Képviselőházi napló, 1872. XVI. kötet • 1875. ápril 3–május 4.
Ülésnapok - 1872-372
372. országos ülés ápril 23; 1875. 263 pedig egy polgári porrendtartás bizonyos szakaszának magyarázata vagy kiegészítése kéretik: legyenek szívesek ily különös tárgyakban a jelentést is külön beterjeszteni. Ez a kérésem a bizottsághoz és annak tisztelt előadójához. Már most engedje meg a tisztelt ház, hogy -a 20. és 21., vagyis 7.135. és 7.134. számok alatt a regale megszüntetésére nézve beadott kérvényekre vonatkozólag kérésemet nyilvánítsam a tisztelt ház előtt. Belátom, hogy ezen országgyűlés végén nincsen is más teendő, mint azokat az igazságügyministernek kiadni; de emlékezhetik a tisztelt ház, hogy már a múlt országgyűlés végéről a képviselőháznak van egy oly határozata, mely utasította a kormányt, hogy a következő, vagyis a most már lejárandó országgyűlés elején adjon be e tárgyban törvényjavaslatot. Én tehát, miután ezen határozatnak végrehajtását nem teljesítette a régi kormány: arra kérem az uj kormányt, hogy tekintetbe véve, hogy e tárgyban az országnak és annak minden lakosságának pártkülönbség nélkül, kívánalma az, hogy ezen tárgy végleg rendeztessék, legyen szives a közbeeső szünidőket arra fölhasználni, hogy, a mint lehetséges e tárgyban törvényjavaslatot terjeszszen be, hogy ekképen, ha nem is a jövő országgyűlés elején, legalább még a jövő országgyűlés első ülésszaka alatt végleg rendeztessék ezen tárgy. Csiky Sándor: Tisztelt ház! Én a tisztelt kérvényi bizottságnak a 6.468. számú (23. sorszám alatt a b.-gyarmati takarékpénztár által a polgári porrendtartás 448. §-ánalc magyarázata vagy kiegészítése tárgyában beadott) kérvényre vonatkozó véleményét nem fogadhatom el, és ugy hiszem, hogy azt a tisztelt ház sem méltóztatik elfogadni; mert itt a törvénynek magyarázata kéretik, és a kérvényi bizottság azon véleményét adja, hogy ne a ház magyarázza, hanem a kérvény adassék ki a bizottságnak, hogy az magyarázzon. Molnár Antal előadó ! A kérvény nem intézkedés végett, hanem csak annyiban véleményeztetik az igazságügyministernek kiadni, hogy. a menynyiben szükséges lenne : tegyen a magyarázat iránt előterjesztést a törvényhozásnak. Csiky Sándor: Méltóztassék tehát kijelenteni, hogy az csak előterjesztés végett adatik ki a ministernek. Molnár Antal előadó: A kérvény nemcsak magyarázatát, hanem esetleg kiegészítését is kéri a perrendtartásnak. Csiky Sándor: Ebben kérem egy olyan alkotmányellenes elv lenne kimondva, a mely, ha megállna: minek hozna a tisztelt ház törvényt, ha a kormánynak kellene magyarázni a törvény értelmét j holott a törvény értelmének magyarázata sohasem volt a kormány föladata, és nem is lehet az alkotmányos országban; hanem az egyenesen a törvényhozás föladata, és én ennélfogva e kérvényeket csak előterjesztés végett kívánom az igazságügyministernek kiadatni. Molnár Antal előadó: Makó város kérvényében a regálék megszüntetését kéri, és ezen kérvény is az igazságügyministernek adatott ki. pedig azt sem szüntetheti meg az igazságügyminister, és mégis ennek daczára Madarász József képviselő ur is beleegyezett abba, hogy ezen kérvény kiadassák az igazságügyministernek. Ezen másik kérvényben azt kérik, hogy a polgári porrendtartás 448. §-a, melyre nézve kételyeik vannak, magyaráztassék vagy esetleg kiegészittessék. Ez magoknak a kérvényezőknek kifejezése. Valamint az előbbi kérvényre nézve, ha előterjesztés lesz teendő a háznak : a minister van hivatva azt benyújtani; ugy ezen kérvényben is a bizottság fölfogása szerint, a mennyiben további előterjesztésnek szüksége fönforog: a minister fogja azt a törvényhozás elé terjeszteni. Ez által nem azt akarja kifejezni a bizottság, hogy a törvény magyarázata a ministert illeti ; hanem, hogy a minis tért illeti az előterjesztés megtétele, a mennyiben annak szüksége fönforog. A bizottság egyszerűen mindezen kérvényeket a ministernek kiadatni kéri; jobban és máskép nem birta azt elintézhetni. Madarász József: Tisztelt ház! (Fölkiáltások: Nem szólhat hétszeri) Elnök: Bátor vagyok a tisztelt képviselő urat megkérdezni: mihez kivan szólani? Madarász tlózsef: Először Makó város kérvényére vonatkozólag volt megjegyzésem, most pedig arra nézve vagyok bátor nyilatkozni, mit Csiky képviselőtársam a porrendtartás magyarázata iránt beadott kérvény tárgyában elmondott; noha, ha a tisztelt elnök ur megengedi, miután a tisztelt előadó ur hivatkozott rám: szavaim félremagyarázása végett is kérhettem szót. Én igaz, hogy azt nyilvánít ottani, hogy Makó város kérvényére nincs mást mit tenni, mint azt kiadni az igazságügyminister urnák ; de hozzátettem egyúttal, hogy a háznak már régebben, már a múlt országgyűlés alatt hozott határozatát tekintetbevéve. e részben javaslatot terjeszszen elé a jövő országgyűlésnek. A most szóban lévő kérvényekre nézve sem lehetek megelégedve azon végzéssel, hogy ezen kérvény az igazságügyministter urnák adatik ki. Nem lehet azt mondani, hogy javaslat előterjesztése végett kiadatik az igazságügyminister urnák; mert meglehet, hogy nem is lesz szükség ezen törvény magyarázására és kiegészítésére; de az is meglehet, hogy igenis van rá szükség. Véleményem szerint, tehát ezen kérvény kiadandó lenne az igaz-