiával ellátott vasútnak átvételét az állam törvényhozásilag de­kretálja: mert ez némi tekintetben a részvényesek tulajdon jogába is vágna, a mit én részemről a t. háznak tanácsolni nem fognék. Szükséges lesz törvényhozásilag intézkedni arról is, hogy a vasutaknak egymásközti viszo­nyaik szabályoztassanak, mert ezen viszonyoknak rendezetlensége temérdek bonyodalomra szolgál­tat okot, és mindaddig, míg a vasutaknak függő kérdései lebonyolítva nem lesznek: a magyar vas­úti rendszer helyesen és czélszerüen tisztába hoz­ható, a kamat-garantia lejebb szállítható nem lesz. Csak ezeket kívántam átalánosságban meg­érinteni, hogy mintegy jelezzem azon álláspontot, a melyből kiindulni szükségesnek tartom. Ha ne­talán egyes részletek fognának felmerülni: akkor bátor leszek azok iránt felszólalni; de azt hiszem, hogy most az átalános vitánál nem lett volna he­lyén bővebben a részletekre kiterjeszkedni. A második főtárgy, mely e tárcza keretébe tartozik, a vizszabályozás, a vizi-utak rendezésé­nek kérdése. Itt sokkal kevesebb történt nézetem szerint, mint a mennyinek történni-e kellett volna. (Helyeslés.) Magyarország viszonyai múlhatatlanul megkívánják, hogy ezen téren is történjenek befek­tetések; de ezt nem azért mondom, mintha leg­közelebb óhajtanék a t. ház elé tervekkel jönni, mindenféle csatorna-hálózatok iránt; hanem azért, mert meggyőződésem Szerint, igenis el fog jönni az idő, imikor Magyarországnak épen a csatorná­zási ügyekre nagy ügyeimet kellend fordítania. Márcsak maga azon körülmény, hogy Magyaror­szágnak különösen alföldje igen gyakran szenved klimatikus csapások alatt: olyan, mely méltán megérdemli, hogy különös figyelem fordíttassák arra; mikép lehessen ezen bajon segíteni. Azt pedig nézetem szerint máskép megszüntetni nem lesz lehetséges, mint ha azon a vidéken a csa­tornázást nagyobb mórtékben keresztül visszük, nemcsak azon szempontból, hogy ezen csatornák mint utak szerepeljenek, ámbár ez is fontos szem­pont ; de főkép azon szempontból, hogy mint öntö­zési eszközök» azon vidékeket biztosítják az időn­ként visszatérő ily klimatikus csapások ellen. Már 20

Next

/
Thumbnails
Contents