Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-25
•25. országos ülés irányzathoz képest 1.360,345 frttal kisebb, mig a bevétel ugyanott 908,011 frttal szállíttatik le. Ezen megtakarítás legnagyobb része ugy áll elő, hogy a vasmüveknél a termelés olykép szoríttatott meg, hogy a termelési költség 972,551 frttal lett kisebb, minek következtében a vastermelés bevétele is 992,446 frttal csökkent. A ministeri indokolás erre vonatkozólag következőleg szól: r ugy az 1875-ki előirányzat, mint az 1874-iki eredményhez képest kevesebb bevétel, de kevesebb kiadás is előirányoztatik 1876-ra, mert szándékom a vasgyárak üzemét a lehetőségig megszorítani és igy nagyobb mérvben fog a termelés csökkentetni, mint az már 1874ben és 1875-ben történt." A bányászatnál eszközölt többi megtakarítás egy a kőszéntermelésnél és egy a bányászati beruházásoknál eszközölt átfutó tételekből áll, mely tételek azonban a jövő év budgetjében, ha csak a termelés meg nem szorittatik, ismét fölvétetni fognak. A sójövedéknél t. ház! az 1876. év előirányzata a kiadásokban 669,030 frtnyi csökkenést mutat az 1875-iki év előirányzatához képest. A kiadás ezen csökkentése onnan ered, hogy a belföldi só eladásra 532,576 frtnyi értékű, a kedvezményi áron való eladásra pedig 159,805 frt áru sóval termeltetett s adatott el kevesebb, — a minek természetszerű következménye az, hogy egyrészt a termelés költségei és pedig téritmények és sóvétel czimén 120,300 frttal, szállítási költségek czimén 195,165 frttal, só előállításnak megtérítése czimén 221,605 frttal kisebbedtek, — másrészt azonban a sójövedelem is 790,710 frttal lett kevesebb. Az államerdőknél 431,928 írtnak mondatik a megtakarítás. Ámde ezen megtakarításból 344,602 frt az üzleti költségekre esik. S az üzleti költségek ezen csökkenése a ministeri indokolás szerint legnagyobb részt az épületfa termelésnek és szállításnak megszorításában találja magyarázatát és karöltve jár ezzel, hogy az államadók jövedelme a 1874-ikévi előirányzathoz képest 802,980 írtai szállíttatott alá. A bányászatnál jelentkező két átfutó tétel levonása után tehát akként áll t. ház, a dolog, hogy a minister ur a vastermelésnek, sótermelésnek és épületfa termelésnek megszorítása által a termelési költségéket ezen három ágnál 2.069,363 frttal apasztotta akként, hogy a termelés ezen megszorításának következtében ezen három ágnak jövedelme is 2.127,158 frtnyi csökkenést mutat. Ha ugyan ez megtakarításnak mondható-e vagy pusztán csak termelési megszorítást képez: azt a t. ház bölcsesége fogja megítélni. Én részemről azt hiszem, hogy megtakarításnak a szó komoly parlamenti értelmében csak az mondható, mi valóságos pénzügyi előnyt képez az államra nézve ; a fenebbi termelési megszoritánovember 12. 1875. 211 sokból pedig az államra nézve pénzügyi előny épen nem, sőt tán nemzetgazdászati kár háramlik. Én azt hiszem, hogy az igen t. kormánynak és átalán öntudatos politikának nem lehet feladata, az éremnek csak egyik oldalát mutatva föl, megtakarításokkal kérkedni ott, hol csak az találhat megtakarítást, ki a részleteket nem vizsgálva, a látszatot is valóságnak venni kész. Én hiszem ezért, hogy maga a kormány is ki fogja jelenteni, hogy az általa tett valóságos megtakarítások összege nem 8 és fél millióra, hauem legfölebb 3 millióra rug. A tisztelt kormány pénzügyi politikájának egyik sarkpontját az adók emelése képezi. Alig fél éve, hogy 6 millió forinttal emelte az egyenes adókat, ma ismét 8 milliót, tehát rövid idő alatt már 14 milliót, vagyis az előbbihez képest 21 0 | 0-nyi emelést kíván. És teszi azt akkor, midőn néhány évi kedvezőtlen termés és gabnacsökkenés következtében a földbirtokos osztály, — az óriási üzletpangás folytán az iparos és kereskedő osztály — egy romboló hitelválság, s ebből fejlődött hallatlan magas uzsora következtében úgyszólván a nemzet zöme pusztuláshoz közeleg. Teszi akkor, midőn az ingatlanok értéke az egy Örkény községet kivéve, hol a közös hadügyminister a birodalom számára vásárol (Igaz! igaz! a szého baloldalon), az ország minden részén felényire szállt, midőn kereskedelmi mérlegünk folytonosan passiv, midőn gyáraink sorra buknak, szóval: midőn nem a beteg testnek ujabb terhelése, hanem az évről évre csökkenő adóképességnek kímélése, a fejlődő tényezők ápolása lenne egy észszerű pénzügyi politika egyedüli követelménye. Az elszegényedés terjedéséről, adóképességünk csökkenéséről elszomorító adatokat nyújtanak zárszámadásaink. A közvagyonosságnak hőmérőit képező fogyasztási adók folytonos apadást mutatnak, — a szesz, bor, hus, sör és czukor fogyasztása s ezzel adója ép ugy csökkent, mint a dohány és sófogyasztás. Egyedül a bélyeg, illetékek és lottó ágainál mutatkozik jövedelem-emelkedés; de még ez is nyomoruságunkról beszél. Mert ugyan mikép szaporodnék a bélyeg bevétele, ha nem az által, hogy sok ember az idők mostohasága miatt most már elvállalt kötelezettségét teljesitni nem tudván, a perek száma rendkívül emelkedett? (Igaz! igaz! a szélsöbaloldalon.) Miként növekednének az illetékek, hacsak nem az által, hogy az árverések, birtokeladások eddig nem ismert mérvben kerülvén napirendre : az állam a polgárok tönkrejutása folytán sokkal többet hnz az árverési százalékok fejében, mint azelőtt; — és vajon a lottojövedék nem annak folytán emelkedik-e; mert sajnos közgazdászati és pénzügyi viszonyaink között napról-napra nő azoknak száma kik a komoly munkában nem látnak sikert, a végleges tönkreju27 * '
