Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-18
18. országos ülés september 19. 1875. 251 érdekeket érintő dologban. De az egyes adók gyökeres reformja a földadó kiigazításával, mint alapadóval lényegesen összefügg és addig egész mértékben keresztül nem vihető. A közvetett adótörvényeket novellaris utón szándékozom megjavitaD), azokra nézve e czélból, hogy a visszaélések kevesbedjenek, és az állam jövedelmei szaporodjanak: tényleges vagy legalább nem jelentékeny adótétel-emeléssel is módosításokat szándékozom javaslatba hozni; a bélyeg-, a sóés a dohány-jövedékről szóló törvényeknél az ezekből támadó jövedelmi többletre is, a mely szerfölött nagy nem lehet: szükségünk van minden körülmények közt. A szesz- és czukor-adó gyökeres reformot igényelnek. Annak idején ezek is igénybe fogják venni a ház figyelmét, de nem készülhetnek el és léphetnek életbe oly gyorsan. Uj illeték- és bélyegtörvényt is szándékozom annak idején előterjeszteni. Ezek megalkotása és életbeléptetése azonban nem rögtönözhető, az egyenes adóhoz kellett tehát fordulnom : mert a viszonyaink közt szükségelt azonnali jövedelmi többletet csak ez adhatja meg. Pótlékot kivetni nem tartom igazságosnak; (Helyeslés a középen) oly aránytalanok a mi egyenes adóink, a ház-, osztály- és házbéradó közt oly nagy távolság, és ez utóbbi annyival terhesebb, a fix-tételekben megállapított adók és az évenként, változandó adók közt természetüknél oly nagy a különbség, a kereseti adónál a kivetés alapjai oly kevéssé praecisek, hogy egyenlő pótlék kivetése nem egyezik meg az igazsággal. E mellett, ha az adó és teher levonása után a valódi tiszta jövedelmet, mely minden adózás egyedüli alapja, akarnám pótlékkal mggterhelni: némely adónemnél elviselhetlen nagy százalékot kellett volna alkalmazni. Theoriák ide, theoriák oda! — nincs más mód tehát, hitem szerint, mint az általános jövedelmi adó behozatala. [Elénk helyeslés a középen.) Ezen törvény alapelvei a következők: alapeszméje az, hogy adó alá vonassák mindazon jövedelem, a mely ingatlanból, keresetből, tőkéből vagy bármi foglalkozásból szerezhető, akár van az megadóztatva, akár nincs: mert az eddigi adómentességi kedvezményeket, az eddigi adótörvények alól fölmentést, ilyen uj adóra nézve fen tartani a mai körülmények között nem tartanám helyesnek. Másik alapelve törvényjavaslatomnak, hogy az adóköteles jövedelem kiszámítási kulcs alkalmazása mellett az igazságnak megfelelő uódon kinyomoztassék, és hogy az adótétel az adóköteles jövedelemnek bizonyos százalékában határoztassék meg. (Helyeslés a középen) Azon adózókat veszem csak ki, kik a fenálló adótörvény mellett már is nagyon meg vannak róva; vagy törvény által biztositvák adónioetességbeu, vagy melyeknél országos tekintet miatt az adómentesség alkalmazása tanácsosnak mutatkozik. — Kivettem a kézi munkásokat, a családtagokat és az államadó illetményüeket 3000 frtig , mert ezek eléggé vannak megróva adóval. Alapeszméje törvényjavaslatomnak, hogy a jövedalem kiszámításánál az adóköteles jövede lemnek csak azon része vétessék, mely az adónak és a betáblázott tőkeka natnak levonása után fenmarad. Főkérdés azonban a kulcs kiszámítása. A kiszámítási kulcsnál helyes arányt igyekeztem létesíteni az egyes adónemek közt. A jövedelem kiszámításánál alapul vettem az adót. És pedig a földadónál a földadó ötszörösét, a házbéradónál a házbérjövedelmet, a házosztály-adóval inegrovott házaknál annak tízszeres összegét; a határőrvidéken ötszörösét. A bánvamivelés és az állandó illetményeknél az adó ötszörösét, a tőkekamatnál és a nyilvános számadás alá tartozó vállalatoknál az adó hatszorosát, a kereseti adónál az adó kilenczszeresét. E kulcs hosszas számítások és tanulmányok eredménye, melyeknél czélom volt: a lehető arányosságot hozni létre a különböző adóalapok között. A kiszámitási kulcs, melyet elfogadtam, habár különböző faktorokkal történik is: az egyes adónemeknél egyszerűen alkalmazható és az adó kezelése igen egyszerű, a jövedelmek gyorsan és egyöntetű eljárással lesznek kinyomozhatok és azokra^az adók minden nehézség nélkül kiróhatok. És én hiszem, hogy az arányokat igazságosan állapítottam meg. A földadónál az adó ötszöröse, levonva abból az adót és minden adóssági kamatot, tehát az adó négyszerese megfelel a valódi jövedelemnek. A házbéradónál majd tényleges tiszta jövedelem szolgál alapul. A házosztály-adónál kisebb kulcsot vettem fel, mint az 1875. XXIX. törvényczikk 21. §. már felvett; de mégis arányba hoztam a sokkal nagyobb házbér-adóval. Feljebb nem mehettem, mert itt nincs leirás ós inivelési költség leszarni tva, mint a házbér- és földadónál. A tőkekamat kíméletét közgazdasági érdekek tanácsolják. A nyilvános számadási kötelezettséggel biró társulatoknál pedig csak azért vettem hatszorosát az adónak és igy a jövedelem 60°| 0-át, melyből még az évi adó is levonatik: mert ezen jövedelmek minden körülmények közt az utolsó fillérig levén 10°[ 0 adó alá vonva, ezen kulcs megalapítását is indokoltnak tartom. A bányamiveiésnél fontos szempontokból szállottam alá az adó ötszörös összegére. A kereseti adónál az adó kileuczszerese van alapul véve, vagyia a kereseti adó alá eső jövedelem 90'Vo-át vettem csak, és még abból leengedtem az adót és igy 80°| o esik az új adó alá, vagyis az eddigi adózások nyolczszorosa után lenne az uj adó kivetve, a