Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-16
100 16. országo* ttléi neptember 17. 1875. az pedig a törvényes kellékeknek megfelel: őt a második biráló bizottság törvényesen választott képviselőnek ismerte el, kérem tehát őt az igazolt képviselők közé sorozni. Elnök: Ezen jelentés tudomásul vétetvén, Bibics Döme képviselő igazoltnak jelentetik ki. Lovász Mihály: Jelentem még a t. háznak, hogy Háromszék kézdi-orbai kerület képviselőjének Künle Józsefnek megbízó levelét, melyet a kilenczedik osztály szintén a b) pont alá sorozott, mivel egyik szavazati bizottság elnöke a választás berekesztése után is fogadott el szavazatokat s a megbízó levél is a választás berekesztése után több mint 6 órával íratott alá. Minthogy ezen választás ellen kérvény is adatott be, a biráló bizottság legelsőbben is a kérvényt vette vizsgálat alá s annak vizsgálatából kitűnt, hogy a házszabályok 79. s több pontja a kérvény kiállítása és felszerelése tekintetében meg nem tartatott. Alá vannak ugyan irva többen ; de a szabályok által kivánt 10 aláírónak azon minősége, hogy azon kerületnek választói-e és választói jogosultsággal birnak-e? nincs igazolva. Továbbá nem tétetett elég a házszabályok a?on rendelvényének, hogy a kérvényezők védelmére védők lettek volna kinevezendők és azok részére meghatalmazások lettek volna kiállitandók; mert vannak ugyan megnevezve ketten a kérvény végén, de azoknak a védelemre nézve nincs hatalmazás kiállítva és csak azzal vannak megbízva, hogy az 1000 frt összeget felvegyék. Végre azon §. g) pontjának sem tétetett elég, a mennyiben a kérvény s mellékleteinek másolata sincs mellékelve. A bizottság birálat alá vette e szavazási lajstromokat is és ezekből kitűnt, hogy midőn Julius 9-én a választás tartatott, a kézdi-vásárhelyi választásnál három küldöttségi elnök lett kinevezve és mind a három küldöttségi elnöknél a szavazás rendben ment; míg 3 órakor két küldöttségi elnök jelentést tett a választási elnöknek, hogy náluk; a szavazás megszüntettetett, de a választási elnök még egy órát tűzött ki a szavazatok szedésére s miután ez is letelt a nélkül, hogy szavazók jelentkeztek volna, mind a két küldöttség bezárta ugy a jegyzőkönyvet, mint a választók szavazati lajstromát; amennyiben pedig a választási elnók tovább szavaztatott, a szavazás befejezhető nem volt; és igy történt, hogy azon küldöttségnél, melynek elnöke Demeter Sámuel Volt: este 10 órakor saját jegyzőkönyvének és szavazási lajstromának berekesztése után hat órával a bizottság jegyzőinek és a bizalmi férfiak óvása ellenére, önhatalmából a szavazást újra megnyitotta és m% 38 szavazatot fogadott el az egyik fél részére és e szavazatokat később az átaiános összeszámításnál ugy jelentette be, mint érv ényes szavazatokat és számításba is vétettek. A másik küldöttség elnöke pedig, ki már előbb zárta be a szavazást, 1 szavazót, ki később jelentkezett: már nem fogadta el; de az összeszámításkor ez egy szavazatot számitásba vétette és kitűnt, hogy Künle József részére egy szavazattöbbség volt. A szavazatszedő-elnöknek ez eljárása törvénybe ütközik, amennyiben a választási törvény világosan mondja, hogy a szavazás berekesztése után szavazatokat többé elfogadni nem szabad. (Felkiáltások: Nem hallunk semmit! Olvastassák fel a jegyzőkönyv!) . . . A mennyiben Künle József az érvényes szavazatok többségével, nevezetesen 38 szavazattöbbséggel megválasztatott : a biráló bizottság Künle Józsefet igazolt képviselőnek jelentette ki. Van szerencsém ezt tisztelettel bejelenteni. Csanády Sándor: T. ház! Miután a bíráló bizottság' t. elnökének nyilatkozatát nem lehetett hallani : kérem a t. házat, méltóztassék az erre vonatkozó jegyzőkönyvet felolvastatni. (Helyeslés:) Huszár Iliire jegyző: (felolvassa a bizottsáy jegyzökönyvét.) Elnök: A t. ház ezen jelentést tudomásul vévén, Künle József képviselőt igazoltnak jelenti ki. B. Kemény István: T. ház! A 8-ik bíráló bizottság vizsgálat alá vévén a trencsénmegyei Kiszuczaujhely, Varin választókerületben megválasztott gr. Pongrácz Ágoston képviselőnek a c) betű alá sorolt választási jegyzőkönyvét: azt kifogástalannak találta és megnevezett képviselő urat igazolta. Továbbá ugyancsak ezen 8-ik biráló bízottság vizsgálat alá vévén Kővárvidék Nagy-Somkut választókerületben megválasztott Papp Sándor képviselő választása ellen beadott kérvényt: azt lényeges formahiány miatt visszavetette és Papp Sándor képviselőt igazolta. Van szerencsém az e tárgyra vonatkozó jegyzőkönyveket és határozatokat benyújtani. Elnök: A t. ház t ezen jelentést tudomásul vévén, gr. Pongrácz Ágoston és Papp Sándor képviselő urakat igazolt képviselőknek jelenti ki. Következik már most a napirend, vagyis a válaszfelírati javaslat tárgyalása. HegedüS László: Ha a királyi trónbeszéd oly őszinte nyíltsággal nem mutatott volna is rá az országot fenyegető veszélyekre: mindnyájunk előtt tisztán állhat, hogy azon nagy feladatok közt, melyek megoldásra várnak, egyik legfőbb és legsürgősebb az államháztartás rendezése ; mert azon ország, mely megzavart államháztartását rendezni és sulyegyenét helyreállitani nem képes: önmaga fölött vetette el a koczkát. De viszont a kormány előtt sem lehet titok azon körülmény, hogy a mint tegnap Sennyey t. képviselőtársunk kifejezte, a nemzet nagy többségének bizalma csak azért fordult hozzájok reménynyel, mert mondhatni, a nemzet lázas tu-