Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-18
18. országos ülés i bevételeket l.K)0,000 frttal szállítottam alább, mert a vásárok csökkenése és az üzlet pangása nem engedte a költségvetésnek eddigi tételeit meghagynom. — Az államvasutaknál, — ámbár azok bevételei az eddigi eredmények szerint tisztán ez évben már 2.000,000 irtot fognak kitenni, a inig azok a múlt évben alig hoztak valamit : — mégis a múlt évi előirányzatot 283,000 frttal szállítottam alá. Több más tételnél is inkább alább szállítottam bevételi tételeimet, ugy, hogy elhagytam az illusorius és csak zavarokat okozó nagy fedezeti praeliminarék terét és (Helyeslés a középen) budgetfedezetemet az 1875-iki számokhoz képest legalább hét millió forinttal reálisabbá és valószínűbbé tettem, a mi nem jelentéktelen összeg: miután az 1875-ben a fedezeti tételek már lejebb szállíttattak. Nem a tényleges jövedelmek csökkenése az oka annak, hogy ezen alábbszállitást tennem kellett ; mert mint későbben kimutatom, sok helyütt tényleges emelkedés van a bevételekben minden rósz termés mellett is; sőt mondhatom, az 1875-iki bevételek általában az 1874-ik évieket megnyugtató arányban meghaladják; de tettem e leszállításokat: mert az eddigi praeliminarék, melyek még a korábbi jó évek és folyton nagy arányokban emelkedett állami bevételek alapján készültek és aránytalanul emeltettek: az azóta tett tapasztalatok szerint, melyeket még elődeim ennyire, mint én nem is ösinerhettek, a tényleges helyzetnek nem feleltek meg. Ellenben — és ezt az én tisztelt hivatalbeli elődöm által benyújtott törvényjavaslattal —emelhetem fedezetemet a bélyegnél 500,000 frttal, fogyasztási adónál 250,000 frttal, az uj törvénj^ek hatása csak most lévén 1876-ra felvéve; a kereseti adónál 500,000 frttal és a házadónál 600,000 forinttal emeltem az előirányzatot az eddigi eredmények alapján. Az illetékszabárí hivatal felállitásától várom az illetékügy rendezését, a hátralékok feldolgozását és tisztázását és igy legalább 1.000,000 frt többletet számitok biztosan. Ezenkívül a megindult földadószabályozás és a termőkké vált területek megadóztatásától 1876-ra már részben várhatni jövedelmet. Az adó alatt nem állott parczellák felvétele és a mivelési ágakban beállott változás kiigazításától várok 1877-re jelentékeny két milliót meghaladó uj bevételt. De 1876-ra biztosan csak 1.000,000 frtra merek számítani, ezt fel is vettem a költségvetésbe. Ezek folytán ezen jövedelmi többletek kiegyenlítik azon fedezeti leszállításokat, melyekkel a mérleget csökkenteni kellett. 1876-ra a rendes bevételek körülbelül ugyanannyit tesznek, mint 1875-re. A rendes előirányzat mórlege tehát igy áll. (Halljuk! Halljuk!) A rendes kiadás a közösügyi költségeket ugy itt, inint a rendkívüliek közt egyelőre az 1875-ik ptember 19. 187&. ] 49 évi összegekkel véve föl, a melyeknél azok előreláthatólag nagyobbak nem lesznek, miután a tavalyi törlések fentartattak, sőt a tavaly megszavazott összegeken felül, a rendes kiadásoknál ujabb megtakarítás éretett el, tehát a rendes kiadás 193.142,632 frt, a rendes bevétel 207.015,554 forint, eszerint a rendes előirányzatban 7.872,922 frt felesleg mutatkozik. A rendkívüli és hitelmaradványbaní hiány tesz 19.432,195 forintot. Eszerint az összes hiány 11.559,273 frtot; vagyis a fedezetnek 7 millióval alaposabbá tétele mellett és minden ujabb adóemelés számba vétele nélkül a javulás már igy is határozott: mert 1875-höz képest 10.106,000 frtra, illetőleg 17 millió frtra rúg. (Helyeslés a középen.) Ezen hiányhoz valószinüleg hozzá jön két tétel. Egyik a hadsereg védképességére nézve elodázhatlannak bizonyult, tüzérségi felszerelés uj aczélágytikkal, mire a Magyarországra eső rész 2.500,000 frttal van a közös költségvetésben előirányozva. A második tétel egy összeg, melyet 1876-ra 2.000,000 frtra teszek, s mely általam a később előadandók fonalán megjelölendő czélra elkerülhetlenül szükségessé vált. És igy a hiány négy és fél millió uj kiadási teherrel nőtt; nekem tehát erre készen kell lennem. E hiányt egészében, vagy csak legnagyobb részében is kölcsönnel fedezni nem szabad. A kiadások reductlóját a lehetőség legszélsőbb határáig vittük. Egyes ágazatokban némely előző reform után lesz még itt-ott megtakarítás lehetséges és ez mérlegünkre még javitólag fog hatni. De e megtakarítások időbe kerülnek és további igen nagy eredményeket nem mutathatnak többé fel. Ezek helyett felmerülnek más költségek, mert egyes törlések, melyek 1876-ra tétettek: örökre nem tarthatók fel és mert a természetes fejlődés elutasithatlan törvénye uj költségeket is fog teremteni, melyek elől nem térhetünk ki épen az ország adóképességének érdekében (Igaz! Igaz!), és lesznek kérdések is, melyeknek rendezése áldozat nélkül nem jár: a függő vasúti ügyeket, valuta helyreállítást és refundatio kérdését említem csak. Jövedelmi forrásaink némelyike alkalmas reformok folytán hozhat be többet is, de erre idő kell; a nagyobb eredmények nem rögtön érezhetők és szükségünk leszen azokra is. Megtörténhetik, hogy az állam gazdasági ágazataiban, a bevételek, melyek az általános kereslettől és forgalomtól vannak feltételezve, ámbár reális alapokon nyugosznak, az 1876-iki előirányzatban sokkal biztosabb alapon, mint eddig bármikor: mégis egész összegben a legközelebbi években tán nem mindig folynak be. És mi nekünk chronicussá vált deficitünket megörökíteni hagyni nem lehet. (Helyeslés a kozépen.) Es állami hitelünk gyökeres megjavítását elodázni többé nem szabad. (Helyeslés a középen.)