Képviselőházi napló, 1872. XVI. kötet • 1875. ápril 3–május 4.

Ülésnapok - 1872-381

398 381. országos ülés május 4. 1875. ez eompromitálná az ügyet; épen e fontos kérdés érdekében kéri föl, hogy arról most ne szóljunk. Természetes, hogy bármelyik képviselő, kihez * minister ily kérést intéz, kötelességének tartja nem insistálni, mert a íninister van csak azon helyzetben, hogy tudja: vajon igazán compromiitáltatik-e az ügy, vagy sem; képviselő nem vállalhat ez iránt magára felelősséget. Tisztelt barátom beleegyezett a kérésbe, elhalasztotta, nem szólt róla; de nem szólt róla a pénzügyminister sem, nem szólt róla soha seuki, titok maradt és titokként örökölte a jelenlegi pénzügyminister, és tartok tőle, hogy titokként fogja megint átadni a jövő ministernek. Egyébiránt e kérdésnél nem akarok soká időzni ; mert megvallom, hogy én a bankkérdésre nézve már régóta tisztában vagyok magammal, és ha a tisztelt pénzügyministerek egyike sem mert e tekintetben nyíltan szólani: nekem semmi okom rá, hogy ne tegyem. Én meg vagyok arról győződve, hogy Magyarországnak önálló, magyar nemzeti bankja azon napig, inig az osztrák nemzeti bank privilégiuma tart : nem lesz és önök talán tudják, hogy nem szabad, hogy legyen. Mi fölemiitettük azt, akárhányszor ; kérdést intéztünk a kormányhoz az iránt : meg vannak-e kötve a kormány kezei ebben, igen vagy nem? A törvény szerint nincsenek; törvényeink világosan szóknak, fon tartván a nemzetnek rendelkezési jogát; a kormány ismételve és ismételve kijelentette : hogy igenis rendelkezhetünk róla bármikor; de a tény bizonyítja, hogy lekötötte magát és hogy mai napig hiába beszél arról akár minister, akár képviselő. Nem így a 11 a dolog a vámszerződésre nézve. Immár két hete, vagy több is, hogy a tisztelt kereskedelmi minister úrhoz egy kérdést intéztem ez iránt, és megjegyzem, hogy nem is mentem oly messze, mint báró Sennyey Pál tisztelt képviselőtársam, egyszerűen csak azt a kérdést intéztem hozzá: vajon megtette-e a legelső lépést, a mi szükséges arra — tudniillik a törvény szavai szerint, hogy az alkudozások megindittathassanak ? Én ugy hiszem, ennél kevesebbet, méltányosabbat kérdezni nem lehet. A tisztelt minister ur mai napig sem válaszolt. Ezen hallgatás igen eloquens válasz. Ebből világosan látszik, hogy még a lehető legelső lépést sem tette meg; inert, hogy ha megtette volna: lehetetlen, hogy örömmel ne ragadná meg az alkalmat, hogy a ház és az ország megnyugtatására kijelentse, hogy igenis, az első lépést megtette. Önök hivatkoznak arra, hogy kevés volt az idejök, hogy rendes időkben, rendes körülmények közt is időt kell engedni az uj ministernek, hogy magát tájékozza. Ezt elismerem és ezt követtük is minden alkalommal. De oly rendkívüli körülmények közt, mint mi vagyunk most; akkor midőn két nagy párt honmentési czélból egyesül, félreteszi elveit, csupán csak azon világosan kijelentett czélból, hogy a hazát megmentse és megmentse különösen közgazdászatilag, pénzügyileg: ilyenkor aztán azt mondani nem lehet, hogy nem volt elegendő időnk rá; — hiszen rögtön, első nap kötelességeik lett volna a íninister uraknak érintkezésbe lépni a tulsó ministeriummal és megindítani az alkudozásokat. Hiszen maga a tisztelt belügyuiinister ur épen azért tett oly keserű szemrehányásokat a volt ministeriumnak; kijelentvén, hogy mindennap, a mely elmúlik a nélkül, hogy e kérdések megoldása felé lépés történnék, Iriszámithatlan kárt okoz az országnak. Már most mikép bírnak önök az eltelt hatvan napról számot adni'? A tisztelt pénzügyminister ur úgyis mint képviselő, úgyis mint a pénzügyi bizottság tagja sokszor fölemiitette a közös activákat, melyekből a mostam körülmények közt igen tetemes összeget lehetne kapni és fölhasználni. Kérdem a tisztelt pénzügyminister urat, hogy tett-e valami lépést e két hónap alatt az iránt, hogy ebből egy kis összeget nyerjen a folyó évi deficitnek födözésére? Itt van a fogyasztási adók kezelésének kérdése. Már egyszer mondottam, és bátor leszek most újólag ismételni, hogy ámbár ez összefüggésben áll a kereskedelmi és vámszerződéssel : mégis azt állítom, hogy ezen kérdést ezen szerződés megváltoztatása nélkül is lehet, sőt kell megoldani: mert az, hogy az osztrák kormány és átalában Austria iparkodik Magyarországot saját érdekében kizsákmányolni, talán a mi gyámolatlanságunkról tanúskodik; de én azért neki szemrehányásokat nem tehetek, mivel minden nemzet iparkodik saját érdekeit előmozdítani, nem gondolván azzal, hogy az más nemzet rovására történik. Ezt én természetesnek találom ; de nem találom természetesnek azt, ha egy nemzetnek érdekét megcsorbitani és egy nemzetet jogaitól megfosztani akarnak; sőt nem is hihetem azt, hogy maga az osztrák kereskedelmi minister is helyesnek találja azt, hogy például az osztrák gyárnak készítményéért a fogyasztási adót Magyarország fizesse az osztrák cassának és a külföldre küldött áruiért megtérített vámot a közös cassából kapja, és meg vagyok róla győződve, hogy ha a mi részünkről e tekintetben csak egy lépés történt volna is : ez méltányossági utón lett volna elintézve. Ha pedig ez ezen az utón nem eszközölhető: merem állítani, hogy nincs bíró a világon, a ki, ha a törvény rendes útjára vitetik át az ügy, a szenvedett károkat a magyar kincstár részére meg ne ítélje. Hogy mennyire megy ezen összeg: azt méltóztassanak megkérdezni a kereskedelmi ministeriunmak jelenlegi államtitkárjától, ki ezt az átalános vita alkalmával az utolsó krajczárig kiszámította. Mondom tehát, hogy a ministeri om azon kérdések megoldása ügyében, melyeket