Képviselőházi napló, 1872. XVI. kötet • 1875. ápril 3–május 4.
Ülésnapok - 1872-365
365. országos ülés ápril 13. 1875. 165 színház alapjára nézve károsnak nem mondható; mert ugy áll a dolog, hogy ha ma a szállásbérek tetemes leszállása folytán netalán a legroszabb esetben mutatkoznék is némi hiány : csak van anynyi bizalmunk és reményünk Budapest városának fejlődéséhez is, hogy e hiány igen rövid ideig fog tartani; de mindenesetre szenibeálí e hiánynyal az, a mit az imént emliteni bátorkodtam, hogy 30 év lefolyása után az egész bérház tulajdonává válik á színházi alapnak, vagyis tuladjonává válik egy közel kétszer akkora érték, mint a mekkora értéke eddig volt. így állván tehát a dolgok, még ha, mint ez esetben, a forma nem volna is helyes, midőn a lényeg az alapnak nem kárára, hanem okvetlenül hasznára vezet: akkor igenis a törvénynek helyes és méltányos magyarázata, azt tartom, nem az, hogy mivel lehet feleletre vonni, feleletre kell érte vonni a ministert ; hanem igenis az, hogy mert utólag igazolta, hogy nem tett kárt: nem kell feleletre vonni, - de gyakorolni kell a törvényhozásnak helybenhagyási jogát most már utólagosan. Ép azért ajánlom a törvényjavaslatot nem csak átalánosságban, • hanem ezen pontra nézve is a tisztelt háznak. (Élénk helyeslés a középen.) Helfy Ignácz : Tisztelt ház! Én értem, hogy a tisztelt belügyminister ur csak lovagias kötelességet teljesít, midőn elődjét védelmezni kívánja. A ház azonban, ugy hiszem, az ily gyöngeségi okokat nem veheti tekintetbe akkor, midőn a törvényhozásnak egyik sarkalatos jogáról, ellenőrzési jogáról van sző. Pedig a tisztelt belügyminister ur bevezetőleg beismerte azt, hogy a kiindulási pontra nézve tökéletesen egyetért indítványozó barátommal. Egyetért az iránt, hogy igenis a nemzeti színház alapjáról rendelkezni, vagyis annak kezelését ellenőrizni a ház föladata, és hogy a ministernek nincs joga a törvényhozás tudta és beleegyezése nélkül intézkedni; már pedig mihelyt elismeri a praemissát: lehetetlen csodálkoznia azután azon, hogy tisztelt barátom a természetes logikai következtetéseket is kivonja belőle. A következtetés pedig igen természetesen az, hogy mivel a ministernek a törvényhozás beleegyezése nélkül intézkedni nem szabad, ha mégis intézkedett, ha nincs is összekötve semmi pénzbeli veszteséggel: ez iránt a képviselőház roszalását fejezheti ki; ha pedig inkézkedéséből kár származik: igen természetes következése ennek az, hogy a minister ezen eshető kárt kárpótolja. Azt mondja a tisztelt belügyminister ur, hogy ha az egyik évben kárpótlásra akarnók kötelezni a volt belügyministert, mert veszteség volt : akkor a másik évben, ha fölösleg vau, azt neki kellene kiszolgáltatni. Bocsánatot kérek, de ez nem felel meg annak, mit Simonyi tisztelt képviselőtársam mondott; mert ő föltételeseu kívánta, hogy a minister a kárt azon esetre, tudniillik, ha veszteség lesz, pótolja; de ha nem lesz kár, nem követelünk tőle semmit, és így a fölöslegből sem jár neki semmi. Azon kérdést nem akarom vitatni: vajon fog-e kamatozni a ház! reménylem, hogy igen, és fölteszem, hogy tisztelt belügyminister urnák föltevése egészen alapos. Azt azonban még sem tagadja, hogy azért jótállaui nem lehet; de ha kamatozni fog is, es még tovább megyek, ha biztos lenne is a haszon: még azon esetre sem helyeselhető az, hogy a volt belügyminister a törvény világos parancsával szemben a törvényhozás megkérdezése nélkül intézkedett. Hogy ha mi az ilyenekben hallgatag belenyugszunk: oly praesedenst alkotunk, melynek következményét előre nem láthatjuk. Mindnyájan tudjuk, hogy — ez nyílt titok. — néhány éven át valóságos mániája, passiója volt ministereinknek palotákat építeni. Minden minister arra vágyódott, hogy nevét, ha mással nem, egy palotával örökítse meg. Epén így nem bírt ellentállani a volt belügyminister annak, hogy, — mivel valóban sejthette, hogy ha a törvényhozástól kérte volna ezt : akkor meg nem kapta volna, —• ha máskép nem, legyen alkalma nevét legalább egy ilyféle kivilágított fölírassál megörökíteni: „Éljen ő exclája a belügyminister!" holott mi adjuk rá a pénzt. Mondom, hogy ha a ház az ilyenekbe hallgatag belenyugszik: oly praecendenst alkotunk, melynek következményei előre nem láthatók. Miután a tisztelt belügyminister ur sem vonja kétségbe a kiindulási pontnak helyességét, a mint hogy nem is vonhatja, lehetetlen annak természetes logikai következményeit be nem látni : azért én csatlakozom az indítványozóhoz, pártolván a határozati javaslatot. Miletics Szvetozár: Tisztelt-ház! Ezen törvényjavaslat is mutatja, hogy a kormány és törvényhozás szokásba vette a magyar nemzetiséget és ennek érdekeit az állammal és ennek föladatával azonosítani, és az állam összegeit a magyar nemzetiség czéljaira fordítani, (Élénk fölkiáltások: Ugy is kelt annak Unni!) illetőleg azokkal visszaélni, daczára annak, hogy az 1867: XLIV. törvénycikk 17-ik szakasza rendeli, hogy „az állam köteles az állami tanintézetekben a lehetőségig gondoskodni arról, hogy a hon bármely nemzetiségű, nagyobi) tömegekben együtt élő polgárai az általok lakott vidék közelében anyanyelvükön képezhessék magukat egészen addig, hol a magasabb akadémiai képezés kezdődik;" mégis, ha ezen törvény teljesítéséről van szó : arra sem kedve, sem pénze. Sőt nemcsak hogy oly intézetek nem állíttatnak föl; hanem azoknak is, kiknek az absolut kormány ő felsége kezdeményezéséből segélyt adott, mint a szerb újvidéki és a román brassói gymnasiumoknak,
