Képviselőházi napló, 1872. XVII. kötet • 1875. május 5–május 24.

Ülésnapok - 1872-387

387. orsízgos ülés május 10. 1875. 89 ségre lép, az egyezség a törvényhozás rostáján keresztülmenni fog: azokra nézve a törvényhozással szemben áll; (Helyeslés a szélső jobb oldalon.) a második ok pedig az, hogy magokra az illetőkre és netalán jogos igényeikre nézve sokkal megnyugtatóbbnak találom azt: ha azon öntudattal bírnak, bogy az ő igényeik a törvényhozás megvizsgálásán is keresztül fognak menni; mert mindenki, a ki valamikor bármely ügyet más féllel tárgyalt, tudni fogja, hogy kiki jobban szeret a megbízóval tárgyalásba bocsátkozni, mint a megbízottal, mint a ki mennél inkább bir a felelősség érzetével, annál merevebb állást kénytelen elfoglalni oly igényekkel szemben, a melyekben a megbízó, a jogtulajdonos nem volna kénytelen oly hajthatlannl eljárni. Tehát a fölhatalmazás által a támasztott igényekkel szemben a kormány állását, mint egyfelől gyöngittetnek, ugy másfelől oly mértékbeni merevvé tettnek is látom, a minőt ez ügynek érdeke nem kíván. De van ezenkívül még egy harmadik, a melynél fogva ezen ügyeknek fölhatalmazás utján rendezését czélszerünek nem találom. Az kérdést sem szenved, tisztelt ház, hogy nem egyedül a mi hitelünk ingott meg pénzügyi tekintetből; de megingott a nemzetben és a nemzeten kívül a bizalom is, és ezen bizalomnak helyreállításáról kell különösen a vasúti ügyek tárgyalásánál gondoskodni. Most kérdem: vajon alkalmas ut-e az, hogy a közvélemény ezen hangulatával szemben mi a törvényhozásnak azon jogáról és erkölcsi kötelességéről, hogy épen a jogos igények megvizsgálásában résztvegyen, és ő mondja ki a döntő szót: lemondjunk. Én a bizalomnak, és e magasabb szempontból fölfogott hitelünknek helyreállítására helyes, czélszerü, alkalmas eljárásnak ezt nem tartom, annál kevésbé, miután mi itt egy mostan működő törvényhozás utolsó napjaiban szavazunk meg egy oly fölhatalmazást, a melylyel egy, jövőben megválasztandó törvényhozó testületnek jogait mintegy előre confiscáljuk. Mindezek folytán, tisztelt ház, én annak kijelentése mellett, hogy a jogosaknak bizonyult igényeknek minden körülmények között megfelelni készek vagyunk: erre a fölhatalmazási utat, mint abnormist, mint a szükség kényszere által kellőleg nem indokoltat, és mint czélszerütlent is, elfogadni hajlandó nem vagyok. Ennyit a törvényjavaslat első részéről. A törvényjavaslat második részében ezen beruházási többleteknek rendezéséről van szó, melyeket az állami garantia mellett épített vasutak igényelnek. E tekintetben a vasúti és pénzügyi bizottság jelentésében igen helyes eszmének adott kifejezést; sajnos, hogy csak jelentésében, tudniillik hogy külön szempont alá vonta és különböző sorsban részesítette azon beruházási többletet, melyet KÉPV. H. NAPLÓ. 18-^ XVII. KÖTET. a forgalmi eszközök szaporítása követel, és különböző sorsban azokat, melyek egyéb befektetésekből erednek; igen helyesen jegyezvén meg, hogy a forgalmi eszközöknél tovább lehet menni, mint egyéb beruházásokban, melyek czimén, mint a tapasztalás már mutatja, számos luxus-épitkezések, és így nem szükséges költekezések fordulnak elő a mi vasutainknál. Mondom, ezen eszme igen helyes, és csak az sajnos, hogy ennek csak a jelentésben, s nem a törvényjavaslatban is adott szabatosabb kifejezést a vasúti és pénzügyi bizottság. A törvényjavaslatban ugyanis ez nincs más módon kifejezve, mint az által, hogy az egy millióval praeliminált uj kamatbiztositás a bizottság által 700.000 forintra szállíttatott le. Tehát ezen uj beruházások különböző nemei között, a melyekre az uj kamatbiztositás ajánltatik, a törvényjavaslat szövege szerint teljesen szabad virement van megadva minden különbség nélkül; ez pedig az illető társulatnak semmi esetre sem volna megadandó. Ezért e tekintetben már szerkezeti kifogásom is volna a törvényjavaslat második része ellen; azonban még akkor is, ha a törvényjavaslat ezen második része ily értelemben kiigazittatik, a mi ellen talán a tisztelt vasúti bizottságnak és a tisztelt kormánynak sem volna kifogása, — nem tudom, de meglehet, — mondom: ez esetben sem találnám kielégítőnek e törvényjavaslat második részének anyagi tartalmát sem. Ugyanis, tisztelt ház, alig szükséges kimondanunk, mert a tisztelt minister ur is épen ezelőtt kimondotta, hogy államháztartásunk jelen helyzetében az állam által teendő, vagy az állam terhével eszközlendő uj beruházások csak a lehető legnagyobb óvatosság és szükség határainak folytonos éber szemmeltartása mellett eszközlendők. E szempontból ítélve meg a dolgot: nem elégít engem ki a törvényjavaslat második része, mert először is azon maximai tételek, melyek megállapittatnak, — igaz, hogy csak maximai tételek, de, mint a minister ur igen helyesen megjegyzé, az átalános impressio a publicum előtt mégis csak az lesz, mintha ezek a tényleges összegek volnának, — tehát ezen maximai tételek nem eléggé megbízható és pontos számításon alapszanak. Én e tekintetben hivatkozom a tisztelt kormány előterjesztéséhez 27. alatt mellékelt kimutatásra, melyben épen a forgalmi eszközökre vonatkozó adatokhoz szólva, kimondatik, hogy ezen adatok az illető társulatoknak még 1872-ből eredő kiszámításai alapján lettek bejegyezve, és ehhez képest a megfelelő kocsi-készlet is csak annyiban fog engedélyeztetni, a mennyiben ezen adatok valóknak bizonyulnának. Minthogy azonban az 1874-ik évi adatok csak a legutolsó perezben voltak beszerezhetők: már nem volt idő a társulatok előszámitásait ezen adatokhoz képest alaposan helyesbíteni. Elismertetik tehát, hogy ezen 12