Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-32

? 32. országos ülés i szenvedhető — törvény által, ha jól tudom az 1873. III. t. ez. által van megállapítva. Ez a kérdés, és pedig körülbelől ugyanazon indokok alapján, a melyeket itt Helfy Ignácz t. képviselőtársam most ismét előtérbe állítni jónak látott, már az 1875. évi költségvetés tárgyalása alkalmával felmerült, s nézetem szerint alaposan megczáfoltatott. Én t. ház abban a meggyőződésben vagyok s azért nem bocsátkozom Helfy Ignácz képviselőtársam előadásának taglalásába, hogy azt, mi a király személyét közvetlenül illeti, nem opportunus nem ildomos dolog itt a házban mindannyiszor felmelegitni; de ettől eltekintve az nem áll, a mit a t. képviselő ur mondott, hogy Magyarország helyzete Ausztriával szemben más. A t. képviselő urnák igen jól kellett tudnia azt, hogy abból a civillistába foglalt öszszegből jótékony, humanitási s közmivelődési czélokra egy jelentékeny összeg foly vissza az ország egyeseinek és egyleteinek pénztárába. (Ugy van középen és jobb felől.) Egyébiránt én, mint ezt már előre is kijelentettem, e tárgygyal nem akarok tüzetesen foglalkozni, mert minden érv fölött van egy fő és ezzel szemben háttérbe szorul és beárnyékoltatik minden más, és az az, hogy az országgyűlés legjobb meggyőződése szerint jónak látta a civillistát 10 esztendőre, a többi közt azon indoknál fogva is megállapitni, hogy ez ne képezze minduntalan ily kellemetlen vita tárgyát : ugyanazért nem tartózkodom annak kifejezésétől, hogy nem tartom nagyon loyalis dolognak ezt a kérdést minduntalan fel•elevenitni, minélfogva kérem, méltóztassék az előirányzatot a törvény rendelete szerint elfogadni. (Helyedés középen és jobbfelöl.) Irányi Dániel: T. ház! Ha azt mondta volna Helfy Ignácz t. barátom, hogy a létező törvény törvényhozás utján változtattassék meg: akkor érteném azon ellenvetést, melyet Várady Gábor t. képviselőtársam irányában felhozott; de a mennyiben tudom, t. elvtársam nem indítványozta a törvény megváltoztatását — nem hallgattam ugyan figyelemmel végig, — de ő alkalmasint azt indítványozta, a mit már a múlt országgyűlések alkalmával közülünk többen inditványoztak, t. i. hogy kéressék meg ő Felsége a maga ministeriuma utján arra, hogy tekintetbe véve az országnak sanyarú helyzetét: méltóztassék kegyesen a maga civillistájából azon egy millió forintot elengedni, melylyel az ő udvari háztartása — gondolom ezelőtt három évvel — megnagyobbittatott. így állván a kérdés; azon ellenvetés, melyet t. képviselőtársam Várady Gábor tett: önmagától elenyészik. Azt méltóztatik mondani, hogy ezen czivilistának egy jókora része jótékony czélokra fordittatik. Tudom és méltányoljuk mindnyájan király é& királyné Ő Felségeik jótékonyságát; de én azt lovember 20. 187&. ggg | gondolom, hogy a legnagyobb jótékonyság, melyet a magyar nemzet iránt gyakorolhatunk: abban áll, hogy ne kívánjunk tőle többet, mint a mennyit vállai megbírnak, hogy az illető adózók zsebében hagyjuk meg azt, mit különben az állampénztár követel tőlük. (Helyeslés a baloldalon.) Én t. ház azt tartom, hogy midőn a gyermekek nélkülözni kénytelenek a legszükségesebbeket: akkor az, kit közönségesen a nemzet, a nép atyjának szoktunk nevezni, valóban megvonhatja magától a fölöslegest. Én t. ház azt hiszem, hogy akkor, midőn áldozatokat követelünk a legutolsó magyar embertől is: akkor megvárhatjuk, hogy az, kit a költő „legelső magyar embernek" nevezett, nem marad el az áldozatokban. Nem akartam szólani s mindössze csakis ennyire szorítkozom; különben pártolom Helfy barátom indítványát. (Helyeslés szélső balfelöl.) Csernátony Lajos: T. ház! En sem akartam szólani, de Helfy t. barátom felszólalása folytán nem látok fölöslegesnek ezen ügyben némelyeket elmondani. A t. házban alig lehet valaki és merem állítani az országban alig lehet gondolni embert, a ki ne értette volna, hogv épen ezen kérdésben miért történt az, hogy Magyarország épen oly mérvben járul a. királyi civííistához, illetőleg a monarchia civillistájához, mint járul a monarchiának másik fele. Epén ebben is megakarta tartani Magyarország a maga egyenjogú állását Ausztriával szemben. Ha ez igy áll: már most kérdem, ha azon fejedelmi civilistát Magyarország ép oly menynyiségben szavazván meg, melyben az fAustria által megszavaztatott, — nemis említve azt, hogy a törvény azt hosszabb időre meghatározta volt nálunk s igy kérdés tárgyává nem is tehető, — kérdem már most, ily aprólékos kifogásokba elegyedni, azt discussió tárgyává tenni, miféle haszonnal járhat Magyarországra nézve? En elismerem azok legnagyobb részét, miket Helfy képviselőtársam mondott: egyátalában nem szoktam azt mondani, hogy mi a paritás alapján állunk Austriával szemben; sokkal inkább óhajtanám, hogy ne legyen ugy a dolog a mint van; óhajtanám, hogy a monarcha Magyarországon lakjék épen annyit, mint Austriában; óhajtanám, hogy itt, miután monarchiában élünk, a fejedelmek ugy szólván egymásnak adják az ajtót, a mint adják Bécsben ő Felségének látogatásánál. De hát kérdem: mennyivel jutunk közelebb az ily felszólalások által, a milyeneket Helfy és Irányi képviselő urak tettek, azon állapothoz,, melyet ők is kívánatosnak mondtak? En azt hiszem, hogy semmivel sem jutunk közelebb; de elkövetünk gyöngédtelenséget egy meglevő tör-