Képviselőházi napló, 1872. XVII. kötet • 1875. május 5–május 24.
Ülésnapok - 1872-382
382. országos ülés május 5. 1875. 15 hogy én is némelyeket elmondhassak azok iránt, mik nem annyira a tárgyról, mint inkább a tárgy körül elmondattak. (Halljuk \) Figyelmem itt először is megakad egy, a tisztelt belügyminister úrtól hallott mondaton. Beszél a belügyminister ur a korteskedésről, és igy végzi: „Én különben is, ha már korteskedésről beszélünk : vajon nem-e azon korteskedésnek, — de előrebocsátom, szerintem, teljesen megengedett korteskedésnek — egyik legjobb módja, a mit a tisztelt urak most próbálgatnak? az ugyanis, hogy a nélkül, hogy maguk valamit mondanának: igyekezzenek rábírni > a kormányt, hogy mondjon olyant, a mit azután megtámadhassanak." (Élénk derültség és tetszés a középen.) Megvallom tisztelt ház ! nem értem, hogy ezen tetszés és derültség mire vonatkozott. Kénytelen vagyok először is helyreigazítani azt, mit a tisztelt belügyminister ur mondott. Január 29-én tartott beszédében báró Sennyey kiemelt pontokat, melyeknek igazságát sokan, fontosságát elismerte az egész ország. E pontok alapján foglaltunk mi állást a házban és a tisztelt belügyminister ur — ugy hiszem — miután e pontok azóta átalunk ismételve lőnek: nem mondhatta méltán, hogy nem mondottunk semmit. Téved abban is, ha azt hiszi, hogy mi csak azért akarjuk, hogy a kormány szóljon, hogy megtámadhassuk azt. Őszintén, — tisztelt ház! mi nem tudjuk a kormány véleményét e pontokra nézve ; sőt én magam ugy sejtem, hogy van azok közül• egykettő olyan, a hol mi is megegyezünk azzal, mit a kormány akar. Igenis ha van olyan, mi nézeteinkbe ütközik azt meg fogjuk támadni; de ez nem czélja fölszólalásunknak. A mit a tisztelt belügyminister ur különben egészben mondott: azt igenis elfogadjuk. Szerintem a korteskedés, ha azt nemesebb értelemben vesszük, ha értjük azon hadjáratot, melyre indulnak az eszmék küzdeni más eszmékkel : nemcsak szabad, de • ugy tudom, hogy ez kötelesség. Mert a parlamentnek fényes és fontos kötelességei közt — én ugy tanultam, — első sorban áll az, hogy tolmácsa legyen a közvéleménynek; másodikban, hogy azon fogalmakat, melyeket külről magába fölvett, megtisztult alakban, mint a politikai művelődés leghathatósabb eszközeit visszaszivárogtassa a közönség közé. Hiszem, hogy a korteskedés ez értelemben nemcsak, hogy szabad, de kötelessége mindnyájunknak. És tisztelt ház ! mi, noha meg van ez nekünk nehezítve, ha a tisztelt kormány folytatja hallgatási politikáját: kénytelenek leszünk ezt mégis folytatni, bár kevesebb haszonnal. De ennek nem mi leszünk az okai: ha bizonyos eszmék, melyekről nem tagadhatja senki, hogy fontosak, s melyekről azt sem tagadhatja senki, hogy a következő három év alatt tanácskozás tárgyát képezni fogják: megbeszélés nélkül maradnak. A kárért, mi az ilyen rögtönzésekből, ilyen törvényhozási statarialis eljárásokból az országra háramlik: nem mi leszünk felelősek; hanem a tisztelt kormány és pártja, mely ezen eljárást helyesli. (Helyeslés a szélső jobb és szélső bal felől.) Azzal vádoltatunk, hogy mi opponálunk az ismeretlennek. Mi nem opponálunk ; mi csak azt mondjuk, hogy ismerni akarjuk a kormány szándékait. Majd azután egynémely dologban fogunk opponálni, másokban nem. S hogy ez nem ugy lenne; erről Szontagh tisztelt képviselőtársam sem győzött meg. Minő helyzettel állunk szemben? Hallottunk, midőn a tisztelt kormány kormány székre lépett, egy programmbeszédet. E programra-beszéd, ha nem csal emlékezetem: csupán oly pontokat tartalmazott, melyeket aláir a háznak minden tagja, s az országnak minden lakosa különbség nélkül. A pénzügyminister az ő teendői keretén belül takarékos akar lenni. Akarja emelni a jövedelmeket és ha ez nem segít : akarja emelni az adót. Részünkről ezt is aláírja mindenki, és a világ egyetlen pénzügyministere sem tagadná meg ettől jóváhagyását. Választottak egy nevet. Mi ezen nevet igen tisztességes, igen tiszteletreméltó névnek tartjuk. De mi azt hiszszük, hogy e név értéke a mértéktől függ, melyben azon eszmék, melyeknek kifejezést akar adni, alkazmaztatnak. Én azt hiszem, hogy azon embert, ki mai napság Európában, még inkább pedig oly nehéz viszonyok közt, minők Magyarországban vannak, egyedül a liberális kathekismusből akarná szedni politikai óvszereit: méltán lehetne meggondolatlannak; azt pedig, ki egyedül a conservativ kátéból: méltán lehetne korlátolt fölfogásu embernek nevezni. Én azt hiszem, hogy nincs sem Európában, sem nálunk művelt gondolkozó ember, ki ne lenne némelykor liberális, némelykor conservativ, s azért e név, bármennyire tiszteletreméltó legyen is : magában nem jelent semmit. Az sem programúi, mit a tisztelt belügyminister ur mondott, hogy nem-e eszme az, hogy férfiak összeálltak, s kijelentették „mi készek vagyunk a jövő kérdései fölött eddig folytatott harezunkat félretéve egyesülni: miért? azért, hogy a magyar államot, mint ilyent föntarsuk." Itt a gyorsírásban a „magyar állam" újságról is van szó ; de én ezt nem olvasom föl, mert nem tartom a belügyminister ur érdekében lévőnek, hogy ily nemét az éleznek megörökítsem. (Tetszés a szélső jobb felől.) Nem hiszem, mondom, ez irányban oly feketén látó embernek a belügyministert, hogy ő képzelhetné 3
