Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-15

15. országos ülés geptember 16. 1875. §| szággyülés összejön: mindenik képviselő azon tapasztalatok szerint, a melyeket az országban merített, akkép ítéli meg a közvéleményt; máskép a kormány, máskép a többség, máskép a kisebbség. Ezen okból is tehát — mondom: — a kölcsönös tájékozás végett a közvéleményre szükséges — és azért hozatott be minden parlamentbe — a felirati vita. Én már ezen okból sem birom helyeselni azok nézetét, a kik valami nagy előnyt látnak abban, hogy ha a felirati vita mentől rövidebb lenne, ha — a mint itt nyilvánult néhány titkos óhaj — a főrendiház példáját követné a ház és a vita egy nap alatt befejeztetnék. Fontosnak tartom, t. ház! ezen megjegyzést azokra nézve, a mit most mondani akarok és a melyekkel válaszolni kivánok, ugy az előadó ur, mint Sennyey Pál képviselő urnák arra nézve, a mit ezáltal mondott. Az egyik is, a másik is arra czélzott, hogy a nemzet többsége határozottan nyilatkozott azon álláspontra nézve, a melyet a mai nagy többség a közügyi kérdéssel szemben elfoglal. T. ház! Tudom, hogy szokásossá vált panaszkodni, csaknem megharagudni, ha néhány szónok egymásután ezen kérdést felemlíti; de már engedelmet kérek, a mikor mi 8 éven át önökkel együtt e kérdés felett vitatkoztunk, a mikor épen ezen kérdés volt az, a mely válaszfalat vont a két párt közt: nem lehet csodálkozni, ha most, a midőn eljött az utolsó országgyűlés, a mely hivatva lesz dönteni a fölött, hogy a két párt közül melyiknek volt igaza, nem lehet csodálkozni, ha mi most hangsúlyozni, világosan jelezni akarjuk állásunkat. Azért igen fontos constatálni most mindjárt az országgyűlés elején, miképen nyilatkozott a közvélemény. Én, t. ház! ezen szempontból indulok ki és határozottan mondom, hogy én a most összehívott országgyűlést, — ámbár a trónbeszéd szerint, mint rendesen három évre lett összehiva, — valódilag csak két évi országgyűlésnek tekintem. Fontos kérdés ez, bár vélekedjék ki-ki programmunkról, a mint neki tetszik — tagadhatatlanul fontos kérdés az: hazánk önálló független állam legyen-e, igen vagy nem? Ha tagadhatlanul fontos a kérdés: nem tagadhatni azt sem, hogy mégis szükséges, hogy egyszer a kérdés egyenesen a nemzet elé állíttassák, hogy a nemzet választhasson közvetlenül: akar e független államot, vagy közös államot? Eddigelé a kérdés ugy tisztán, kereken a nemzet elé soha sem állíttatott. Tudjuk, hogy azon országgyűlésen, a mely az 1867-iki egyezményeket megkötötte, a választások alkalmával nem terjesztették elé azon programmot, mely akkor még nem is létezett, a legnagyobb rész még a híres Deák-féle felirat alapján állott. A kővetkező, azt gondolom »« 1869-ki választások alatt, — no csodálkozzanak, hogy azon időre kevésbé emlékezem, minthogy akkor még az emigratióban voltam, — annyira azonban világosan emlékszem, hogy mindenféle fordult elő a programmokban, de e kérdés azokban sem lett a nemzet elé terjesztve és a mennyiben némelyek emiitették, hozzátették, hogy erről tüzetesen beszélni fölösleges, minthogy ez idő szerint a törvényeken változtatni nem lehet. Jöttek a múlt országgyűlési választások, az 1872-dikiek. Ezekről, ugy hiszem, uera kell annyit beszélnünk; mindnyájan tudjuk, hogy azok nem is annyira választásoknak, mint kinevezéseknek tekinthetők. Tudjuk, hogy épen ezen oldalon történtek akkor azon ünnepélyes tiltakozások, melyekre ma Móricz Pál barátom hivatkozott. Ismerjük a visszaéléseket és a törvényszegéseket, melyeket akkor elkövettek. Azon választások kifolyását tehát, bizonyára nem lehet a nemzeti akarat kifejezésének tekinteni. Bekövetkezett a legutolsó választás. Erre nézve készséggel elismerem, hogy a kormány e tekintetben legkevésbé sem sértette meg a törvényt, nem avatkozott a választásokba, hanem egészen a polgárokra bízta; sőt, ha van valami, a miből a szemrehányást lehet formálni a kormánynyal, különösen a belügyministev úrral szemben: ez abban áll, hogy sehol sem avatkozott be, még oly esetekben sem, a hol kötelessége lett volna beavatkozni. (Egy hang: Nem értem! Derültség.) Ha nem érti a képviselő ur, bátor vagyok utalni azon visszaélésekre, melyeket bizonyos hatósági közegek elkövettek és ha a t. belügyminister ur igazán buzgón akarta volna teljesíteni kötelességét: akkor be kellett volna avatkoznia. De azok után, a mik történtek és azon választások után, melyeket ez országban a múltban láttunk, annyira köszönettel tartozunk neki; én legalább a magam részéről, hogy a törvényt oly becsületesen végrehajtotta, ezért azon egy hibáját is szivesen megbocsátom. De nagyon csalatkoznék a t. ministerium és a t. többség, ha ebből azt következtetné, hogy a nemzetnek ezen akaratkifejezése a közjugi alapra vonatkozik. Határozottan merem állitani, hogy e tekintetben az ellenkező irány az uralkodó. Jelezte azt már tegnapi beszédében Simonyi Ernő t. barátom. Legyen szabad hivatkoznom saját tapasztalataimra. Méltóztatnak tudni, hogy a választások ideje alatt meglehetős buzgósággal teljesítettem korteskedési kötelességemet. Bejártam as ország nagy részét, küzdöttem, harczoltam, iparkodtam legalább diadalra juttatni barátaimat számos kerületben. S mit tapasztaltam? Ott, a hol volt, deák-párti volt felléptetve: a harcz meglehetősen simán ment, sőt legnagyobb részében a kis számhoz képest, győztünk. De nagyon nehéz és 12*