Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.

Ülésnapok - 1875-37

122 37. orsaágos ülés november 26. 1875. az én véleményem szerint az, hogy addig is, mig az egyedáruság e tekintetben fentartatik: a sónak az árát annyira, a mennyire csak szükséges, hogy mindenki ez országban, ki sót kivan, képes legyen azt meg is venni, le kell szállítani. Én azt hiszem, hogyha a sónak mostani ára lejebb szállíttatik: az apadás nem fog oly nagy mérvű lenni, mintha meghagyatik a mostani ár. Én tehát anélkül, hogy e részben bárminemű indítványt tegyek, ajánlom a t. kormánynak figyelmébe, miként ez a többi költségvetésnél is ajánltatott, hogy méltóztassék tekintetbe venni azt, hogy az ország lakossága mindinkább szegényebb A termelést azt hiszem, nem kell e részben megszüntetni, a termelést minél inkább fokozni kell; hanem oly áron kell megszabni a sót, hogy az országnak legszegényebb népe is, mely azt megakarja szerezni, azt megszerezhesse. Ez az, a mit a sójövedékre nézve előadni kívántam. Ordódy Pál előadó: Talán szabad lesz a pénzügyi bizottság részéről a t. képviselő ur figyelmét felhívni, hogy méltóztassék a zárszámadásokat megnézni, hol a sójövedék tiszta jövedelmének szaporodására nézve azt méltóztatik találni, hogy az 1869-től fogva folyvást növekedett, kivéve 1874-ben, midőn lejebb szállt; 1869-ben volt a sójövedék tiszta jövedelme 9.485.064 frt; 1870-ben 9 969.378 frt, 1871-ben 10 189,465 frt, 1872-ben 10.731 918 frt. 1873-ban 10.893.480 írtra' emelkedett Az 1874-diki esztendő volt az, melyben a tiszta jövedelem apadt, ennek ellenében azonban állnak a 1875-diki kezelési kimutatások, melyek ismét 610,000 frt többletet mutatnak. Széll Kálmán pénzügyininiííter: T. ház! Nem vagyok azon helyzetben, hogy elfogadhassam a t. képviselő ur indítványát; mert ámbár beismerem azt, hogy ily ezikknél, mint a só, mely első szükségleti czikk, ha bizonyos határok közt az árak leszállittatnak: a fogyasztás nem fog azon arányban csökkenni, hanem inkább emelkedni ; de kénytelen vagyok a t. képviselő urat figyelmeztetni, hogy ez az árleszállítás, többször megtörténvén, a jelen viszonyok közt azt a határt értük el, melyen ha alább megyünk : nem fogjuk a consurntiót s így a bevételeket szaporítani, hanem lényeges csorbát ütünk a sójövedék tiszta jövedelmén. Ez nézetem ma. Leszállítottuk 18b'8-ban a sóárakat meglehetősen, és ha most még lejebb akarunk menni: nem gondolom, hogy mai viszonyaink közt, az ez által előálló hiány a fogyasztás által pótolva legyen s miután nekünk ma nélkülözni való jövedelmünk nincs, ellenkezőleg minden erőnkből azon kell lennünk, hogy jövedelmeinket fokozzuk, nem hiszem, hogy helyesen járnánk el, ha a só árát leszállítanék. Nem is apadt a sónak jövedelme 1868 óta, csak az utolsó két évben. Beismerem, hogy a t. képviselő urnák igazsága van, hogy 1873—74-ben apadt a tiszta jövedelem; de 1872-ig folytonosan nőtt. 1867-ben megindultunk 1.258,000 mázsával, mely teljes áron fogyasztatott, mert a mi kedvezményi áron fogyasztatott, az ezen kivűl van, s eljutottunk 1872-ben majdnem 2 millió mázsára, amennyiben ez évben 1 millió 930,252 mázsa fogyasztatott el teljes áron, 1873, 1874-ben igaz hanyatlás állott be. 1874-ben 1.776,669 mázsa adatott el teljes áron, holott 1872-ben mintegy 160— 170 ezer mázsával több adatott el. Ez a mostoha viszonyok következése, s ezért én a bevételi előirányzatot, mint méltóztatnak látni, lejebb is szállítottam 700 ezer frttal, épen azért: mert nem reméltem több bevételt, és én a zárszámadáshoz közelebb kívánok jutni. Ily leszállítás történt a fedezet többi részében is, a mit egyébiránt a t. ház előtt részletesen előadtam s mindenki, a ki tudni akarja, tudni is fogja ezt. Azért kérném, méltóztassék megmaradni a mellett, hogy a só ára azon törvény alapján, a mely ezen árakat legutolszor szabályozta, megmaradjon. Én a magam részéről kijelentem, hogy legközelebb egy törvényjavaslatot fogok beterjeszteni a sójövedék tárgyában, a mely némely fennálló intézkedést szabályozni van hivatva és rnelylyel némi jövedelem többletet akarok elérni, a nélkül azonban, hogy a teljes áron eladott só árát emelném ; én a jelzett törvényjavaslat által csak a kezelési költségek hozzászámitására nézve akarok némely intézkedéseket behozni. Ismétlem, nem tartom elérkezettnek az időt, hogy a só ára lejebb szállittassék. A só ára ma úgysem olyan nagy, hogy azt meg ne szerezhetné könnyűséggel minden ember. Az igaz, hogy a legszegényebb ember nem fogyaszthat annyit, mint consummálna jobb körülmények között, de ez a viszonyok mostobaságában fekszik. De én nem gondolnám, hogy ha lejebb szállítanék az árt: a fogyasztás öregbedése által a hiány pótolva lenne. (Helyedé?, a középen.) Csanády Sándor: T. ház! A t. pénzügyminister ur Madarász képviselő társamnak kívánságára, hogy a só ára Jeszállittassék oda nyilatkozott, hogy a só árát nem lehet leszállítani azon oknál fogva: mert az országnak szüksége van azon jövedelemre, melyet a sóárulás ád. En tudom azt t, ház, hogyha ezerszer annyi jövedelme volna a kormánynak, mint van jelenleg; mindazon jövedelmi forrásokat fel tudná használni, el tudná költeni. De nézetem szerint nem az a kérdés, hogy a jövedelmi-forrásokat szaporítsuk; hanem igenis főkérdós az: vajon némely szükségleti czikkeknek magas ára következtében nem hatunk-e a népre nyomasztólag s a legszegényebb néposztályra egész-