Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-24

24. országos illés november 11. 1875. 193 urakat, hogy bármiként gondolkozzanak is ezen jövedelmi pót-adóról: a mely perczben megszavazták az átalános jelentést, eo ipso megszavazták a jövedelmi pótadót is; mert az már előre fel van véve a fedezetbe. A minister ur leginkább azzal indokolja az uj adóemelést, hogy meg van arról mélyen győződve, hogy az ország elbírja még ezen nagy terhet is, és aztán hozzáteszi; theorizálás ide. theorizálás oda, a pénzre szükség van, én nem állok el tőle. Azt, hogy egy ország mennyi terhet képes elviselni: a tudomány még fel nem fedezte, azt számokkal kijelenteni lehetetlen. Ezt magam is belátom. Van azonban két axióma, melyet minden nemzetgazdász által elismer éö melynek helyességét kétségbe vonni ugy hiszem, józan észszel nem lehet. Ez axiómák elseje az, hogy leginkább bizonyítja valamely ország adóképessógét az, hogy az indirect adók tetemes jövedelmet hoznak; mert azok fizetésére senkiaem kényszeríttetik, mivel senkisem kényszeríttethetik a fogyasztás bizonyos quantitására, ez tőle és körülményeitől függ; tehát a ki sokat képes fogyasztani: jele, hogy vagyonos. De miként állunk mi? Fölemlítettem az imént, — és nem tagadja a minister úr sem, — hogy a fogyasztási adó nálunk napról napra csökken, tehát az ország vagyonossága, költési képessége fogyton fogy. Másik axióma, mit még kevésbé lehet tagadni: az, hogy annál több adót lehet' egy nemzetre vetni, mennél több pénz marad abból benn az országban, mert természetes, hogy a circulatió folytán az átalános forgalom, az összes lakosság kárpótoltatik. Ha alkalmazzuk ez axiómát nálunk: mit látunk? Mennyi marad itthon abból a pénzből, melyet Magyarország fizet? A közös ügyekre megy 32 millió. Ebből vajmi kevés költetik el itthon, legnagyobb része külföldre szivárog. Ott vannak a közös nyugdijak. Ebből alig hiszem, hogy csak egy pár garas is Magyarországban költetnék el. Csekélység az egész, de mégis hozzáteszem 350,000 forint. Az államadósságoknál 30 millió 500,000 szintén külföldre megy. Saját adósságaink kamatai: a vasúti kölcsön után 5 millió, a 30 milliós kölcsön után 2 millió, az 54 milliós kölcsön után 3.500,000, a 153 milliós kölcsön után 9 millió 500,000. Ez mind külföldre szivárog. Végre a vasúti biztosítékok: 15 millió. Ez csaknem mind külföldre megy, mert az actiák legnagyobb része külföldön van. Tehát több mint 104 —105 millió a magyar pénzből évenként kivándorol a külföldre. Honnan merítsen tehát táplálékot a circulatió? Ez magyarázza meg tehát azt, mit a t. minister úr saját érvei támogatására felhozott; a mi azonban szerintem ellene szól, hogy t. i. különbséget tesz az adóképesség és fizetési képesség közt. Igenis KÉPV. H. NAPLÓ 1876-78 I. KÖTET. ez áll, de sajnos mit bizonyít ez? Azt, hogy Magyarországon átlag véve adókepesség nincsen és azon kevés helyen, a hol adóképesség van, nincs fizetési képesség, mert nincs pénz, mert hitelviszonyaink nincsenek rendezve, de leginkább azért: mert a mi pénzünk kivándorol a külföldre; és ha a kereskedelmi mérleget tekintjük, látjuk, hogy száz millión túl megy a különbözet a behozatal és a kivitel között. Ez magában is elegendő lenne annak bebizonyítására, hogy Magyarországon az egyenes adót emelni nem lehet. De a minister úr azt mondja, hogy theorizálás ide, theorizálás oda, nekem pénz kell. De vajon ezek után, a melyeket felhozni bátor voltam: állithatja-e komolyan, hogy az ország képes még nagyobb terhet elviselni ? és ha a theoriáknak nem hisz, nem elegendő-e mit mindenki lát? Nem látja-e mindenki, hogy ezen ország uzsorások kezében van? hogy az ország fele végrehajtás alatt van? hogy a kereskekedelem és ipar nem csak hogy pang, hanem mondhatni, hogy a végbomlás felé közeledik? Mit akar tehát még a t. kormány arra, hogy meggyőződjék, hogy az ország nem képes ujabb adót elviselni? Vagy azt akarják bevárni, hogy a nép maga a piaczra szálljon azt kiálltva: nem bírunk tovább élni, kivagyunk fosztva mindenünkből, adjatok kenyeret gyermekeinknek! ? Én nem hiszem, hogy az ország érdeke megkívánná, hogy ezen végletet bevárjuk. A legközelebbi jövőt illetőleg, — mely legközelebbi jövő alatt a t. pénzügyminister ur az 1876. évi elejét érti, — a t. pénzügyminister ur egy uj kölcsönt tervez. Nagy apparátussal hozta a ház elé ez eszmét, t. í. a rente kölcsönt. Elismerem magam is, hogy ez eszme helyes önmagában véve. A magán ember is, ha sok apró cseprő adóssága van, jól teszi: ha ezt unificálja, különösen ha becsületes kamat mellett kap kölcsönt. Annyival inkább áll ez az államra nézve, kivált akkor: ha ez már csak zálogra kap kölcsönt, minthogy a zálog már megtagadása, egyenes meg semmisítése a hitelnek. A kérdés tehát csak az, hogy a lehető legolcsóbban hozhassuk létre ezen kölcsönt ós én megvallom, hogy azok" után, mik e dologról a nyilvánosságra szivárogtak, nincsen reményem anoz, hogy a pénzügyminister ur ezen eszméjét olcsón fogja keresztül vihetni. Oly hírek járnak ugyanis, hogy a minister ur ezen tervek létesítésénél egy bizonyos csoporthoz köti magát, és pedig annyira köti magát egy csoporthoz, hogy nem is akarja meghallgatni azon javaslatokat, melyek neki e kölcsön megkötésére nézve a külföldről igen jó hitelben álló bankcsoportok i'észóről tétettek. Én nem tudom, hogy igaz-e e hír vagy sem? 25