Képviselőházi napló, 1872. XVII. kötet • 1875. május 5–május 24.

Ülésnapok - 1872-389

120 389. országos ülés május 12. 1875. Wächter Frigyes jegyző (olvass* az 1-ső §-t.) Szcntpály Jenő előadó: Tisztelt ház! Itt csak egyetlen betűt óhajtanék betétetni, mely tollhibából a leirásnál kimaradt, tudniillik azon szavak után: „ha a követelések alaposoknak bizo­nyulnának", egy „s" betűt kívánnék betétetni, s akkor igy lenne: „s mint ilyenek" stb. Madarász József: Nekem az az ész­revételein volna, hogy a helyett, hogy ez az egy betű bevétessék, jobb volna e szót „jogérvényesen" kihagyni. Elnök: Ha indítványt méltóztatik tenni, tes­sék írásban beadni. madarász József: Az előadó sem adta be írásban. Elnök: Az előadónak joga van rá. Méltóztassanak meghallgatni Madarász ur mó­dositványát. mihályi Péter jegyző (olvassa Mada­rász módositványát, mely szerint a „jogérvényesen 11 szó kihagyatni inditványozlatik.) Szentpály Jenő előadó : A pénzügyi és vasúti bizottság részéről e módositványt teljes­séggel el nem fogadhatom: mert akkor a fölhatal­mazásnak értelme nem lenne. Elnök: Két módosítás adatott be. Először a nyolezadik sorban ezen szó után „bizonyulnának" az előadó szerint beteendő lenne egy „s". Méltóz­tatik a tisztelt ház e módositványt elfogadni? [El­fogadjuk]) Elfogadtatik. A második módositvány Madarász képviselő uré, ki az 1-ső §. utolsóelőtti sorában e szövegből „jogérvényes egyezségeket" az „egyezségeket" szó elől a „jogérvényes" szót kihagyatni kívánja. A kik ezt elfogadják : méltóztassanak fölállani. (Megtörté­nik.) A többség nem fogadja el. Wächter Frigyes jegyző (olvassa a 2-ik §-t.) B. Lipthay Béla: Tisztelt ház! Midőn e törvényjavaslatot átalános tárgyalás alapjául a kép­viselőház elfogadta: elfogadta ezt bizonyosan az illető bi­zottságok erre vonatkozó javaslatainak tekintetbevéte­lével, így természetes, hogy akkor, midőn itt a tör­vényjavaslatban a tőkék beszerzéséről van szó: egyszersmind azon tekinteteket is szem előtt kell tartani, melyeket a pénzügyi és vasúti bizottság akkor, midőn az összegek megszavazását javaslatba hozta, szem előtt tartatni kívánt. Nevezetesen a forgalmi, illetőleg a beruházási eszközökre szükséges összegek beszerzésére vonat­kozólag kimondta, kimondatni óhajtotta a pénzügyi és vasúti bizottság, hogy, tekintve az állam jelen pénzügyi viszonyait, ezek a költségek a lehető leg­kisebb összegre állapíttassanak meg. És e tekintet­ben megkülönböztette a beruházásoknál az egyes tételeket, nevezetesen a forgalmi eszközök beszer­zésére vonatkozólag elfogadtatni javasolta a kor­mány által előirányzott összeget; mig ellenben az anyagszerekre és építkezésekre nem azon összegeket, hanem csak azokat, melyek már tényleg elköltettek. Ha tehát most a törvényjavaslat jelen szövege megmarad: akkor igen könnyen azon félremagyarázásra szolgál­tathatnék alkalom, hogy azon összeg, melynek aztán később a 3. §-ban határozottabb kifejezés adatik, meg fogná szavaztatni, s akkor a kormány mintegy tetszése és választása szerint azon összegeket azon sorrendben, mint az a 2. §-ban foglaltatik; de nem azon összeg erejéig, mint a bizottság által kívánta­tik, kiadhatná. Ennek következtében azt hiszem, hogy kívánatos, hogy itt a 2. §-ban, ott, hol a tőke beszerzéséről van szó, azon értelemben, mint ez a jelentésben foglaltatik: meghatároztassanak azon összegek az egyes tételek szerint, mint azok a pénz­ügyi bizottság javaslatában foglaltatnak; nevezete­sen pedig a forgalmi eszközökre vonatkozólag az összeg, mely megszavaztatni javasoltatik: 5,702.703 forint; mig ellenben a másik két tételnél, nevezete­sen építkezésekre 1,882.966 forint, anyagszerekre 2,708.154 forint. Én e tételeknek a törvényjavaslatba ily módon befoglalását nemcsak kívánatosnak; de szükségesnek is tartom. Ugyanezen alkalomtx 1 legyen szabad itt még a tisztelt ház becses figyelmét kiterjeszteni arra, hogy azon összeg, mely a bizottság által elfogad­tatni ajánltatik a forgalmi eszközökre vonatkozó­lag: talán nagyobb, mint sem a mostani körülmények közt kívánatosnak mutatkozik. Nevezetesen azon ki­mutatásban, melyet a kormány előterjesztett, maga is hangsúlyozza azt, hogy azon összegek, melyek a forgalmi eszközök beszerzésére szükségesek, most csak részben lesznek kívánatosak, a többiek talán a forgalomnak későbbi nagyobb kiterjedése esetén lesznek szükségesek. Ha ez nem határozott kifeje­zésben foglaltatik is az erre vonatkozó kimutatásban, mégis a jegyzékben világosan van kitüntetve. Ne­vezetesen az erdélyi vasútra vonatkozólag a jegy­zetben ez foglaltatik: „az első erdélyi vasúton is részben, a magyar keleti vasúton ideiglenesen beszün­tettettek a személyvonatok, e körülmény azonban a beszerzési szükségletre vonatkozó rovatokban egyelőre figyelembe nem vétetett." Tehát elismeri maga a kormány, hogy a sze­mélyvonatok beszüntetésével a forgalom-eszközöknek oly mérvbeni szaporodása, mint a kimutatásban fog­laltatik : nem szükséges. Mindazonáltal mégis e vasútra nézve is oly szaporítást hoz indítványba, mely a jelen viszonyok közt nem szükséges; e czélra ne­vezetesen 1,040.000 forint irányoztatik elő. De to­vábbá még a keleti vasútra vonatkozólag is hasonló észrevétel foglaltatik, s végre a kassá-oderbergi vas­útra vonatkozólag is, nevezetesen az utolsóra nézve.

Next

/
Thumbnails
Contents