Képviselőházi napló, 1872. XVII. kötet • 1875. május 5–május 24.

Ülésnapok - 1872-396

396. országos ülés május 21. d. e. 1875. 229 Mint méltóztatik tudni, még a házszabályoknak egy része hátra van, valamint fölveendőknek kijelöltettek még a keleti vasút és a naszódvidóki erdők ügyé­ben beadott jelentések. Miután pedig óhajtandó az országgyűlésnek mielőbi befejezése, bátor vagyok a tisztelt háznak ajánlani : méltóztassék már most eleve elhatározni, hogy ha netán ezen ügyekben nagyobb vita fejlődnék ki, a következő egy pár nap alatt nemcsak délelőtt, hanem délután is ülések tartathassanak. (Helyeslés.) A kormány részéről jelen vannak : Péchy Ta­más, Perczel Mór, báró Simonyi Lajos, Széll Kál­mán, Szende Béla, Tisza Kálmán, Trefort Ágost. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök S Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Wächter Frigyes jegyző ur fogja ve­zetni ; a szólni kívánókat Huszár Imre és Mihályi Péter jegyző urak fogják jegyezni. Wächter Frigyes jegyző (olvassa a május 20-án tartott ülés jegyzőkönyvét.) Elnök* A jegyzőkönyv ellen észrevétel nem tétetvén : azt hitelesítettnek jelentem ki. Bemutatom Somogymegye föliratát a katona­szállásolási ügy törvény általi szabályozása iránt. E fölírat a kérvényi bizottságnak fog kiadatni. Jelentem a tisztelt háznak, hogy Horn Ede Nyitramegye vág-njhelyi kerülete megválasztott kép­viselőjének választása napjától a föntartott 30 nap már letelvén, Horn Ede igazolt képviselőnek jelen­tetik ki. Elnök i A tisztelt ház tehát elhatározza, hogy a mennyiben nagyobb vita fejlődvén ki, szüksé­gessé lesz hogy a következő napokon nemcsak délelőtt, hanem délután is tartassanak ülések. (Helyeslés.) Az ülést föloszlatom. A holnapi ülés délelőtt 10 órakor tartatik. (Az ülés végződik d. u. 2 l ,i órakor.) Péchy jenő S Tisztelt ház ! Van szeren­csém benyújtani Szatmárit.egyébé kebelezett Máté­Szálka mezőváros magyar érzelmű és magyar ajkú izraelita hitközségének hazafias kérvényét melyben a kérelmező hitközségben, mint más szintén magyar ajkú izraelita hitközségekben az isteni tisztelet ma­gyar nyelven leendő tarthatása, és e végre magyar nyelven képzett izraelita hitszónokok kiképeztetése végett a vallás- és közoktatásügyi minister urat utasíttatni kéri, miszerint az egybehívandó ország­gyűlés alatt az izraelita seminariam fölállítása iránt törvényjavaslatot terjeszszen be; addig is azonban a seminarium fölállítását illető előmunkálatokat saját hatáskörében foganatba vegye. (Élénk helyeslés.) Elnök: A kérvényi bizottsághoz fog uta­síttatni. kajuch József í Tisztelt ház ! Egy in­terpellatiót intézek a kereskedelmi minister úrhoz, melyet az országgyűlés jelen stádiumában indokolni nem fogok, s melynek úgyis nagyobb indokolásra, mint a mennyit bátor leszek fölolvasni, szükség nincs. (Olvassa :) 96. országos ules 1875. évi május 21-én délelőtt Ghyczy Kálmán elnöklete alatt. Tárgyai; Kérvények bemutatása. Horn Ede végleg igazoltatik. Kajuch József a vándor-tanitók segélyezése tárgyában interpellálja a kormányt, Ü gazdasági bizottság bemutatja jelentését a május liavi költségvetésről, és az ápril havi kiadások kimutatásáról, melyek az ülések végén tárgyaltatnak. A kérvények LXIX. sorjegyzéke, bernutatta­tik. A kormány válaszol 1. Babes Yinczének a választásoknál a hivatalos befolyás mellőzése tárgyában; 2. Trifunácz Sándornak a nagy-kikindai főkapitány választási üzelmei tárgyában; 3. Lázár Ádámnak a honvédszabályok tárgyában ; 4. Madarász Józsefnek Szentes városában volt bélyeg-hiány tárgyában; 5. Bobory Károly­nak az anyakönyvi kivonatok bélyeg-illetéke tárgyában ; 6. Babes Yinczének a volt magyar határőrvidéki erdő meg­osztása kérdésében; 7. Kosztics Lázárnak az állítólagos gyurgyevoi lázadás tárgyában tett interpellátiójaira. A ház­szabályok módosításáról szóló bizottsági javaslat részletes tárgyalása tovább foly.

Next

/
Thumbnails
Contents