Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-24
194 24, országot ülés november 11. 1815, ámbár igen fentartja magát. Magán utón a t. minister ur szives volt nekem megmondani, hogy nem igaz: ennélfogva én elhiszem. De maga azon tény, hogy a világ hiszi s különösen az a tény, hogy a pénzpiacz hiszi: árt az ügynek ; mert természetesen visszariasztván a többi bankcsoportot, azok nem fognak ajánlatokkal fellépni. Ha tehát áll az, a mit a minister ur mond, — amiben nincs jogom kételkedni, — hogy nem kötötte le magát és nem is szándékozik magát egy különös csoporthoz kötni; hanem hogy elfogadja a propositiókat onnan, ahol a legjobb feltétel mellett tétetnek: szükségét látnám annak, hogy ezt nyilvánosan kijelentse, hogy ezt mindenki tudja, hogy bátorsága legyen minden bankárnak és bankárcsoportnnk, ha meg van neki a lehetőség, hogy jó ajánlatot tegyen, azokat meg is tenni. Én — ámbár megfontolandó kérdés, ha vajon nem lenne-e a leghelyesebb, ha nyilvános verseny utján iparkodnának létrehozni ilyen kölcsönt, — megvallom a magam részéről sok nehézséget látnék ebben; de van a nyilvánosságnak egy másik neme, mely nem épen nyilvános verseny és melyet követett egy sokkal szerényebb ország mint mi, igen jó sikerrel. Tudjuk, hogy az oláh-kormány nem régiben kölcsönt kötött. Emlékszem rá, magam is olvastam az ottani hivatalos lapban, hogy a ministerium közzé tette, hogy ezen és ezen napon fogadni fogja az illetőket, a kik a kölcsön megkötése tárgyában nála jelentkezni fognak. Tehát ez nem rendes nyilvános verseny de mégis világosan megmutatja azt, hogy itt egy speciális csoport sem részesittetik kedvezményben. Egyébbiránt a rentére vonatkozólag nem hagyhatok megjegyzés nélkül egy frázist, melyre a t. minister ur oly nagy súlyt helyezett, hogy t. i. Magyarországnak rente-adóssága legyen azért, hogy ez Európában mint Magyarország államiságának jelvénye tündököljön. Már ha csakugyan ez lenne az inditó ok: akkor a magam részéről azt soha meg nem szavaznám. Jaj azon nemzetnek, melynek ily utón kell biztositani államiságát. Azonkívül mi már sokat élveztünk e dicsőségből. Lónyay volt az első minister, ki az első vasúti kölcsön megkötésekor, ezen czim alatt buzdította a házat, hogy ismertessük meg a világgal, hogy létezik egy Magyarország; mert hiszen a ki adósságot csinál: ez bizonyosan létezik. Azok után t. ház ! miket az ellenvélemény ellen elmondottam, igen kevéssel indokolhatom a magunk különvéleményét. Mindenekelőtt fölösleges is mondanom, hogy kérem a t. házat azt ne ugy tekinteni, mint egy formális contre-budgetet, arra sem adataink, sem . kellő tájékozottságunk nem volt; mi' csak bizonyos részletekre terjeszkedtünk ki ott, a hol hittük, hogy birunk annyi alapossággal, hogy reális megálhatő inditványt tehessünk. Á többire nézve, mint például oly tárgyakra nézve, melyeknél speciális szaktudomány s következőleg szakközegek közbenjárása kívántatik : ott inkább abba hagytuk. Nincs is azon helyzetben sem bizottság, még kevésbbé egyes képviselő, a ki a közigazgatást soha nem kezelte, hogy ennek minden ága, minden részleteire nézve concret inditványt tehessen. Meggyőződtünk erről a munkafolyamán elannyira, hogy Simonyi Ernő barátom, daczára annak, hogy bizony, mint mindenki tudja, nagyon jártas a magyar budgetben, annak csaknem minden fontos tétele fejében van: mégis némely rovatnál lelkiismeretesen nem volt képes megtakarítást indítványba hozni; mert hiányzott a kellő tájékozottság. Mondom, ez nem csak egyes képviselőről áll, hanem áll a bizottságokról és a ház legnagyobb részéről is. Nagy szolgálatokat tehetnének e tekintetben azok, kik bizonyos ideig az ország administratióját már kezelték, értem a volt ministereket. Nagy súlyt is helyeznek arra, a világ minden parlamentjében; de fájdalom, nálunk ennek semmi hasznát nem vehetjük, mert ma is azon helyzetben vagyunk, mint a t. ministerelnök ur oly szépen jelezte februáriiisi beszédében, hogy egyik sebe parlamentünknek, hogy a megbukott ministerek az uj ministerek háta mögött bujkálnak és nem jönnek át az ellenzékhez megifjodni. (Élénk derültség.) Megvallom, hogy már ezen egy oknál fogva is, alig várom, hogy a t. ministerelnök ur megbukjék: mert hiszem, hogy be fogja váltani szavát és ismét közénk fog jönni, hogy megifjodjék. (Élénk derültség.) Mindazon adat és szakközeg hiánya daczára, a mint azt különvéleményünk mellékletéből látni méltóztatik, rni igen mérsékelt megtakarítások mellett mégis oda jutottunk, hogy 3.283,000 frt törlését voltunk képesek indítványba hozni. Bizonyos vagyok benne, hogy ha kellő szakismerettel ós beavatottsággal kiterjesztenök ezen megtakarítások zsinórmértékét a budget valamennyi tételére: ez összeget meglehet kettőztetni. Ha ezen 3.283.000 írthoz hozzá tesszük azt, a mit eredményezne, ha a t. ház többsége szives lenne elfogadni azon inditványt. mely ugy hiszem az ország helyzeténél* fogva, indokolva van, hogy t. i. mindenki, aki az ország ^kincstárából bármi czimen jövedelmet húz, addig míg az ország pénzügyi egyensúlya helyreállítva nincs, 10°[<*-ot engedjen le: számitásunk szerint ez fel menne 2.500,000 frtra. Ha önök továbbá, a mit szintén nem tartok sem illoyálisnak, még kevésbé igazságtalannak, önök feltárnák őszintén a pénzügyi helyzetet a fejedelem előtt, felkérvén őt, hogy akkor mikor az egész országtól, az ország népének minden osztályától áldozatkészséget kivannak: a
