Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-16
16. országos ülés september"17. 1875. 101 relmetlenséggel várja az ország zilált közgazdasági bajainak orvoslását. Én azt hiszem, hogy igyekezni is fog e feladatának megfelelni, mivel épen a haza megmentésére vállalkozott. De különben is: mi reális értelme lehetne a pártok azon váll vetésének, melyet, bármit mondjanak is, nagy elvi áldozatok árán hajtottak végre? T. ház! Már most valóban ugy vagyunk itt,-mint orvos a beteg ágyánál. Látjuk, hogy az állam organismusa életveszélyesen van megtámadva s mindnyájan keressük a baj gyökeres gyógyszerét. Ez jelzi a pártok állását. Mi, kik azon felirati javaslatot fogadtuk el, melyet Simonyi Ernő képviselőtársam a ház asztalára letett, azon erős meggyőződésben vagyunk, hogy az ország közgazdasági és pénzügyi nyomorúságát, ha nem egyedül is, de mindenek felett az idézte elő, hogy 1867-ben közösekké tettük az állam legfőbb ügyeit s ezzel feladtuk államiságunk egyik legfőbb létalapját s oly terheket vállaltunk magunkra, melyekhez nem volt erőnk s ezzel egyszersmind feladtuk az ország közgazdasági érdekeit azon szövetségnek, melyet kötöttünk és azon egyezménynek, melyet elfogadtunk s ezzel ráléptünk azon lejtőre, melyen a romlás örvényéhez jutottunk. Mi hallottuk a házon kivül is, de hallottuk itt a házban is, a t. többségi előadó úrtól, hogy az állam élete normális viszonyok közt foly. Mi ezt nem fogadhatjuk el, mi rámutatunk a baj eredeti kútfejére : mert mellettünk bizonyít a tények kérlelhetlen logikája. Azért azt sem fogadhatjuk el, mit tegnap a t. képviselő mondott, hogy az ország fináncziális nyomorának nem a közjogi alap kútfeje ; hanem erőnk túlbecsülése. Mi azt moDdj'uk, hogy együtt mind a kettő. A mikor ezt hangsúlyozzuk, akkor kötelességünknek vélünk eleget tenni s a nélkül, hogy provocálni akarnók a közjogi vitát, mert hiszen az könnyű szerep volna, mint tegnap láttuk, mert akkor csak azt kellene ismételnünk, mit épen azok hangoztattak, kiknek egyrésze ma a kormány, vagy a többség padjain ül. Már pedig, a mi akkor igazság volt : az ma is az, annyival inkább; mert a jóslat is beteljesedett, a mennyiben előre mondták a bekövetkezendő romlást. Hallottuk a házban mindjárt a vita folyamának kezdetén az igsn t. előadó úrtól, hogy a helyzet megváltozott, a politikai körülmények mások, tehát a válaszfeliratnak is más hangot, más szellemet kell magára venni. E tekintetben valósággal vitatkozhatunk, a mennyiben az egyik azt mondja, hogy a válaszfelirat csak puszta visszhang, puszta hódolati nyilatkozat; a másik már bizonyos tekintetben elismeri, hogy az már programm és különösen Móricz Pál képviselő ur nyilatkozata után jogositva vagyok ezt állítani, a mennyiben ő azt mondja: hogy a trónbeszéd bizonyos tekintetben a kormány progranimja; és miután a trónbeszódnek csak szabatos lemásolása a többségi válaszfelirat: ebből igen természetesen az következik, hogy azt a többség s a kormány programmjának lehet tartani. E fölött mondom, vitatkozhatunk ; de mi meg vagyunk győződve, hogy a baj oly nagy, hogy a királyi trónbeszéd is szükségesnek látta, erre fektetni a fősúlyt és így az ország képviselő-testületének is fő-kötelessége az ország állapotát, habár csak átalánosságban és nagy vonásokban is, de hiven lerajzolni, kimutatván egyúttal azon irányt, a melyen haladva az államháztartás rendezésével egybekötött bajokat is el lehet hárítani és egyszersmind jelezni az irány-elveket, melyek szerint a reform-kérdéseket meg lehet oldani. Mi ezen meggyőződésben vagyunk és azt láttak a legméltóbb válasznak, a királyi trónbeszéd őszinte ós nyilt szavaira. De midőn mi azt hangsúlyoztuk, hogy a bajnak eredeti forrása hol van : egyszersmind hazafiúi aggodalommal kerestük a módokat is, a melyekkel a haza bajain segíteni, az ország pénzügyeit és hitelét rendezni sikerül. Es itt mindjárt szemünkbe kellett ötleni, hogy puszta jelszavak, bármi szépen hangozzanak is, mint például, a takarékosság és áldozatkészség: a bajon gyökeresen nem segítenek Én elhiszem és mindnyájan tudjuk azt, mit a t. többség előadója mondott, hogy a takarékosság szükséges és szép erény, ugy az egyesek háztartásában, mint az ország gazdaságában ; de ennek is meg van a maga határa, melyet, ha átlépünk, ugyanazon szép erény bűnné, fukar sággá lesz, mely lehetetlenné teszi az igazságszolgáltatás és közigazgatás reformját, lehetetlenné teszi a cultur-czélok előmozdítását. De különben is ott, a hol a közös költségekre annyi milliót kell kiadni és mondhatni az ország belügyeire oly csekély összeg jut : ott már ezáltal korlátolva van a takarékosság. A királyi trónbeszéd hivatkozik a nemzet áldozatkészségére és a többség válaszfelii-ati javaslata azt mondja, hogy meghozzuk az áldozatot készséggel. Az áldozatkészség, t. ház, igen szép, de annak is megvan a maga határa, a maga mértéke. Midőn a nemzetnek életében előjönnek oly válságos pillanatok, a midőn a haza fiait áldozatra szóllitja fel: akkor ez készen van, akkor ez csodákat mivelhet; de ha az állam élete normális állapotban van, mint az mondatott: az áldozatkészség egyenlő az adó fokozásával és ez már megvan, mely határ, ha átlépetik: már akkor meg lesz támadva a nemzet alapvagyona.
